Állattartási kisokos

boritoHogyan kell a kedvtelésből tartott állatokat tartani?

Állattartóként köteles vagy az állatodról fajtájának, korának, nemének és szükségleteinek megfelelően gondoskodni. Az állatot rendszeresen, de legalább napi egyszer ellenőrizned kell.

Az állatot úgy kell tartani, hogy az lehetővé tegye természetes viselkedését, zavartalan pihenését és sérülésmentes mozgását. Ugyanakkor a tartás szükségtelenül nem zavarhatja a környékbeliek életét, és nem veszélyeztetheti senki testi épségét. Ennek megszegésével nem követnél el bűncselekményt, viszont a jegyző, vagy a hatósági állategészségügyi szolgálat vizsgálatot indíthat ellened. Ha ez esetben felszólítanak a hibák kijavítására, de annak nem teszel eleget, bírsággal sújthatnak. A bírságról részletesebben lentebb olvashatsz.

A kutyád vezetéséhez kizárólag nyakörvet vagy hámot használhatsz, úgy, hogy az eszköz a kutya egészségét nem veszélyeztetheti. Kutyát tartósan kikötve tartani nem szabad! Ha a kutyád elzárt területen, vagy kennelben tartod, a terület (kennel) kistestű kutya esetén minimum 10 m2, nagytestű kutya esetén pedig minimum 20 m2 kell, hogy legyen. A szabadban tartott állatok számára biztosítani kell olyan területet vagy létesítményt, ahol az állatok veszély, rossz idő vagy más káros hatások elől elbújhatnak.

Az állat ürülékét köteles vagy a közterületről eltávolítani. Ha nem teszed, az köztisztasági szabálysértésnek minősül, mely helyszíni bírsággal sújtható.

Közterületen szájkosarat csak akkor kell használnod, ha tudod, hogy a kutyád agresszív.

A kutyák kötelező mikrochipezése

2013. január 1. napjától a 4 hónaposnál idősebb kutyákat csak a nyak bőre alá ültetett, rizsszem nagyságú mikrochippel megjelölve lehet tartani.

A mikrochip behelyezését követően az állatorvos 8 napon belül köteles rögzíteni az állat adatait az interneten elérhető országos adatbázisba (www.petvetdata.hu).

Az ebek mikrochipes megjelölésének javasolt ára 6.000-től 9.500 forintig terjedhet. Ez a javasolt összeg tartalmazza valamennyi munkafolyamat munkadíját, a chip és az egyéb felhasznált eszközök árát, továbbá a regisztrációs díjat is. Nem foglalja magában viszont a helyi érzéstelenítésnek, valamint az állat bódításának, altatásának a költségeit, és az esetleges kiszállási díjat sem.

Noha erre központilag senki sem kötelezhető, bármely állatorvos szabadon eldöntheti, hogy egy eb megjelölésekor kíván-e „akciós” árat érvényesíteni (pl. lemond-e a munkadíjáról vagy annak egy részéről), ezért előzetesen mindig kérdezz rá az állatorvosnál, hogy van-e lehetőség ingyen vagy kedvezményes áron igénybe venni a chipezést!Érdeklődj a Rex Kutyaotthon Alapítványnál (rexiroda@rex.hu vagy 1/435-0533) vagy az Országos Állatvédőrség Alapítványnál (info@allatvedorseg.hu vagy 70/636-6230), hogy tudnak-e segíteni a kedvezményes vagy ingyenes chipezés elintézésében.

A mikrochipezés szabályainak betartását a jegyző és a járási állat-egészségügyi hivatal ellenőrizheti és a mikrochip hiánya esetén bírságot is kiszabhat. A jegyző, illetve a hivatal felé az állatorvos is jelentést tehet, mert a jogszabályi előírások szerint – az elsősegélynyújtás esetét kivéve – csak olyan kutyát kezelhetnek, olthatnak, amely rendelkezik mikrochippel.

A kutyák kötelező veszettség elleni védőoltása

Köteles vagy a kutyádat saját költségen veszettség ellen beoltatni! A kölyökkutyákat 4 hónapos korukig be kell oltatni veszettség ellen, majd az oltást 6 hónapon belül meg kell ismételni. A veszettség elleni 2. védőoltást követően a védőoltás beadását évente ismételni kell! A veszettség elleni védőoltás beadását valamennyi állatorvos elvégezheti, azonban az oltást végző állatorvos köteles az oltás beadását a helyszínen az oltási könyvben igazolni.

Veszettség ellen csak mikrochippel megjelölt kutya oltható. A veszettség elleni oltás ára orvostól függ, de általában 3500-6500 forint között van.

Az oltási könyvet meg kell őrizned, és azt az állat-egészségügyi hatóság (vagyis a kormányhivatal) felszólítására bemutatni. Ha kutyádnak új tulajdonosa lesz, az oltási könyvet neki is át kell adnod. Az oltási könyvet közterületen is magadnál kell tartani, hogy mindig tudd bizonyítani az oltás érvényességét.

A kedvtelésből tartott állatok szállítása a BKK járművein

Kisebb méretű élő állatot (pl. nyúl, macska, kiskutya) a kézipoggyász méretét meg nem haladó zárt szállítóeszközbendíjmentesen szállíthatsz. Az utazás során biztosítanod kell, hogy az állat ne szabadulhasson ki és hogy az utasok ruházata, poggyásza vagy a jármű ne szennyeződhessen be.

A járműveken kutyát csak szájkosárral és pórázon szabad szállítani. Ebben az esetben az állat szállításáért díjat kell fizetni.

Ha a kutyádat a BKK járművein szállítod, legyen nálad a kutya oltási könyve, mert azt fel kell mutatnod a szolgálatban lévő személyzetnek, ha erre megkérnek.

Ha a kutyádat nem zárt szállítóeszközben viszed magaddal, ugyanúgy jegyet kell neki venni. A BKK vonaljegy ára jelenleg 350 Ft. Ha segítő kutyád van (segítő kutya a mozgáskorlátozottakat segítő, hangot jelző, rohamjelző, személyi segítő és vakvezető kutya) az ő utaztatása díjtalan. A segítő kutyák megkülönböztetésképp hámot viselnek és gazdáikkal együtt hivatalos, sorszámozott, fényképes igazolvánnyal rendelkeznek. A levizsgázott kutyák egy adatbázisba kerülnek, így a sorszám alapján lehet ellenőrizni a kutyákat, a Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetség Egyesület (www.matesze.hu) honlapján keresztül.

Kutyát a járművek ülésén nem, csak ölben, vagy a járművek peronján szállíthatsz. Egy utas csak egy kutyát szállíthat. Ha több utas is szállít kutyát, akkor kocsinként csak egy kutya szállítható. A segítő kutyákra ez a korlátozás nem vonatkozik! Minden esetben te felelsz azért, hogy ha több kutya is van a járművön vagy a peronon, akkor az állatok egymást, illetve a többi utast ne zavarják vagy veszélyeztessék, és a járműben ne okozzanak kárt.

16.000 Ft pótdíjat kell fizetned, ha a kutyád az előírt díj fizetése nélkül szállítod, vagy ha az állat bepiszkítja a járművet.

A 16.000 Ft pótdíjat a helyszínen is kiegyenlítheted, amelynek összege ebben az esetben 8.000 Ft-ra csökken. A pótdíj helyszíni megfizetéséről a jegyellenőr minden esetben pótdíjelismervényt köteles adni. Ha a pótdíjat a helyszínen nem rendezed, a jegyellenőr pótdíjazási eljárást kezdeményez. Ennek során az ellenőr elkéri a személyazonosító adataidat (név, anyja neve, születési hely és idő), valamint a lakcímed. Ezek alapján adatfelvételi lapot, azaz egy ún. “Pótdíjazást elismerő nyilatkozatot” állít ki. Abban az esetben, ha a személyi adataid közlését megtagadod, a jegyellenőrnek joga van a helyszínen rendőri segítséget kérni. A pótdíj összegéről a jegyellenőr csekket és a pótdíjrendezés lehetőségeiről tájékoztatót ad át, amelyet ha aláírsz, elismered annak átvételét és azt, hogy személyi adataidat te közölted vele. Ha nem írod alá a tájékoztatót, vagy nem veszed át a csekket, az attól még ugyanúgy érvényes lesz és a pótdíjat ki kell fizetned. Ha a tartozásod 30 napon belül nem egyenlíted ki, a 16.000 Ft pótdíjon felül 16.000 Ft késedelmi díjat és 500 Ft eljárási díjat, vagyis összesen 32.500 Ft-ot kell fizetned.

A pótdíjtartozás rendezéséhez méltányosságból kérheted annak elengedését vagy részletfizetés engedélyezését. A méltányossági kérelemben meg kell indokolni, hogy miért kéred a tartozás elengedését vagy a részletfizetést, és csatolnod kell a kérelmedet igazoló iratokat is (ha van ilyen). Fontos tudnod, hogy a kérelem benyújtása nem jelent automatikus mentesülést a tartozás megfizetése alól.

A méltányossági kérelem nyomtatvány letölthető a www.bkk.hu weboldalról: http://www.bkk.hu/wp-content/uploads/2012/07/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1gi-k%C3%A9relem-p%C3%B3td%C3%ADjtartoz%C3%A1s-rendez%C3%A9s%C3%A9hez-20130618.pdf

Segítő kutyák

Ha segítő (azaz vakvezető, mozgáskorlátozott személyt segítő, hangot jelző, rohamjelző vagy személyi segítő) kutyád van, őt a közszolgáltatást nyújtó intézmények, létesítmények és egyéb, mindenki számára nyitva álló létesítmények területére beviheted.

A segítő kutyáddal jogosult vagy tömegközlekedési eszközön, üzletben, bevásárlóközpontban, piacon, vásáron, szálláshelyen, játszótéren, közművelődési, oktatási, szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményben, közfürdő területén, állatkertben és közterületen tartózkodni.

Az ilyen területekről, létesítményekből csak akkor távolíthatják el a segítő kutyád, ha a kutya veszélyezteti az ott tartózkodók testi épségét.

Ebösszeírás

Minden önkormányzat 3 évente köteles ún. ebösszeírást végezni. A nyilvántartás készítésének célja a kóbor állatok tulajdonosainak beazonosítása és az oltatlan kutyák kiszűrése. Ebösszeíráskor köteles vagy az adatlap kitöltésével adatot szolgáltatni a kutyádról.

Az önkormányzatoknak lehetősége van arra is, hogy a 4 hónapos kort elért kutyák után ún. ebrendészeti hozzájárulást, azaz ebadót szedjenek. Ha az önkormányzat él ezzel a lehetőséggel, köteles vagy azt a megaszabott határidőre megfizetni. Az adót a kutya tulajdonosának kell megfizetnie, és összege nem lehet több, mint évi 6.000 forint.

Az állatok nem megfelelő tartásához kapcsolódó bírságok és egyéb büntetések

Ha megsérted az állatok védelmére vonatkozó szabályokat, akkor a magatartás súlyához, ismétlődéséhez, és különösen az állatnak okozott sérelem jellegéhez igazodó mértékű állatvédelmi bírságot kell fizetned.

A bírság legkisebb összege 15.000 Ft. Ez az összeg a jogszabályban meghatározott szorzók szerint növelhető, felső összeghatár nincs.

A bírság megfizetése nem mentesít más jogkövetkezmények alól, azaz, ha például bűncselekmény is megvalósul, a bírság megfizetésével a bűncselekmény alól nem mentesülsz.

Az állatvédelmi bírság kiszabása helyett vagy azzal együtt a hatóság a hiányosságok kijavítására, továbbá az állatok gondozásával és a velük való helyes bánásmóddal kapcsolatos állatvédelmi oktatáson való részvételre is kötelezhet. Az állatvédelmi hatóság – állatvédelmi bírság kiszabása mellett – a jogsértés súlyától függően 2-8 évre el is tilthat az állattartástól.

Ha állatvédelmi bírságot szabnak ki rád és azt a megjelölt határidőre nem fizeted meg, az állatvédelmi hatóság (a jegyző és a járási hivatal) jogosult azt végrehajtási eljárás útján behajtani rajtad.

Ha a kutyád sérülést okoz, a járási állat-egészségügyi hivatal az alábbiakat teheti:

  • írásos figyelmeztetésben részesíthet,
  • a kutya közterületen való vezetésekor szigorúbb szabályok betartására kötelezhet,
  • a kutya tartási körülményeinek megváltoztatására és szigorúbb tartási feltételek kialakítására kötelezhet,
  • a kutya viselkedésének megítélésében jártas szakértővel egyeztetett képzés elvégzésére kötelezhet,
  • elrendelheti a kutya ivartalanítását,
  • a kutyát veszélyesnek minősítheti,
  • elrendelheti a kutya életének kioltását.

Az állatkínzás, a tiltott állatviadal szervezése és a veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettségek megszegése bűncselekmény. Állatkínzásnak minősül az olyan bánásmód, amely az állatnak maradandó egészségkárosodást okoz, illetve az állat pusztulását okozza, továbbá ebbe a kategóriába tartozik az állat elűzése, elhagyása és kitétele is. Ezek a bűncselekmények szabadságvesztéssel büntetendők.

Köztisztasági szabálysértésnek minősül, ha közterületen vagy tömegközlekedési eszközön a felügyeleted alatt lévő állat által okozott szennyezés megszüntetéséről nem gondoskodsz. Ez a szabálysértés helyszíni bírsággal büntetendő.

A gyepmester

A Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága ún. gyepmesteri tevékenységet végez. A gyepmesteri tevékenység körébe tartozik a kóbor ebek befogása, gyepmesteri telepen történő elhelyezésük, ellátásuk, valamint az elhullott állatok összegyűjtése Budapest területén. Gyepmesteri szolgálat a nagyobb vidéki városokban is működik.

A Fővárosi Önkormányzat gyepmesteri tevékenysége keretében jogosult

  • a főváros közigazgatási határain belül a kóbor állatok befogására
  • az önkormányzatok jegyzői által elkobzott kutyák átvételére
  • a veszettségre gyanús állatok 90 napos megfigyelésére
  • az elkobzott és „megunt” állatok díjmentes átvételére a lakosságtól
  • térítési díj ellenében a tulajdonos kérésére a gyógyíthatatlanul beteg, idős állatok elaltatására
  • térítési díj ellenében a veszettség szempontjából aggályos állatok 14 napos megfigyelésére

A gyepmester-telep meghatározott díjfizetés ellenében vállalja a lakosság által beszállított kisállat-tetemek elhelyezését. Az átvett kisállat-tetemek megsemmisítésének díja 200 forint/kg. A gyógyíthatatlanul beteg kisállat altatását, illetve tetemének megsemmisítését is elvégzi a telep, melynek díja kutya esetén 10.000 forint.

A gyepmesteri telepnek a hét minden napján 07.00 és 19.00 óra között lehet bejelentést tenni kóbor/talált állatokról a 280-6832 vagy a 347-08-30 telefonszámon Az állategészségügyi szolgálat további elérhetőségei: 1097 Budapest, Illatos út 23/A, illatosut@fori.hu.

Fontos tudni, hogy a gyepmesteri telep által befogott kutyákat 15 napig csak eredeti gazdájuk viheti haza. A tulajdonjogot az oltási könyvvel kell igazolni. 15 nap elteltével a kóbor kutyát bárki örökbe fogadhatja. A gazdájuk által leadott állatok már bekerülésük napján azonnal örökbe fogadhatók. A telepen egyszerre összesen 94 állatot tudnak fogadni. Csak egészségügyi okból vagy akkor altatják el az állatokat, ha megtelik a telep és nem tudnak több állatot elhelyezni.

További hasznos szervezetek:

Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálat

Cím: 1097 Budapest, Illatos út 23/A

Telefon: +36-1-347-08-30

E-mail: illatosut@fori.hu

Nyitva tartás:

hétfőtől- szombatig: 10-15 között

vasárnap, munkaszüneti napokon: 10-13 között

ünnepnapokon az örökbeadás szünetel, a megtalált, saját kutya átvétele zavartalan

Megközelíthetés:

54-es vagy 55-ös autóbusszal a Boráros térről

Honlap: http://ebtelep.hu/

 

Rex Kutyaotthon Alapítvány

Cím: 1048 Budapest, Óceánárok u. 33.

Irodai ügyfélfogadási idő:

Hétfőtől – vasárnapig: 10 – 16 óráig

Telefon: +36 1 435-0533, 1-230-40-80

E-mail: rexiroda@rex.hu

Megközelíthetőség:

Újpest-Központ metrómegállótól a 30-as autóbusszal az Óceánárok utcai megállótól kb. 300 méterre.

Honlap: www.rex.hu

 

Országos Állatvédőrség Alapítvány

Postacím: 1751 Budapest Pf: 93/34

E-mail: info@orszagosallatvedorseg.hu

Honlap: http://orszagosallatvedorseg.hu/

 

Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetség Egyesület

Cím: 4030 Debrecen, Mikepércsi út 65. fsz. 4.

Email: habilitacioskutya@gmail.com

Honlap: www.matesze.hu

 

A kisokos nyomtatható változata innen letölthető.

(Visited 74 times, 1 visits today)