/Az Utcajogász Pécsre látogat: új taggal bővült a pécsi csapatunk

Az Utcajogász Pécsre látogat: új taggal bővült a pécsi csapatunk

Sokan tudjátok, már több mint egy éve Pécsen is megalakult az Utcajogász csoport. Bár kevesen vannak, munkájuknak köszönhetően a pécsi csapat egy új taggal egészült ki. Az előző hétvégén hárman Budapestről Pécsre utaztunk, hogy az új pécsi önkéntesünknek segítsünk a rá váró feladatokra való felkészülésben.

A hétvégére az Utcajogász Egyesület működését, a leggyakrabban előforduló ügyeinket és azok jogi hátterét bemutató egy napos gyorstalpalóval érkeztünk. A képzés utolsó részében az új önkéntesünk, Dona élesben is kipróbálhatta magát. Olyan tipikusan előforduló jogeseteket és szituációkat igyekeztünk vele megismertetni, amikkel munkája a során, a terepen sokszor találkozik majd.

Az utcajogász pécsi programunk működésében a legszembetűnőbb problémát a jelentkezők hiánya okozza. Budapesten egy-egy toborzás alkalmával akár tizenöt önkéntes is jelentkezhet a felhívásra, ehhez képest Pécsett egy év alatt sem sikerült egy stabil bázisú, legalább öt főből álló csoport létrehozása. Hogy pozitívak maradjunk, annak azért nagyon örülünk, hogy a jövő héttől már négyen fognak helytállni a pécsi terepen. A következő fél, egy évben az elsődleges célunk a jelenlegi létszám megtartása és növelése lesz.

Külön érdekes volt, hogy nemcsak az új Utcajogász jelölt, hanem a pécsi utcajogászok, illetve A Város Mindenkié Pécs három aktivistája is részt vett a szombati programon. Érdekes volt hallani azokról a hasonló hajléktalan embereket érintő kérdésekről, amik Pécsett is ugyanúgy problémát jelentenek, illetve azokról még inkább, amikkel mi Budapesten nem találkozunk.

Mivel a pécsi Utcajogász csoportnak nagy szüksége van még több önkéntes jogászra, joghallgatóra, ezért a csapatba év közben is folyamatosan lehet jelentkezni. Ha csatlakoznál a pécsi Utcajogászhoz, küldd el e-mailben motivációs leveled és önéletrajzod az utcajogasz@gmail.com címre.

(Visited 149 times, 1 visits today)