Az Utcajogász üdvözli az Európai Parlament javaslatait

Közzétéve:

Az Utcajogász Egyesület örömmel értesült azokról az Európai Parlament által szorgalmazott javaslatokról, amelyek azt célozzák, hogy 2030-ig teljesen felszámolják a hajléktalanságot az EU-ban. A javaslat alkotói felismerték a tényt, hogy az utóbbi 10 évben 70 százalékponttal emelkedett a hajléktalan emberek száma, és ennek megfelelően reagál az előállt helyzetre. 

Egyetértünk az EP elé tárt javaslat azon megállapításaival is, amelyek szerint a hajléktalanság a szegénység legsúlyosabb formáinak egyike, melynek okai strukturális, intézményes és személyes körülmények kombinációjában keresendő, valamint támogatjuk azon felvetést is, amelynek értelmében a tagállamoknak dekriminalizálniuk kell a hajléktalanságot, és egyenlő hozzáférést kell biztosítaniuk az egészségügyi- és szociális ellátásokhoz, valamint az oktatáshoz. 

Mint arról már beszámoltunk, 2019. október 13-án az Utcajogász külön levélben kereste meg az összes európai parlamenti képviselőt. Ebben a levélben arra kértük a politikusokat, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel vegyék fel a harcot a magyar állam által 2011 óta folytatott hajléktalan emberek ellen folytatott hadjárata ellen. Felhívtuk a figyelmüket a kormány által 2018 folyamán véghezvitt alaptörvényi és szabálysértési törvényi változtatásokra, amelyek lehetővé tették a hajléktalan emberek büntetését. 

Felkérjük az Európai Bizottságot, hogy amennyiben a Parlament megszavazza, hajtsa is végre a hajléktalanság égető társadalmi problémájának megoldását célzó ambiciózus programot.