FŐVÁROSI LAKÁSPÁLYÁZATOK (április)

IV. kerület, Újpest

PÁLYÁZATI KIÍRÁS FIATALOK GARZONHÁZÁBAN LÉVŐ „FECSKEHÁZI” LAKÁSOKRA

A pályázat elérhető:

https://ujpest.hu/palyazati-kiiras-fiatalok-garzonhazaban-levo-fecskehazi-lakasokra-4/

Pályázati adatlap

Befogadó nyilatkozat

Benyújtási határidő: 2024. május 17. 12.00 óra

Feltételek:

Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Önkormányzata a 39/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelet alapján pályázatot ír ki a fiatalok garzonházában lévő „Fecskeházi” lakásokra.

A pályázaton részt vehet minden olyan – 35. életévét be nem töltött – fiatal házaspár (házaspár alatt a továbbiakban a közjegyzői okirattal igazolt élettársakat is érteni kell), akik

 

-        a pályázat benyújtását megelőzően legalább 3 éve folyamatosan rendelkeznek az Önkormányzat illetékességi területén bejelentett lakó-, vagy tartózkodási hellyel és életvitelszerűen ott is élnek;

-        sem együttesen, sem külön-külön nem rendelkeznek, illetve korábban sem rendelkeztek önálló lakással (nincs és nem is volt tulajdonjoguk, haszonélvezeti-, használati- vagy bérleti joguk);

-        mindegyike állandó jelleggel kereső tevékenységet folytat, vagy akik közül egyikük felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója;

-        közül a kereső tevékenységet folytató házastárs vállalja pénzintézetnél nyitott megtakarítási számlára havi legalább 40 000 Ft megtakarítás teljesítését.

A fiatalok garzonházában lévő lakás bérbeadása a szociális helyzet alapján történő bérbeadás szabályai szerint történik. A lakbér mértéke 136 Ft/m2.

A pályázat benyújtásának módja és helye:

A részletes pályázati feltételeket tartalmazó ismertető és a pályázati formanyomtatvány a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (Budapest IV. ker. István út 15.) szerezhető be vagy letölthető a www.ujpest.hu weboldalról.

A pályázatot kizárólag az erre rendszeresített formanyomtatványon lehet benyújtani, a Polgármesteri Hivatal Lakásügyi Osztályán (Bp. IV. ker. István út 14. fszt. 4. szám alatt). A pályázattal kapcsolatos részletes felvilágosítás ugyanitt kérhető (Tel.: 231-3179).

 

V. kerület, Belváros-Lipótváros

Jelenleg nincs konkrétan meghirdetve lakáspályázat, de elérhető lakbértámogatás az Önkormányzat tulajdonában álló szociális alapon bérbe adott lakások bérlői számára.

Tájékoztató és kérelem

 

 

VI. kerület, Terézváros

Névjegyzékbe kerülés által lehet jelentkezni szociális alapú bérlakásra:

https://terezvaros.hu/ugyintezes/lakasugyek/lakasigenyles

 

VI. kerület, Terézváros

Névjegyzékbe kerülés által lehet jelentkezni szociális alapú bérlakásra:

https://terezvaros.hu/ugyintezes/lakasugyek/lakasigenyles

 

A terézvárosi önkormányzat 2024. április 18-tól - 2024. május 8-ig terjedő időszakban pályázatot hirdet a helyi közfeladatot ellátó személyek részére önkormányzati tulajdonú lakásokra vonatkozó, a munkaviszony fennállásának időtartamára, de legfeljebb 1 év határozott időtartamú, a jövedelmi, vagyoni körülményekhez igazodó szociális, költség-, vagy piaci alapú bérlet létesítésére.

A pályázati kiírás részletesen tartalmazza a megpályázható lakások adatait és a pályázati feltételeket: 

A pályázat elérhető:

https://terezvaros.hu/palyazatok/palyazati-felhivasok/https://terezvaros.hu/palyazatok/palyazati-felhivasok/palyazatok-lakasokra-es-ingatlanokra

Pályázati kiírás

Pályázati adatlap

Pályázati adatlaphoz tájékoztató

Munkáltató igazolás

Jövedelemigazolás

Vagyonnyilatkozat

Alkalmi munka

Pályázni az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon, a „Pályázati adatlapon” (a továbbiakban: Pályázat) lehet, amely a Budapest Főváros VI. kerület Terézvárosi Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (a továbbiakban: Ügyfélszolgálat, címe: Budapest, VI., Eötvös u. 4.) térítésmentesen átvehető, illetve a Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat honlapjáról (www.terezvaros.hu) letölthető.

Benyújtási határidő: 2024. május 8. 16.00 óra

Feltételek:

Pályázaton az a nagykorú természetes személy vehet részt, aki

a) a Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata költségvetési szerveihez tartozó szociális, egészségügyi, köznevelési intézmény valamelyikével, illetőleg az Önkormányzat közigazgatási területén található közoktatási feladatokat ellátó intézmény egyikével közszolgálati, közalkalmazott, vagy foglalkoztatásra irányuló más jogviszonyban áll, és

b) a pályázat benyújtását megelőzően legalább 1 éve az a) pontban felsorolt munkáltatók egyikével határozatlan idejű közszolgálati, közalkalmazotti, vagy foglalkoztatására irányuló egyéb jogviszonyban áll, továbbá

c) a vonatkozó hatályos önkormányzati rendeletben foglalt vagy szociális, vagy költségalapú, vagy piaci alapú bérlet létesítési, továbbá a vonatkozó rendeletben foglalt, valamint a jelen kiírásban rögzített pályázati feltételeknek maradéktalanul megfelel.

A pályázat benyújtásának módja és helye:

Pályázni az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon, a „Pályázati adatlapon” (a továbbiakban: Pályázat) lehet, amely a Budapest Főváros VI. kerület Terézvárosi Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (a továbbiakban: Ügyfélszolgálat, címe: Budapest, VI., Eötvös u. 4.) térítésmentesen átvehető, illetve a Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat honlapjáról (www.terezvaros.hu) letölthető.

A Pályázatot kizárólag az Ügyfélszolgálaton lehet benyújtani lezárt, megcímzetlen, feladót és más jelet nem tartalmazó borítékban a mellékletekkel együtt. A borítékot az Ügyfélszolgálat sorszámmal látja el és átvételi elismervénnyel veszi nyilvántartásba.

 

IX. kerület, Ferencváros

Lakáskérelem, valamint az ehhez kapcsolódó vagyon- és jövedelemnyilatkozat DOCX PDF

https://www.ferencvaros.hu/ugyintezes/lakas/onkormanyzati-lakasokkal-kapcsolatos-kerelmek/

 

XII. kerület, Hegyvidék

Önkormányzati bérlakások bérbevételére irányuló kérelmet lehet benyújtani az Önkormányzathoz.

A kérelmező írásban, az ügyfélszolgálati irodán, vagy postai úton juttathatja el az önkormányzathoz a bérlakás iránti kérelmét, melyet önkormányzati rendelet alapján rangsorolnak.

Jelenleg pályázat nincs meghirdetve, de az alábbi oldalon leírtak szerint lehet jelentkezni lakásbérletre:

https://hegyvidek.hu/ugyintezes/lakas-ingatlan/onkormanyzati-tulajdonu-lakas-berbeadasa

 

XVII. kerület, Rákosmente

Lakás bérbeadása rendkívüli élethelyzetre tekintettel

https://rakosmente.hu/static-pages/ugyintezes-szmsz2013-vagyonkezeloi-iroda-ingatlangazdalkodasi-csoport-lakasugyek-copy1-berbeadas-rendkeleth

Lakás bérbeadása szolgálati jelleggel

https://rakosmente.hu/static-pages/ugyintezes-szmsz2013-vagyonkezeloi-iroda-ingatlangazdalkodasi-csoport-lakasugyek-copy1-berbeadas-szolgaltijelleg

 

 

XX. kerület, Pesterzsébet

Szociális bérlakás pályázat

A pályázat elérhető:

https://pesterzsebet.hu/szocialis-berlakas-palyazat-2/

További információ a https://pesterzsebet.hu/lakas-es-ingatlan-palyazatok fül alatt található, valamint a Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Osztályának lakásgazdálkodási ügyintézőinél (1201 Budapest, Kossuth Lajos tér 1., 27-es iroda, telefon: 06 1 289 2513), ügyfélfogadási időben (hétfő: 14.30-18.00, szerda: 08.00-16.30, péntek: 08.00-11.30) lehet felvilágosítást kérni.

 

Benyújtási határidő: 2024. május 13. (hétfő) 17.30 óra

Feltételek:

Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 27/2015. (XI.16.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: Lakásrendelet) alapján a Képviselő-testület Szociális Bizottsága a 77/2024. (IV.03.) SZB számú határozatával szociális bérlakás-pályázatot ír ki önkormányzati szociális bérlakás bérleti jogának (továbbiakban: bérleti jog) elnyerése céljából.

A pályázat benyújtásának módja és helye:

A pályázatokat kizárólag az erre a célra rendszeresített „Jelentkezési lap szociális bérlakás igénylésére” nyomtatványon, ZÁRT BORÍTÉKBAN lehet benyújtani. A becsatolandó igazolások és egyéb dokumentumok listáját, valamint az elvárt nyilatkozatok mintáit a pályázati felhívás mellékletei tartalmazzák. Nyomtatvány teljes terjedelmében letölthető a www.pesterzsebet.hu internetes oldalról, illetve – a költségtérítés megfizetését követően – igényelhető a Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Osztálya félemelet 40. számú irodájában (1201. Budapest, Kossuth Lajos utca 1.) ügyfélfogadási időben (hétfő: 14.30-18.00, szerda: 08.00-16.30, péntek: 08:00-11.30).

Az ajánlat benyújtásának helye és módja: a Polgármesteri hivatal Városgazdálkodási Osztálya (1201. Budapest, Kossuth Lajos tér 1.) félemelet 40. számú irodájában 2024. április 29. napjáig hétfőnként 15.00 és 17.00 óra között, majd 2024. május 6. napjától kezdődően ügyfélfogadási időben (hétfő: 14.30-18.00, szerda: 08.00-16.30, péntek: 08.00-11.30, illetve a benyújtási határidő lejáratának napján, 2024. május 13. (hétfő) 17.30 óra.

Piaci alapú bérlakás pályázat

A pályázat elérhető:

https://pesterzsebet.hu/wp-content/uploads/hirdetmenyek/palyazati-felhivasok/ingatlan/piaci_berlakas_palyazat/Piaci_lakaspalyazat_05-13-ig.pdf

Benyújtási határidő: 2024. május 13. (hétfő) 17.30 óra

Feltételek:

A pályázat benyújtásának módja:

A pályázatokat kizárólag az erre a célra rendszeresített „Jelentkezési lap piaci bérbeadásra” nyomtatványon, ZÁRT BORÍTÉKBAN lehet benyújtani. A borítékon fel kell tüntetni az alábbi szöveget: „PIACI BÉRLAKÁS-PÁLYÁZAT”.

Nyomtatvány teljes terjedelmében letölthető a www.pesterzsebet.hu honlapról (a nyomtatvány a „Lakás- és ingatlanpályázatok” csempe alatt található). Az a pályázat, amely nem az erre a célra rendszeresített nyomtatványon kerül benyújtásra, érvénytelen!

Az ajánlatok benyújtásának helye: a Polgármesteri hivatal Városgazdálkodási Osztálya (1201. Budapest, Kossuth Lajos tér 1.) félemelet 40. számú irodájában 2024. április 29. napjáig hétfőnként 15.00 és 17.00 óra között, majd 2024. május 6. napjától kezdődően ügyfélfogadási időben (hétfő: 14.30-18.00, szerda: 08.00-16.30, péntek: 08.00-11.30).

 

XXIII. kerület, Soroksár

Lakásfenntartási települési támogatás

A lakásfenntartási települési támogatás a szociálisan rászorult személyeknek az általuk lakott lakás fenntartásával kapcsolatos díjához nyújtott rendszeres pénzbeli ellátás.

A támogatásra jogosult az a kérelmező, akinek a háztartásában az egyfőre jutó jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének 550 %-át 156.750 Ft-ot és a kérelmező és családtagjai Szt. 4. § (1) b) pont szerinti vagyonnal nem rendelkeznek, valamint az Önkormányzat közigazgatási területén lakcímmel legalább 2 éve rendelkezik és ott életvitelszerűen tartózkodik.

A támogatás ugyanazon lakás vonatkozásában csak egy jogosult kérelmező részére állapítható meg.


A támogatás mértéke havi 15.000 forint.

        Fővárosi Önkormányzat

Lakásfelújítási, karbantartási támogatás” a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérlői számára szociális helyzet alapján.

Pályázat célja

A pályázat benyújtásával elérhető támogatással a Fővárosi Önkormányzat azon bérlőit kívánja segíteni, akiknek jövedelmi helyzete nem teszi lehetővé, hogy a lakással kapcsolatos, szerződésben rögzített fenntartási kötelezettségeiket teljesítsék. A támogatás lehetőséget nyújt a lakhatás körülmények jó színvonalának megtartására, illetve javítására. A keretösszegből kizárólag olyan feladatok támogatására kerülhet sor, melyek megvalósítása nem a bérbeadó kötelessége, mivel azt a lakásbérleti szerződés a bérlő feladataként határozza meg.

Részletek, pályázati adatlap elérhető: E-Információszabadság oldalak (budapest.hu)

 

 

Ez a gyűjtés csak az adott hónap egy adott napján a kerületi önkormányzatok honlapjain megtalálható pályázatokat tartalmazza, és csak az alapvető pályázati feltételeket tüntetjük fel. Kérjük, minden esetben olvassa el a teljes pályázati kiírást és kapcsolódó dokumentumokat!

 

 

 

                                                         

 

 

Previous
Previous

200 család lakhatását áldozzák fel politikai célokra

Next
Next

Sikerrel zárult az Utcajogász és három budapesti önkormányzat együttműködése