/Nyílt levél az ENSZ lakhatási jelentéstevőjétől

Nyílt levél az ENSZ lakhatási jelentéstevőjétől

Nemzetek Palotája 1211 Genf 10, Svájc

 

Az ENSZ a megfelelő életszínvonal részeként a megfelelő lakhatással és ezzel kapcsolatban a hátrányos megkülönböztetés-mentességhez való joggal kapcsolatos különleges jelentéstevőjeként eljárva

referencia: OL HUN 4/2018

2018. június 10.

 

Megtiszteltetés, hogy írhatok Önnek mint az ENSZ a megfelelő életszínvonal részeként a megfelelő lakhatással és ezzel kapcsolatban a hátrányos megkülönböztetés-mentességhez való joggal kapcsolatos különleges jelentéstevője az Emberi Jogi Tanács 34/9-es határozatának értelmében.

 

Ezzel kapcsolatban arra az információra szeretném felhívni a Kormánya figyelmét, amely eljutott hozzám a javasolt magyarországi alkotmánymódosításról, mely megtiltaná a közterületen való életvitelszerű tartózkodást és ezzel a hajléktalan emberek kriminalizálását eredményezné.

 

Javasolt kiegészítés

 

Értelmezésem szerint a javasolt kiegészítés 6. §-a az Alaptörvény XXII. cikk (3) bekezdését módosítaná: ‘Tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás’, még szélesebb keretet adva a hajléktalanság kriminalizációjának és annak végrehajtásának, mint amit a jelenlegi törvény biztosít.

 

A kapott információ szerint:

 

Míg Magyarország Alaptörvényének XXII. cikk (2) és (3) bekezdése szerint “Magyarország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítsa” és hogy “az állam és a helyi önkormányzatok azzal is segítik, hogy törekszenek valamennyi hajlék nélkül élő személy számára szállást biztosítani”, Magyarországon nagyjából 50.000-en élnek hajléktalanságban – akár az utcán, akár szükségszállón. Egy több mint 10.000 hajléktalan embert megkérdező friss kutatás bemutatta, hogy egyharmaduk az utcára kényszerül, míg kétharmaduk vesz igénybe krízisszolgáltatást. Értelmezésem szerint, nincs elegendő hajléktalanszálló, amely be tudná fogadni a magyarországi hajléktalan lakosságot, és azok nem felelnek meg a hosszú távú lakhatási szükségleteiknek. Ennek ellenére a Kormány már hosszabb ideje bűnelkövetőként kezeli azokat, akiknek nincs otthona.

 

2010-ben a magyar Országgyűlés törvényt fogadott el, amelyben felhatalmazta a helyi önkormányzatokat a közterületek ‘nem megfelelő’ használatának tiltására.

 

2012 tavaszán elfogadták a 2012. évi II. törvényt a szabálysértésekről. A 186. § kimondta, hogy azok, akik a közterületeket életvitelszerű tartózkodásra, dolgaik tárolására használják, vagy bármire, ami ‘különbözik az eredeti céljától’, szabálysértést követnek el, és 150.000 magyar forint (kb. 500 euró) összegig büntethetőek, a büntetés bebörtönzéssel is járhat, ha nem fizetik meg a bírságot. Ez pedig valós veszély, mivel a hajléktalan emberek szegénységben élnek és általában nem engedhetik meg maguknak az ilyen bírságok kifizetését.

 

2012 novemberében az Alkotmánybíróság az alaptörvény-ellenesnek találta ezeket a szabálysértési rendelkezéseket [38/2012 (XI. 14.)]. A döntés indokolása hangsúlyozta, hogy a köztéren tartózkodás nem jár mások jogainak csorbításával, amely kárt okozhat vagy veszélyeztetheti a tér szokásos használatát vagy a közrendet, ezért nem kellene szabálysértésnek tekinteni. Továbbá a bíróság úgy határozott, hogy egy szabálysértéshez az elkövetőnek szándékosságot vagy gondatlanságot kell mutatnia. A hajléktalanság egy társadalmi élethelyzet, amelynek nem tulajdonítható egyéni hiba.

 

A bírósági döntés ellenére az Országgyűlés 2013 áprilisában elfogadta a negyedik alaptörvény-módosítást, amely magában foglalta a XXII. cikk (3) bekezdését, amely ismét felhatalmazta az önkormányzatokat, hogy büntessék a közterületek ‘életvitelszerű használatát’.

 

Végezetül 2018. június 14-én a magyar Országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága előterjesztette a magyar Alaptörvény javasolt kiegészítését, amely általánosan jogellenesség nyilvánítaná a köztéren tartózkodást.

 

Noha nem óhajtom megítélni ezeknek a rendeleteknek a helyességét, úgy tűnik, hogy a magyar Alaptörvény javasolt módosítása tovább stigmatizálná a hajléktalan embereket mint bűnözőket, valamint növelné a feléjük irányuló kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmódot. A hajléktalan lakosság körében sok a roma, a menekült, a bevándorló, és az olyan kamasz, akit gyermekotthonból kerültek ki. A javasolt kiegészítés diszkriminatív, indok nélkül hibáztatja az áldozatokat, és azokat, akiknek sérült a tisztességes lakhatáshoz való joga.

 

Ha a módosítás elfogadásra kerül, a hajléktalan embereket bűnözőként bélyegzik meg, pusztán azért, mert saját túlélésüket próbálják biztosítani. Más szavakkal, a törvényjavaslat szerint megbüntetik őket életük fenntartásáért folytatott küzdelmükben. Súlyos következményeket kell elszenvedniük, beleértve a jogrendszer útvesztőit, és azt, hogy elszigetelődnek bárminemű lehetőségtől, ami kijuttatná őket a hajléktalan helyzetből. A szabálysértés elkövetése – különösen ha nem először fordult elő, vagy ha az elkövető nem fizette ki a büntetést – bebörtönzést vagy büntetett előéletet eredményezhet, amelynek hosszú távú hatásai lehetnek: a jövőbeli foglalkoztatás és lakhatás meghiúsulása.

 

A Kormány akként kezeli a témát, mintha nem lennének kötelezettségei a nemzetközi emberi jogok szabályai szerint. A módosítás egy kifejezetten sérülékeny csoport büntethetőségét szolgálja a Kormánynak, amely nem tudja kielégíteni a nemzetközi emberi jogi követelményeket, különös tekintettel a megfelelő lakhatáshoz való jogra.

 

Fel szeretném hívni a Kormány figyelmét a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 11. cikk 1. pontjában foglalt kötelezettségeire, amelyet Magyarország 1974. január 17-én fogadott el. A cikk kimondja, hogy “Az Egyezségokmányban részes államok elismerik mindenkinek a jogát önmaga és családja megfelelő életszínvonalára, ideértve a kellő táplálkozást, ruházkodást és lakást, valamint az életkörülmények állandó javulását. A részes államok megfelelő intézkedéseket hoznak e jog megvalósítása érdekében  […]”. A megfelelő lakhatás jogát a békében, biztonságban és tisztességben élés jogaként definiálták. Az Egyezségokmányban részes államok kötelezték magukat arra, hogy biztosítják az Egyezségokmányban rögzített jogoknak fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi származásra, vagyoni helyzetre, születésre, vagy minden egyéb helyzetre tekintet nélkül való gyakorlását – az Egyezmény 2. cikk 2. pontja szerint.

 

Felhívom figyelmét a hajléktalanságról szóló jelentésemre és a megfelelő lakhatáshoz való jogra (A/HRC/31/54). Ebben a jelentésben megállapítom, hogy a hajléktalanság a lakhatáshoz való jog megsértésének szélsőséges esete. És mint ilyet, az államoknak a legsürgősebben lenne szükséges kezelniük. Huszonöt éve a Gazdasági, Társadalmi és Kulturális Jogokért felelős Bizottság megállapította, hogy  Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának részes állama nem teljesíti az Egyezmény követelményeit, ha jelentős számú egyén nélkülözi az alapvető lakhatási körülményeket. Az államok kötelesek bizonyítani, hogy mindent megtegyenek azért, hogy prioritásként teljesítsék az elérhető összes erőforrással ezeket a minimális elvárásokat.

 

A szélsőséges szegénységért és emberi jogokért felelős különmegbízott úgy találta, hogy a kriminalizáció miatt a hajléktalan emberek nem tudnak hol aludni, enni vagy inni… (és) így káros fizikai és pszichológiai hatásai lesznek a szegénységben élőkre, aláásva ezzel a jogukat a megfelelő fizikai és mentális egészségi szinthez, még növelve a velük szembeni  kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmódot.

 

A hajléktalanság kriminalizációjának következményei jócskán ellensúlyozzák a társadalmi előnyöket, amelyeket állítólag előidéznek. A hajléktalan emberek szabadságának megfosztása aránytalan, igazságtalan és szabálytalan, tekintettel arra, hogy a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 9. cikke véd az önkényes letartózatás és büntetés ellen.

 

Az Emberi Jogi Bizottság felismerte, hogy a 9. cikk különösen véd a “csavargókkal” szemben meghozott jogszabályok ellen, amelyek a szegény embereket célozzák. Ezenfelül a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 12. cikk (1) és (3) bekezdése előírja, hogy mindenkinek, aki törvényesen tartózkodik egy állam területén, joga van e területen a szabad mozgásra és tartózkodási helye szabad megváltoztatására, a fent említett jogok csak a törvényben előírt korlátozásoknak vethetők alá, amelyek az állam biztonságának, a közrendnek, a közegészségügynek a közerkölcsnek, valamint mások jogainak és szabadságainak a védelme érdekében szükségesek. Büntetést kiróni és kriminalizálni embereket azért, mert hajléktalanok, aránytalan válasz bármilyen közrendet, közegészségügyet vagy közerkölcsöt érintő fenyegetésre, amit a köztéren élő személyek okozhatnak.

 

Hajléktalan embereket a közterekről erővel való eltávolítása – rövid- és hosszútávú szállás bizosítása nélkül, kitéve őket a megbírságolásnak és a bebörtönzésnek, ugyancsak kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmódot jelent a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya értelmében.

 

Azt is megjegyzem, hogy a 2030-as Fenntartható Fejlődési Célokban, ahogy az új városi menetrendben, a magyar Kormány elkötelezte magát a hajléktalanság megszüntetése és különösen a hajléktalanság kriminalizációja elleni harcért. A 2030-as Fenntartható Fejlődési Célok 11.1-es pontjában minden állam kötelezettséget vállalt arra, hogy 2030-ra garantálja minden tagja számára a megfelelő, biztonságos és megfizethető lakhatást. Ez természetesen magában foglalja a hajléktalanság felszámolását 2030-ig.

 

A nemzetközi emberi jogi szervek világosan kimondják az államok hajléktalansággal kapcsolatos kötelességeit: (a) az államoknak azonnali kötelességük elfogadni és végrehajtani a hajléktalanság eltörlésére irányuló stratégiákat. Ezeknek világos célokat és időkereteket kell tartalmazniuk és a felelősségnek ki kell terjednie a kormány és egyéb aktorok minden szintjére a sajátos, időben behatárolt intézkedések végrehajtására a hajléktalan emberekkel közös együttműködésben; (b) az államoknak sürgető feladata a küzdelem a hajléktalan embereket érintő diszkrimináció, megbélyegzés és előítéletek ellen, védett csoportként kell rájuk tekinteni minden hazai megkülönböztetés-ellenes és gyűlölet-bűncselekményről szóló törvényben, a nemzeti alkotmányokban, országos és regionális emberi jogi törvényhozásban, városi chartákban; és (c) az összes kriminalizáló jogszabályt azonnal vissza kell vonni, amely megbírságolja vagy korlátozza a hajléktalan embereket vagy a hajléktalansággal kapcsolatos magatartásokat, így például a köztéren étkezés vagy alvás.

 

Hangsúlyozom, hogy a nemzetközi emberi jogi szabályozás a kormányzat összes szintjét kötelezi, nemzeti és helyhatósági szinten is. A nemzeti és helyi közhatalom közös kötelezettsége gondoskodni arról, hogy minden Magyarországon élő egyén élvezhesse a megfelelő lakhatáshoz való jogot, és hogy védve legyenek bármilyen egyéb emberi jogaikat érintő veszélytől.

 

A fent hivatkozott emberi jogi dokumentumok és standardok elérhetők a www.ohchr.org honlapon vagy kérésére rendelkezésre tudjuk bocsátani.

 

Az ügy sürgősségét tekintve nagyra becsülnénk Kormányának gyors válaszát arról, hogy kezdeti lépésként védelmet biztosít a fent említett csoport jogainak a nemzetközi egyezményekkel összhangban.

 

Felhatalmazásom szerint, amely az Emberi Jogi Bizottság megbízásán alapul, hálásan megköszönöm, ha megosztja észrevételeit a következő kérdések kapcsán az ügyben:

 

  1. Kérem, egészítse ki a fenti megállapításokat esetleges egyéb információval vagy kommentárral.

 

  1. Kérem, magyarázza el, hogy az alaptörvény-kiegészítés hogyan felel meg a hazai és nemzetközi emberi jogi kötelezettségeknek, különös tekintettel a lakhatáshoz való jogra, a szegénységben élők hátrányos megkülönböztetésének tilalmára, a hajléktalanságra, amely súlyosan érinti a fogyatékkal élő személyeket, gyerekeket, családon belüli erőszaktól menekülő nőket, a roma lakosságot, az ijfúságot, az LMBTQ közösséget, menekülteket és egyéb csoportokat, akik otthon nélkül maradhatnak!

 

  1. Milyen intézkedéseket ajánl – a javasolt alaptörvény-módosítás értelmében és annak tükrében, hogy az embereknek szükséges valahol lakniuk – azért, hogy a hajléktalan emberek hozzáférhessenek olyan szállásokhoz, amelyekben szeretnének is élni és milyen hosszútávú lakhatási lehetőséget kínál társadalmi, pszichológiai és egyéb támogatással megvalósuló társadalmi integrációjuk biztosítása érdekében?

 

  1. Kérem, tegye egyértelművé, hova folyamodhatnak jogi és adminisztratív úton, azok, akik hajléktalanságban élnek, hogy érvényesíthessék lakhatáshoz való jogukat.

 

  1. Kérem, jelezze, hogyan tervezi a magyar Kormány megszüntetni a hajléktalanságot 2030-ra a 2030-as Fenntartható Fejlődési Célok teljesítése érdekében, amelyben kötelezettséget vállalt arra, hogy 2030-ra biztosítja mindenki számára a megfelelő, biztonságos és megfizethető lakhatást.

 

Nagyra becsülném, ha minél hamarabb kaphatnék választ Öntől. A Kormány válasza elérhető lesz az Emberi Jogi Bizottságnak megküldött jelentésben is.

 

Válasza megküldése előtt már most felhívom, hogy tegyen meg minden szükséges, azonnali intézkedést a megközelítőleg 50.000, Magyarországon hajléktalanságban élő ember jogainak védelméért.

 

Tekintettel fenti állítások Magyarországon élő hajléktalan embereket érintő súlyos következményeire, valamint a már folyamatban lévő és visszafordíthatatlan károkozás kockázatára, a közeljövőben a nyilvánossággal is megosztom aggodalmaimat. Jelen levél is elérhető lesz a honlapomon. Sajtóközlemény jelzi majd továbbá, hogy kapcsolatban állok Kormányával, hogy tisztázzuk a tárgybeli ügyet.

 

Kérem, fogadja megkülönböztetett nagyrabecsülésemet.

Leilani Farha

Az ENSZ a megfelelő életszínvonal részeként a megfelelő lakhatással és ezzel kapcsolatban a hátrányos megkülönböztetés-mentességhez való joggal kapcsolatos különleges jelentéstevője

 

Forrás: https://www.ohchr.org/Documents/Issues/Housing/OL_HUN_4_2018.pdf

Fordította: Szabó Liza, 2018. október 14.

(Visited 543 times, 1 visits today)