//Bűncselekmény elismerése

Bűncselekmény elismerése

Utcajogász alapértelmezett kép 2

Kérdés: Bevittek a rendőrségre lopás gyanújával, majd ott azt mondta a rendőr, hogy ha nem vallom be, hogy én követtel el a bűncselekményt, akkor már ki se engednek. Nem volt más választásom, azt mondtam, hogy én követtem el, pedig nem én voltam. Az esetről egyelőre semmilyen papírt nem kaptam. Mit tehetek?

Válasz: A legfontosabb, hogy minden esetben csak olyan papírt írjunk alá, amit elolvastunk, megértettünk és egyetértünk vagy elfogadjuk azt, ami a dokumentumban áll. Ha Önre akarják “húzni”, hogy elkövetett egy bűncselekményt vagy szabálysértést, noha ez nem az igazság, akkor semmiképpen ne ismerje ezt el. Ha Ön is követte volna el a cselekményt, akkor sem köteles ezt bevallani. Senki nem kötelezhető arra, hogy magára vagy családtagjára terhelő (negatív tartalmú) vallomást tegyen. Akit bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésével gyanúsítanak, az saját védelme érdekében hazudhat is, bármit mondhat, de mást nem vádolhat hamisan bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésével.

Ha mégis bevallja, hogy valamilyen bűncselekményt vagy szabálysértést elkövetett, akkor lehet, hogy később tisztázni tudja magát, de sokkal nehezebb dolga lesz. Jelen esetben be kell mennie a rendőrségre és kérni kell egy másolatot a vallomásáról (ehhez joga van és ez ingyenes), hogy tisztában legyen azzal, hogy mi került a papírokba, mit írtak le abból, ami történt. A sérelmezett rendőri intézkedéssel szemben panasszal élhet (a sérelmezett intézkedést követő 8 napon belül a Független Rendészeti Panasztestületnél www.panasztestulet.hu, 30 napon belül pedig a rendőrségnél) vagy feljelentést tehet a kikényszerített vallomás miatt, vagy feljelentést tehet a rendőr ellen az ügyészségen. Ha azonban a kényszerítést nem tudja bizonyítani (tanúval, papírral, felvétellel, látlelettel), akkor Ön ellen “hamis tanúzás” miatt büntetőeljárást indíthatnak, amelyben akár súlyos büntetést is kaphat. Ha rossz anyagi körülmények között él, akkor kérhet jogi segítséget a Nép Ügyvédjétől.

TAGS:
(Visited 5 times, 1 visits today)