Település szintű lakcímmel is lehet bankszámlát nyitni

A Város Mindenkiét többször keresték meg települési szintű lakcímmel rendelkezők azzal kapcsolatban, hogy bankok megtagadják olyan személyek számára a bankszámla-nyitását, akik települési szintű lakcímmel rendelkeznek, azaz a lakcímkártyájukon például az áll, hogy Budapest 7. kerület, „lakcím nélküli”, amelynek jogszerűtlenségét már a bankok felügyeletét ellátó MNB is megerősítette.

lakcimkartya2_1.jpg

Egyes bankok arra hivatkozással tagadták meg a bankszámlanyitást, hogy a számlát nyitni akaró ügyfél a települési szintű lakcímének megadásával nem teljesíti a terrorizmus finanszírozásának és a pénzmosás megelőzésére vonatkozó törvény szerinti és az ennek a törvény alapján készült belső szabályzatuknak a követelményeit.

Mivel a törvényből nem következik, hogy ne lehetne települési szintű lakcímet tartalmazó lakcímkártyával bankszámlát nyitni, és a bankok belső szabályzatai nem nyilvánosak, a bankok felügyeletét ellátó Magyar Nemzeti Bankhoz fordultunk.

Az MNB levelében megerősítette, hogy a települési szintű lakcím nem akadálya a bankszámla nyitásnak, sőt, az MNB által a bankoknak megfogalmazott ajánlásban még az is szerepel, hogy lakóhely és/vagy tartózkodási hely hiányában a települési szintű lakcímet is el kell fogadniuk, azaz a bankok soha nem járnak el jogszerűen, hogy ilyen kifogással akarják megtagadni a települési szintű lakcímmel rendelkezők bankszámlanyitását.

(Visited 47 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?