Civil Dij

Civil díjat nyert A Város Mindenkié és az Utcajogász

2016 májusában a NIOK Alapítvány által alapított Civil Díjat nyert A Város Mindenkié (AVM) és az Utcajogász közös Zéró Kilakoltatás kampánya az „egy ügy legjobb képviselője” kategóriában. Az AVM és az Utcajogász stratégiai célja az…

Jogklinika

Utcajogász jogklinika az ELTE-n

Az Utcajogász Egyesület hajléktalan- és lakásszegénységben élő emberekkel együttműködésben dolgozik azért, hogy érvényesüljön Magyarországon a lakhatáshoz való jog. Stratégiai céljaink közé tartozik az, hogy minél több jogász és joghallgató foglalkozzon szociális jogokkal, hogy ez a…

Andras Fn

Bilincselés Fedél Nélküli terjesztésért?

Évek óta terjesztem a Fedél Nélkül című utcalapot. Részt vettem a rendőrségi felkészítésen, ami minden terjesztőnek kötelező, így tisztában vagyok a jogaimmal és a kötelességeimmel. 2016. március 10-én a 11. kerületben terjesztettem a Fedél Nélkül…

Legalább kilencvenezer ember van bizonytalan lakcím helyzetben

A Város Mindenkié és az Utcajogász statisztikai adatkérés keretében megtudakolta a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától (KEKKH), hogy hány embernek szerepel olyan lakcím a lakcímkártyáján, ami bizonytalanná teszi a helyzetét vagy egyesen megakadályozza, hogy…

Település szintű lakcímmel is lehet bankszámlát nyitni

A Város Mindenkiét többször keresték meg települési szintű lakcímmel rendelkezők azzal kapcsolatban, hogy bankok megtagadják olyan személyek számára a bankszámla-nyitását, akik települési szintű lakcímmel rendelkeznek, azaz a lakcímkártyájukon például az áll, hogy Budapest 7. kerület,…