/A 6 hónapos Kevin visszakerült szüleihez a IV. kerületi gyámhatóság döntése alapján
Fórum

A 6 hónapos Kevin visszakerült szüleihez a IV. kerületi gyámhatóság döntése alapján

Kósa Krisztina 2017 januárjában kereste fel az Utcajogászt a Blaha Lujza téri ügyfélfogadásunkon.

Krisztinának két gyereke van, a hét éves Annabella és a fél éves Kevin. Az édesanya egyik gyerekét sem nevelhette, mert a gyámhivatal kiemelte őket a családból . Krisztina abban kért segítséget, hogy kísérjük el őt és férjét, Ferencet a TEGYESZ (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat) meghallgatására, ahol Kevin ügyében arról döntöttek, szükséges-e Kevin nevelésbevétele és nevelőszülőknél való elhelyezése vagy megszüntetik az ideiglenes hatályú elhelyezést, amely révén visszakerülhet újra szüleihez. A magyar jogszabályok szerint a gyámhivatal hozza meg a végső döntést, a TEGYESZ döntése szakmai véleménynek számít, nem kötelező érvényű, de a hazai gyakorlat azt mutatja, a gyámhivatal a TEGYESZ által javasolt döntést hozza meg.

Krisztina elsőszülött kislányát már több éve kiemelte a gyámhivatal arra hivatkozással, hogy a családi környezete súlyosan veszélyezteti. Krisztina úgy vélte, Annabella kiemelése a családból jogos volt, mert akkor tényleg nem tudta gyermeke számára biztosítani a nyugodt, stabil otthont. Nagyon nehéz időszakon ment keresztül, de szeretné ha esete nyilvánosság elé kerülne.

Pár évvel később Krisztinának sikerült újra talpra állnia, azonban Annabellát véglegesen nem kaphatta vissza.. Megismerkedett Ferenccel, jelenlegi férjével, akitől teherbe esett. Kevin 2016 nyarán született, aki a gyámhivatal döntése alapján már a kórházból sem mehetett haza szüleivel. A gyámhivatal határozatának indoklása az anya korábbi pszichiátriai betegségére hivatkozott, valamint a védőnő megállapítására, aki úgy ítélte meg, hogy “a család szerény szociális körülmények között” él, és szakvéleményében ezt írta : “25 éves védőnői tapasztalatom birtokában az eset körülményeit figyelembe véve, ezeknél az embereknél nem hiszek a második esélyben, nem csak lakás függő egy gyermek nevelése, kórházból való hazaadhatósága”. A védőnő nem határozott meg olyan konkrét indokot, amiért Kevin családból való kiemelésére szükség lenne, a gyámhivatal mégis erre alapozta döntését.. Félelmet keltő, hogy jelenleg Magyarországon egy “megérzés” elegendő ok arra, hogy egy újszülött kisbabát megfosszanak édesanyja közelségétől. Krisztináék valóban szerény körülmények között éltek, de a gyerekvédelmi jogszabály tiltja, hogy egy gyereket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt válasszanak el családjától.

Krisztináék miután kézhez vették a gyámhivatal döntését újszülött gyerekük ideiglenes elhelyezéséről, kérték a gyámhivataltól, hogy gyerekük gondozási helyéül a keresztszülőket jelöljék meg. Mint később kiderült, ezzel nagyon rossz döntést hoztak. A keresztszülők alkalmatlanok voltak a gyermekről megfelelően gondoskodni. Annyira elhanyagolták Kevint, hogy kórházi kezelése vált szükségessé. Ezzel Krisztináék még egy rossz pontot szereztek a gyámhivatalnál, így csökkent az esélye annak, hogy visszakaphassák gyereküket.

A TEGYESZ meghallgatására már az Utcajogász önkéntes jogászával ment a család. A TEGYESZ javaslata – amelyben Kevin nevelésbe vételét javasolták – előre el volt készítve, és annak ellenére sem változtatta meg a gyámhivatal, hogy az előkészítés óta a család körülményeiben jelentős változások történtek az utóbbi hónapokban. Krisztina és Ferenc elmondták, mindketten bejelentett munkahelyet találtak fix fizetéssel, így egy olyan albérletbe tudtak költözni, amire már nem lehet azt mondani, hogy ’alkalmatlan a gyerek befogadására’. Krisztina kezelő orvosa pedig igazolta, rendszeres gyógykezelés mellett alkalmas a szülői teendők ellátására. A TEGYESZ érthetetlen okból az elhangzottak után sem módosította szakmai véleményét, de azt javasolták, hogy írjunk a gyámhivatalnak és kérelmezzük Kevin ideiglenes elhelyezésének megszüntetését.

A TEGYESZ negatív véleménye miatt a családnak nem sok esélye maradt arra,hogy Kevin visszakerülhessen szüleihez. A meghallgatást követően azonban kérelemmel fordultunk a IV. kerületi gyámhivatalhoz.

A korábbi tapasztalataink szerint a gyámhivatalok nagyon sok esetben úgy emelnek ki gyerekeket a családjukból, hogy a körülményeket nem tárják fel megfelelően, melynél fogva nem a gyerek mindennek felett álló érdekére kerül a hangsúly a döntéshozatal során. Ugyanakkor ez a nemzetközi és hazai gyerekvédelem egyik legfőbb alapelve.

Kevin ügyében a IV. kerületi gyámhivatal felülírta a korábbi tapasztalatot, mert nem a TEGYESZ szakmai véleményének megfelelően döntött. Alaposan és tisztességesen járt el, amikor határozott Kevin életéről. Megszüntette a gyerek ideiglenes hatályú elhelyezését, így a kisbabát újra szülei nevelhetik.

Krisztina másik gyereke ügyében az Utcajogász továbbra is segíti a családot. Krisztina nagyon bízik abban, hogy hamarosan őt is visszakaphatja.

Ha tőled is anyagi okokra, bizonytalan indokokra hivatkozva vették el a gyereked, vagy gyerekelvétel veszélyeztet, keresd fel az Utcajogászt a Blaha Lujza téri jogsegélypontján minden héten pénteken 15.00-től 17.00 óráig.

Fotó: FORTEPAN

(Visited 225 times, 1 visits today)