Jó tanácsok albérletkereséshez

A Város Mindenkié nagyon sok megkeresést kap olyan emberektől, akik olcsó albérletet vagy szociális bérlakást keresnek. A szociális bérlakásokkal kapcsolatos tudnivalókat itt gyűjtöttük össze és az Utcajogász honlapján minden hónapban kitesszük az éppen aktuális szociális bérlakás és egyéb helyiségpályázatokat. A lakások bérletével kapcsolatos jogi tudnivalókat itt foglaltuk össze, ez hasznos lehet albérlőknek és lakáskiadóknak is egyaránt. Az albérletkereséssel kapcsolatban pedig egyik tagunk írt össze jó tanácsokat, akinek nagyon nagy tapasztalata van ebben.

alberlet

Amikor albérletet keresek, az első, amit figyelembe veszek, hogy legyen pénz a telefonomon, hogy azonnal fel tudjam hívni a tulajdonost, ha látok egy nekem megfelelő lakást. Legyen nálam toll, papír és minden infó a lakásról, pl. 1 szoba, 55 ezer forint/hó, kerület, telefonszám, kaució, és azt is leírom magamnak, ha a hirdető odaírja, hogy „közvetítők ne” – ez nekem jó, így kn-el rövidítem magamnak.

A második, hogy internetet kell nézni, ezért ha nincs saját net otthon, akkor érdemes venni minimum 1 órát a netezőben, ez kb. 100 Forint. A www.jofogas.hu oldalt szoktam nézni, s ha lehet, nem állítom be hogy csak Budapestre keressen, mert nekem Pest megye is jó, sőt olcsóbb, s sokszor nincs is olyan messze. Manapság még gyakran rövidebb is az út, mint a 17. kerületből eljutni a Blahára vagy a Nyugatiba.

Albérletet csak kora reggel vagy késő este keresek, s csak az akkor föladott hirdetéseket nézem (a délután 6-7 órától feladottakat). A reggeli keresésnél is előtte való esti időpontot keresek. Mindig csak a magánszemélyek hirdetését nézem. Ezt többnyire be lehet állítani, de közvetítős is adhat fel hirdetést, mint magánember.

Ha megvan egy albérlet, kiírom egy táblázatba, majd ha az oldal engedi, megnézem az eladó többi hirdetését is (ez azért jó, mert ha pl. közvetítő, akkor több lakást ad be, így ezt rögtön észreveszem). Ha közvetítő, akkor már törlöm is. Ha magánszemély, és bármi plusz infó van ott, azt is beírom a táblázatba.

Ha megvan a szám, s minden stimmel, ügyelek arra, hogy hétvégén és ünnepnap 10 előtt ne hívjam. Ha munkanap van, akkor 8-tól lehet hívni. Ha felveszik a telefont, az első kérdésem, hogy közvetítő iroda-e. Ha közvetítő, leteszem rögtön, így nem megy sok pénz el erre. Azért érdemes táblázatot csinálni, mert abból, ha egyforma a szám, már lehet tudni, hogy közvetítő. Vagy ha pl. a szám túl egyszerű (0630-355-3555), akkor lehet sejteni, hogy közvetítő, mert régen sok cég ehhez hasonlót vett.

Ha azt mondja, nem, akkor jó napot kívánok, bemutatkozom, és megkérdem, megvan-e még az albérlet. Ha azt mondja, megvan még, a második, amit megkérdezek, hogy van-e a kaució. Ha sokat mond, már ki is nyomom. Ha nincs vagy nekem megfelel, akkor elmondom, hogy ketten mennék a fiammal, aki szakácstanuló. Nem iszunk, nem dohányzok, nincs háziállatunk. Sajnos a fiam dohányzik, ezt is elmondom. Ha minden oké a telefonban a kiadónak is, akkor megkérdem, mikor nézhetem meg a lakást, s próbálom minél hamarabb, akár azonnal. Úgy megyek, hogy azt előre meg is mondom, hogy mikor. Ha hétvége van, fontos, hogy az ebédet ne zavarjam.

Amikor odamegyek, viszek magammal iratot és pénzt, hogyha oké a lakás, már ki is fizethessem. Erről írunk egy albérleti szerződést vagy elismervényt, hogy átvette a kauciót. Ebben jó, ha benne van is, hogy például az albérlő költözéskor fizeti a tárgyhót is. Ha nem kér kauciót, akkor kifizetem a tárgyhót – ezt is papírosan! – s megmondom (ha tudom), hogy mikor költöznék. Ha nem tudok időpontot mondani, azt mondom, hogy mihelyt lesz autó, de hívom előtte időben. Mindenképpen megmondom, hogy legkésőbb mikor kell elhagynom a régi albérletemet.

Fontos, hogy az első személyes találkozásnál, ha megkérdik, miért jöttünk el a korábbi lakásból, egyenesen megmondjuk, hogy, például azért, mert a másik albérlet penészes volt. De ha kidobtak onnan, akkor én azt mondanám, hogy azért, mert a tulaj eladta a lakást. Nem ragoznám, hisz nem tudhatom ez a tulajdonos milyen. Fontos még, hogy ha a kiadó jövedelemigazolást kér, akkor én nem tárgyalok tovább vele.

Sok sikert mindenkinek!

(Visited 67 times, 1 visits today)