Elérhető Jansons Lettország elleni ügyének magyar fordítása
2022 novemberében meghozott ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy Lettország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. és 13. cikkét, amikor egy önkényesen, jogalap nélkül kilakoltatott személynek a lett állami szervek nem biztosítottak védelmet a kilakoltatással szemben. A döntés szerint az állam akkor is köteles fellépni a jogszerűtlen kilakoltatásokkal szemben, ha a lakó jogcím nélkül tartózkodik a lakásban.
Az ügyről készített összefoglalónk itt érhető el.
Annak érdekében, hogy a magyar jogalkalmazásban is ismertté váljon a Bíróság döntése, az Utcajogász Egyesület önkéntesei lefordították az ítélet.
A fordítás pdf. formátumban innen tölthető le.
Részlet a Bíróság indokolásából
“52. A Bíróság következetes gyakorlata szerint a 8. cikk értelmében vett "otthon" fogalma nem korlátozódik a jogszerűen lakott vagy jogszerűen létesített helyiségekre. Az "otthon" önálló fogalom, amely nem függ a hazai jog szerinti meghatározástól. Az, hogy egy adott helyiség olyan "otthonnak" minősül-e, amely a 8. cikk 1. bekezdésének védelmét élvezi, a ténybeli körülményektől függ, nevezetesen attól, hogy elegendő és folyamatos kapcsolat áll-e fenn egy adott hellyel (…). Így a Bíróság "otthonnak" tekintett egy lakást, ha az a kérelmezők tényleges lakóhelye volt, még akkor is, ha a bejelentett lakcímük máshol volt (…), és bizonyos helyzetekben még akkor is, ha a kérelmezők nem állandó jelleggel éltek az adott lakásban, vagy bizonyos ideig nem laktak ott (…)”
ÖTÖDIK SZEKCIÓ
JANSONS kontra LETTORSZÁG ügy
(1434/14 sz. kérelem)
ÍTÉLET
8. cikk • Otthon • Kötelezettség teljesítésének elmulasztása azáltal, hogy a kérelmezőt nem védte meg az új tulajdonostól, aki lakásába jogellenesen és kényszer útján behatolt, majd az ahhoz való további hozzáférést is megakadályozta. • Bírósági végrehajtó által foganatosított jogellenes kilakoltatás, ahol a hatóságok nem tartották be a hazai eljárási biztosítékokat.
13. cikk (+ 8. cikk) • Nem létezik hatékony hazai jogorvoslat a kérelmező otthona tiszteletben tartásához való jogának önkényes beavatkozása ellen.
STRASBOURG
2022. szeptember 8.
Az ítélet véglegesnek tekinthető az Egyezménye 44. cikkének (2) bekezdésében foglalt rendelkezések teljesülése esetén, de szerkesztői változtatás alá eshet.
Az Jansons kontra Lettország ügyben,
az Emberi Jogok Európai Bírósága (Ötödik Szekció) Tanácsként tartott ülésén, melynek tagjai voltak:
Síofra O’Leary, Elnök,
Mārtiņš Mits,
Stéphanie Mourou-Vikström,
Lətif Hüseynov,
Arnfinn Bårdsen,
Kateřina Šimáčková,
Mykola Gnatovskyy, bírák,
és Martina Keller, Deputy Section Registrar (Szekció Jegyzőkönyv-vezető Helyettes,),
Tekintettel:
a Bírósághoz 2013. december 26-án Mārtiņš Jansons, lett állampolgár (a továbbiakban: „kérelmező”) által benyújtott kérelemre (1434/13. sz.) a Lett Köztársasággal szemben az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 34. cikke alapján,
a lett kormánynak (a továbbiakban: a kormány) címzett, az egyén otthonának tiszteletben tartásáról és hatékony jogorvoslathoz való jogáról, valamint a kereset fennmaradó részének elfogadhatatlannak nyilvánításáról szóló határozatra;
a Felek észrevételeire;
2022. július 5. napján tartott zárt ülést követően
a fenti napon a következő ítéletet hozza:
BEVEZETÉS
1. A jelen ügy az Egyezmény 8. cikke alapján benyújtott panasszal kapcsolatos, amely a kérelmező védelmének elmulasztására vonatkozik egy magánjogi vitában, hogy kilakoltassák őt otthonából, valamint az otthona tiszteletben tartásához való jogának bírósági végrehajtó általi megsértése, amely jogellenes kilakoltatását eredményezte. A kérelmező a 13. cikk alapján azt is kifogásolta, hogy jogainak védelmére hiányoztak a hatékony hazai jogorvoslati lehetőségek.
A TÉNYEK
2. A kérelmező 1979-ben született és Rigában él. L. Liepa úr, Rigában praktizáló ügyvéd képviselte.
3. A kormányt K. Līce képviselő képviselte.
4. Az ügy tényállása a következőképpen foglalható össze.
AZ ÜGY KÖRÜLMÉNYEI
A. A lakás használatára vonatkozó szerződések
5. 2009. augusztus 27-én a kérelmező „használati” szerződést kötött a SIA Aeronnal, hogy bérbe vegyen a cég tulajdonában álló lakóépületben található lakást. A felek a szerződést többször meghosszabbították, az utolsó aláírt 2011. július 1-jéig szólt. A szerződés elsőbbséget biztosított a kérelmezőnek új szerződés megkötésére, megelőzve más jelölteket. A szerződő felek nem értenek egyet abban, hogy az elsőbbségi rendelkezés magában foglalta-e a szerződés meghosszabbításának kérelmezését is. A szerződéseket a SIA Aeron képviseletében eljáró cégek írták alá, azonban vitatott a felek között, hogy az utolsó aláírt szerződést érvényes meghatalmazás birtokában kötötték-e meg. Nem vitatott azonban, hogy a kérelmező az eredeti szerződés megkötése óta ténylegesen ebben a lakásban élt.
6. 2011. február 9-én egy banknak fizetendő tartozás végrehajtása miatt a lakóépületet nyilvános árverésen értékesítették. A rigai regionális bíróság 2011. április 27-én hatályba lépett határozatával megerősítette az árverésről szóló jegyzőkönyvet, amely kimondta, hogy az új tulajdonost, a SIA Ektornet Residential Latvia-t – a bankkal azonos konszernhez tartozó vállalkozást, – be kell jegyeztetni az ingatlan‐nyilvántartásba, valamint elrendelte a lakóépület birtokbavételét (ievest valdījumā). Erre a határozatra vonatkozóan 2011. november 1-jén végrehajtható okiratot bocsátottak ki.
7. 2011. augusztus 2-án a SIA Aeron és a SIA Ektornet Residential Latvia aláírták az átadás-átvételi jegyzőkönyvet (pieņemšanas-nodošanas akts), amely szerint a lakás, ahol a kérelmező lakott, nem volt kiadva, valamint tehermentes volt. 2012. november 13-án a SIA Aeron írásban nyilatkozott, hogy a kérelmezővel soha nem kötött bérleti szerződést.
8. A kérelmező a szerződés 2011. július 1-jei lejártát követően is fizette a díjakat/rezsit a helyiség használatáért, abban a hiszemben, hogy a szerződést de facto meghosszabbították. 2011 őszétől a kérelmező és a SIA Ektornet Residential Latvia tárgyalásokat kezdtek új szerződés megkötéséről. A SIA Ektornet Residential Latvia a kérelmezőnek négy hónapra szóló bérleti szerződést ajánlott fel, meghosszabbítási jog nélkül, amit a kérelmező elutasított. 2012. május 25-én a SIA Ektornet Residential Latvia levélben felszólította a kérelmezőt, hogy 2012. június 25-ig hagyja el a lakást. A SIA Ektornet Residential Latvia ebben az időszakban már nem fogadta el a kérelmező által fizetett lakbért, és a következő hivatkozással küldte vissza: „Nincs bérleti szerződés." Tekintettel arra, hogy a kérelmező nem költözött ki a lakásból, a SIA Ektornet Residential Latvia lekapcsolta a konyha áram-, majd vízellátását is.
9. 2012. november 8-án a kérelmező polgári pert indított a SIA Ektornet Residential Latvia ellen, és kérte a bíróságtól annak megállapítását, hogy a „helyiség használatáról” szóló szerződés valójában bérleti szerződés, és ennél fogva a kérelmező és a SIA Ektornet Residential Latvia között de facto bérleti jogviszony állt fenn. (lásd az alábbi 25–29. bekezdést). A Lakásbérletről szóló törvény 6. és 8. szakaszára alapította kérelmét (lásd az alábbi 31. pontot).
A. kérelmező megakadályozása a lakáshoz való hozzáféréshez
10. 2012. november 8-án a SIA Ektornet Residential Latvia képviseletében eljáró személyek, fegyveres biztonsági őrök segítségével, behatoltak, a lakás bejárati ajtaján keresztül, a kérelmező előszobájába. A kérelmező ekkor bezárkózott a lakás egyik szobájába, és kihívta az (állami) rendőrséget. A rendőrség a helyszínre érkezéskor megállapította, hogy ez egy magánjogi vita, majd arról tájékoztatta a kérelmezőt, hogy csak a rendőrségkapitányságon tehet feljelentést. Ezt követően távoztak. Ezek után a kérelmező a helyi/önkormányzati rendőrséghez fordult, amely felmérte a helyzetet, majd elmagyarázta a SIA Ektornet Residential Latvia képviseletében eljáró személyeknek, hogy kilakoltatást csak bírósági végzés alapján lehet foganatosítani. A fegyveres biztonsági őrök késő éjszaka is a kérelmező lakásának ajtajánál várakoztak. A kérelmező többször telefonált a rendőrségre, de ismételten arról tájékoztatták, hogy feljelentést csak személyesen tehet a rendőrkapitányságon.
11. 2012. november 9-én 5 óra 30 perckor a kérelmező elhagyta a lakást, abból a célból, hogy feljelentést tegyen a rendőrségkapitányságon, valamint további okiratokat nyújtson be a helyiség használatával kapcsolatos polgári eljárásban (lásd a fenti 9. pontot). Távolléte alatt a cég lecserélte a zárat, majd visszatérésekor a fegyveres biztonsági őrök megakadályozták, hogy bejuthasson a lakásba. A kérelmező kihívta az (állami) rendőrséget, amely a helyszínre érkezésekor ismételten arról tájékoztatta, hogy feljelentést csak a rendőrkapitányságon tehet.
12. Még aznap a SIA Ektornet Residential Latvia képviseletében eljáró személyek megerősítették a lakás bejárati ajtaját, és riasztót szereltek fel az előszobába, a bejárati és a második ajtó közé. Az esti órákban a kérelmező rendőrséghez intézett folyamatos telefonhívásainak hatására egy másik (állami) rendőrjárőr érkezett a helyszínre, de távozott, miután tudomására jutott, hogy a SIA Aeron és a SIA Ektornet Residential Latvia által aláírt átadás-átvételi jegyzőkönyv (lásd fent a 7. pontot) szerint a lakás nem volt bérbeadva.
13. A következő hetekben a lakás bejárati ajtaját továbbra is őrizték a fegyveres biztonsági őrök, és nem engedték be a kérelmezőt. A lakásban található ingóságaihoz sem férhetett hozzá, beleértve az öltönyét, amelyet apja temetésére szeretett volna felvenni. Ebben az időszakban, a rendőrség a kérelmező állandó kérései ellenére sem avatkozott közbe.
B. Birtokbavétel az új tulajdonos által
14. 2012. november 27-én J. L., bírósági végrehajtó értesítést küldött a SIA Aeron cégnek, hogy a lakást 2012. december 10-éig ürítse ki, tekintettel a SIA Ektornet Residential Latvia birtokbavételéről szóló bírósági határozat végrehajtására (lásd a fenti 6. pontot). Az értesítés rögzítette, hogy amennyiben a SIA Aeron cég nincs jelen a birtokbaadás időpontjában, a birtokbavétel karhatalom alkalmazásával fog megvalósulni 2012. december 12-én.
15. 2012. december 12-én a végrehajtó foganatosította a lakás karhatalom alkalmazása útján történő birtokbavételét. A rendőrség jelenlétében került sor a második ajtó erőszak útján való felnyitására. A rendőrkapitány miután tájékoztatta a végrehajtót, hogy a helyzetre tekintettel büntetőeljárást indult (lásd a lenti 19. pontot), egy rendőri egységet hívott a helyszín biztosítására, amely végig jelen volt a végrehajtási eljárás során. A fegyveres biztonsági őrök a helyszínen maradtak.
16. A kérelmező akkor ért oda a helyszínre, amikor már a rendőrség távozott. Ekkor tájékoztatta a végrehajtót személyazonosságáról, valamint arról, hogy ő a lakás bérlője. Bizonyítékként felajánlotta, hogy megadja a számítógépe jelszavát, vagy megmondja a lakásban található egyes tárgyak elhelyezését. A végrehajtó visszautasította a kérelmező ajánlatát, és folytatta feladatainak ellátását.
17. A kérelmező kihívta a rendőrséget, amely megállapította az érintett felek személyazonosságát, majd távozott. A kérelmező ezt követően a helyi/önkormányzati rendőrséget hívta, amely megvizsgálta a helyzetet, de nem avatkozott közbe.
18. A lakásban lévő összes ingóságot leltárazták, összecsomagolták és a kérelmező szeme láttára elvitték a lakásból. Az ingóságokat egy raktárba vitték, ahonnan a kérelmező 2014. január 5-én átvette őket; egyes dolgok megrongálódtak, mások elvesztek.
KIMERÍTETT JOGORVOSLATOK
A.Büntetőeljárás
19. 2012. december 11-én a kérelmező 2012. november 9-i feljelentése (lásd a fenti 11. pontot) nyomán büntetőeljárás indult vagyon elleni bűncselekmény miatt. 2012. december 12-én a kérelmező szintén kifogásolta a végrehajtó intézkedését az új tulajdonos birtokbavételében való közreműködése miatt. 2013. február 7-én büntetőeljárás indult a végrehajtó ellen az otthon sérthetetlenségének megsértése, valamint a törvényben előírt rendbe ütköző önkényes intézkedések miatt (lásd a lenti 37. pontot).
20. 2015. február 24-én a büntetőeljárásokat megszüntették az elévülési idő lejárta miatt. 2015. április 16-án jogellenességre hivatkozással megsemmisítették ezeket a döntéseket.
21. 2016. augusztus 12-én a SIA Ektornet Residential Latvia, valamint a bírósági végrehajtó ellen folytatott büntetőeljárásokat bűncselekmény hiánya miatt megszüntették. A rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy az otthon sérthetetlensége nem sérült, tekintettel arra, hogy a lakásra vonatkozó szerződés „helyiség használatáról” szóló szerződés. Ebből kifolyólag nem létezett bérleti szerződés, és a kérelmező nem minősült bérlőnek, csak „helyiséget használó személynek” (telpu lietotājs). Az önkényes bűncselekményt sem követték el, mivel mind a végrehajtó, mind a SIA Ektornet Residential Latvia a törvénynek megfelelően jártak el. A végrehajtó foganatosította a birtokbavételről szóló bírósági határozatot (lásd a fenti 6. bekezdést), és a SIA Ektornet Residential Latvia, mielőtt a végrehajtási okiratot átadta volna a végrehajtónak, megerősítette, hogy lakáson sem zálogjog, sem érvényes bérleti szerződés nem állt fenn, valamint nem történt a lakásba lakcímbejelentés. 2017. január 16-án ezt a döntést a legfőbb ügyész jogerős határozatával helybenhagyta, kiegészítve azzal, hogy a lakás a megkötött szerződés következtében nem minősült a kérelmező otthonának, amit az a tény is megerősít, hogy a lakásba nem történt lakcímbejelentés. Amikor a végrehajtó a birtokba vételt foganatosította, a lakás nem volt lakásként használva.
B.Fegyelmi eljárások
22. 2013. január 31-én a rendőrség felkérte a Lett Bírósági Végrehajtók Tanácsát, hogy vizsgálja meg a végrehajtó intézkedését. A rendőrség arról tájékoztatta a Tanácsot, hogy a bírósági végrehajtó 2012. december 12-én úgy foganatosította a SIA Ektornet Residential Latvia birtokbavételére vonatkozó határozatot, hogy kényszer alkalmazása útján behatoltak a lakásba, a bérlő jelenléte nélkül. Továbbá, a bérlőt annak ellenére sem engedték be a lakásba, hogy egyrészt polgári peres eljárást indított a SIA Ektornet Residential Latvia ellen, másrészt büntetőeljárás is folyamatban volt a cég ellen, amiért nem engedték be a lakásba.
23. A Lett Bírósági Végrehajtók Tanácsa továbbította ezt a levelet az Igazságügyi Minisztériumnak, amely 2013. július 26-án megállapította, hogy a bírósági végrehajtó intézkedései jogszerűek voltak, és nem volt a fegyelmi felelősségre vonásnak jogalapja.
C.Polgári eljárás
1.Panasz a végrehajtó intézkedései ellen
24. 2012. december 21-én a kérelmező panaszt tett a végrehajtó intézkedései miatt. 2013. március 21-én Riga város Latgale kerületi bírósága megszüntette az eljárást azzal az indokkal, hogy a kérelmezőnek nem volt jogalapja panaszt tenni a bírósági végrehajtó azon intézkedési miatt, amelyeket az új tulajdonos birtokbavételéről szóló határozat foganatosítása során tett. Itt a panasz jogával csak a végrehajtást kérő vagy a kötelezett élhetett volna. A kérelmező tévesen tekintette magát kötelezettnek. Bérlőként ő minősült a lakás tényleges birtokosának (turētājs), azonban nem gyakorolhatta a bérlőt megillető jogot, hogy a birtokbavétellel kapcsolatban panasszal élhessen. A bíróság leszögezte továbbá, hogy a kérelmező 2012. november 8-én nem lakott a lakásban, valamint 2012. december 12-én sem lakott ott a birtokbavételi eljárás során. 2013. június 26-án a rigai regionális bíróság helybenhagyta ezt a döntést egy későbbi fellebbezése során.
2.A SIA Ektornet Residential Latvia ellen folytatott eljárások
25. 2012. november 23-án a kérelmező kiegészítette a SIA Ektornet Residential Latvia-val szemben indított polgári keresetét, amely a bérleti jogviszony megállapításáról szólt (lásd a fenti 9. pontot). Kérelmezte az eredeti birtokállapot visszaállítását (par traucētā faktiskā valdījuma atjaunošanu).
26. A kérelmező 2012. november 12-én, majd később többször is ideiglenes intézkedések iránti kérelmet nyújtott be. Kérelmezte a bíróságtól bérleti jogviszonyának elismerését, a SIA Ektornet Residential Latvia utasítását a víz- és áramellátás helyreállítására, a SIA Ektornet Residential Latviat eltiltását a lakáshoz való hozzáférés megakadályozásától, a lakás használatába való beavatkozástól, valamint kérelmezte a lakás elidegenítési tilalmának bejegyzését.
27. 2013. január 30-án az első ideiglenes intézkedés iránti kérelmeket elutasították azzal a hivatkozással, hogy a kérelmező nem bizonyította be, hogy a keresetével kapcsolatos jövőbeni ítélet végrehajtása valamilyen módon akadályozható vagy lehetetlenné válhat, értve ez alatt a bérleti jogviszony elismerését, valamint az eredeti birtokállapot visszaállítását. Nem volt egyértelmű első ránézésre, hogy bíróság a kérelmeknek helyt ad, vagy elutasítja őket. Az ismételt ideiglenes intézkedés iránti kérelmeket hasonló indoklással utasították el.
28. 2014. január 27-én Riga város Kurzeme kerületi bírósága elutasította a kérelmezőnek a bérleti jogviszony elismerésére irányuló keresetét, tekintettel arra, hogy a szerződések szövegezése alapján a lakást használatba (noma), nem pedig bérletbe (īre) vették és ezen az a tény sem változtatott, hogy a kérelmező a lakásban lakott. Az eredeti birtokállapot helyreállítására irányuló kérelmet szintén elutasították, arra tekintettel, hogy 2011. július 1-jétől a kérelmezőnek nem volt már joga a lakásban tartózkodni, a használati szerződése lejárt, és új használati vagy bérleti szerződés nem kötöttek. A 2012. november 8-i eseményeket illetően a bíróság megállapította, hogy a SIA Ektornet Residential Latvia jogalap nélkül járt el, amikor behatolt a kérelmező által lakott lakásba, és a kérelmezőnek jogában állt megvédenie otthona sérthetetlenségéhez való jogát. Mindazonáltal, ez nem volt megvalósítható az eredeti birtoklásállapot helyreállítására irányuló kérelemmel, hanem a már megindított büntetőeljárás során kellett kérelmezni, és bűnösség megállapítása esetén kártérítés iránti kérelmet előterjeszteni.
29. A kérelmező fellebbezett e bíróság döntése ellen. A 2014. október 13-i fellebbviteli tárgyaláson a SIA Ektornet Residential Latvia-t perbeli jogutódlásból kifolyólag a lakást megvásárló természetes személy váltotta fel. Ezért a kérelmező visszavonta keresetét, és az eljárást megszüntették.
D. Ombudsman
30. 2013. február 27-én az ombudsman megvizsgálta a kérelmező panaszában leírtakat és megállapította, hogy a polgári eljárásjog (Civilprocesa likums) alapján csak a kötelezettet és annak családtagjait lehet kilakoltatni az új tulajdonos birtokbavételekor. A lakásban tartózkodó más személyeket, és azok ingóságait csak jogerős bírósági döntéssel lehet eltávolítani. Amennyiben a lakóhelyiséget bérlő használja, a birtokbavétel a bérlő ajtajáig terjedhet, ellenkező esetben a személy otthonának sérthetetlensége sérül. Az új tulajdonost kötötték az előző tulajdonos által aláírt bérleti szerződések, ennél fogva a lakásban élő bérlőket az új tulajdonos birtokbavételekor nem lehetett volna kilakoltatni. A hazai ítélkezési gyakorlat szerint a kötelezett köteles az ingatlan elhagyására, amely nem egyenértékű az ott élők kényszer útján történő kilakoltatásával. A lett jog tiltja az önkényes kilakoltatást, a Lakásbérletről szóló törvény szerint a kényszerkilakoltatás kérdését bíróságon kell tárgyalni. Abban az esetben is csak bírósági úton lehet valakit kilakoltatni, ha az új tulajdonos úgy gondolja, hogy az illetőnek nincs joga a lakásban tartózkodni. Kilakoltatására csak azután kerülhet sor, ha a bíróság megvizsgálta a lakás használati jogának kérdését, és az erről szóló ítélet jogerős. Az önkényes kilakoltatás bűncselekménynek minősült, és a lakás használati jogával kapcsolatos polgári jogi vita fennállására hivatkozással nem lehetett volna a jogorvoslathoz való hozzáférést megtiltani. Az államnak nemcsak az önkényes beavatkozástól kell tartózkodnia, hanem meg kell védenie az egyéneket más személyek által okozott beavatkozásnál.
2.RELEVÁNS HAZAI JOG ÉS GYAKORLAT
I.HAZAI JOG
31. Az érintett időszakban a lakások bérbeadását a Lakásbérletről szóló törvény (Par dzīvojamo telpu īri) szabályozta. A törvény 2. szakasza szerint lakóhelyiségeket csak bérleti vagy albérleti szerződés alapján lehetett használni, az 5. szakasz pedig előírta, hogy ezeket a szerződéseket írásban kell megkötni. A 6. szakasz kimondta, hogy a bérleti szerződések határozott vagy határozatlan időre köthetők. Ha a bérleti idő lejárt, a bérlőnek el kellett hagynia a lakóhelyiséget, kivéve, ha a szerződés szerint a bérlőnek jogában állt a szerződés meghosszabbítását kérni, amely esetben a meghosszabbítást csak bizonyos, előre meghatározott esetekben lehetett megtagadni (a bérlő nem teljesítette kötelezettségeit, a lakóhelyiségre a tulajdonos személyes használata miatt volt szükség, vagy a lakóépületet le kellett bontani vagy azon átfogó felújítást kellett végezni). A bérleti szerződés meghosszabbításának elutasítása bíróság előtt megtámadható volt. Az említett törvény 8. szakasza úgy rendelkezett, hogy amennyiben egy lakóház vagy lakás egy másik jogi vagy természetes személy tulajdonába kerül, az új tulajdonost kötik az előző tulajdonos által kötött bérleti szerződések.
32. A Lakásbérletről szóló törvény 28. szakasza úgy rendelkezett, hogy a bérbeadók csak az e törvényben meghatározott körülmények között mondhatják fel a bérleti szerződést. Ha ilyen esetben a bérlő nem költözött ki, bírósági eljárás (tiesas ceļā) útján kilakoltatható volt. A 44. szakasz értelmében a lakóhelyiséget önkényesen, azaz bérleti szerződés megkötése nélkül elfoglaló személyek más lakóhelyiség biztosítása nélkül bírósági úton kilakoltathatók; ezen eljárásokban a jogellenes lakáshasználattal és a kilakoltatási eljárással okozott vagyoni kár megtérítését is lehetett követelni. Ez lényegében a kilakoltatásra vonatkozó polgári peres eljárás megindítását jelentette, amelynek végén jogerős ítélet rendelkezhetett meghatározott személyek kilakoltatásáról. A végrehajtható okirat megszerzését követően az ilyen ítéletet a Polgári perrendtartásról szóló törvény 74.1 fejezetében meghatározott, a személyek és ingóságok helyiségből való eltávolítására vonatkozó eljárás keretében lehetett végrehajtani. Az e fejezet részét képező 620. szakasz előírja, hogy a bírósági határozatnak való megfelelési és a helyiségek kiürítésére vonatkozó kötelezettségéről értesíteni kell a kötelezettet, aki ebben az esetben a kilakoltatásról rendelkező ítéletben megjelölt személy.
33. A birtokbavételi eljárást a Polgári perrendtartásról szóló törvény 74.2 fejezete szabályozza. Az e fejezet részét képező 620.5 szakasza kimondja, hogy a birtokbavételről és a helyiségek kiürítéséről szóló bírósági határozatnak való megfelelési kötelezettségről értesíteni kell a kötelezettet, aki ebben az esetben az ingatlan korábbi tulajdonosa.
34. A Polgári Törvénykönyv (Civillikums) 1635. szakasza kimondja, hogy a jogsértés vagy a jogellenes tevékenység már önmagában véve feljogosítja a károsultat arra, hogy kártérítést követeljen a jogsértőtől, olyan mértékben, amilyen mértékben az ilyen cselekményért vagy mulasztásért felelősségre vonható. A Polgári Törvénykönyv 1779. szakasza szerint mindenki köteles megtéríteni a cselekményeivel vagy mulasztásaival okozott veszteségeket.
35. A Polgári törvénykönyv 2112. szakasza szerint a bérleti és haszonbérleti szerződések a vagyontárgyak ellenérték fejében történő használatára vonatkozó szerződések. Azon szerződések, amelyek az ingatlan használatából származó haszonszerzési jogot biztosítanak, haszonbérleti szerződésnek (noma) minősülnek, de minden más, használati jogot biztosító szerződés bérleti szerződésnek (īre) minősül. Ez a szakasz azt is kimondja, hogy a lakóhelyiségek bérbeadására vonatkozó különös szabályokat (lakásbérleti szerződések) a lakásbérletről szóló törvény tartalmazza. Sem a Polgári törvénykönyv, sem a Lakásbérletről szóló törvény nem határozza meg a "helyiségek használatára" vonatkozó szerződés fogalmát.
36. A Polgári perrendtartásról szóló törvény 632. szakasza kimondja, hogy a végrehajtást kérő vagy a kötelezett megtámadhatja a végrehajtónak az ítélet végrehajtása vagy a végrehajtás megtagadása során hozott intézkedéseit.
37. A Büntető törvénykönyv (Krimināllikums) 143. szakasza büntetőjogi felelősséget telepít az otthon sérthetetlenségének megsértése esetére. Az érintett időszakban ezt az ott lakó személy akarata ellenére a lakásba való jogellenes behatolásként határozták meg. A 279. szakasz büntetőjogi felelősséget telepít az önbíráskodás bűntettéért, amely olyan, a jogszabályban előírt eljárások megkerülésével elkövetett önkényes cselekmény, amely jogszerűségét állami vagy önkormányzati intézmény vagy más személy vitatja, és az jelentős kárt okoz.
II.HAZAI GYAKORLAT
38. 2013-ban a Rigai Területi Bíróság az Alkotmánybíróság előtt arra hivatkozva támadta meg a Lakásbérletről szóló törvény 8. szakaszát (2013-17-01. sz. ügy), hogy az összeférhetetlen a tulajdonhoz való joggal. Az Alkotmánybíróság 2014. július 7-én alkotmánnyal összhangban lévőnek találta a rendelkezést. Úgy ítélte meg, hogy az új tulajdonosok arra vonatkozó kötelezettsége, hogy elismerjék a korábbi tulajdonosok által kötött lakásbérleti szerződéseket, biztosította a bérlők azon jogát, hogy beavatkozás nélkül élhessenek otthonukban, amely egy demokratikus társadalom fontos biztosítéka. Az árverést szervező végrehajtónak és az árverésen részt vevő személynek kötelessége volt ellenőrizni, hogy a lakóingatlanon áll-e fenn valamilyen teher.
39. 2016. február 18-án az igazságügyi miniszter felmentett hivatalából egy végrehajtót, aki az új tulajdonos birtokbavételi végzésének végrehajtása során önkényesen lakoltatta ki a bérlőket, köztük egy gyermeket is (A420173316 számú közigazgatási eljárás). A végrehajtó nem ellenőrizte, hogy az esetben fennállt-e lakásbérleti szerződés. A bérlők távollétében betörte a lakás ajtaját, és amikor a bérlő megérkezett, megakadályozta, hogy belépjen a lakásba. A bérleti szerződés, amelyet a bérlő be akart mutatni a bírósági végrehajtónak, a már összepakolt és a lakásból elszállított holmik között volt. 2019. szeptember 30-án a Legfelsőbb Bíróság Szenátusa fellebbezési eljárásban helybenhagyta a fegyelmi büntetését, megjegyezve, hogy a birtokbavétel olyan jogi eljárás, amelynek során az ingatlan mentesül az előző tulajdonostól személyéhez kapcsloódó terhek alól. Az eljárás nem eredményezi a helyiségek kiürítését, ha azokat olyan személyek foglalták el, akik nem voltak az előző tulajdonos családtagjai, és (i) bérleti szerződésre, (ii) alá nem támasztott adásvételi szerződésre, vagy (iii) más, megerősítést igénylő jogalapra hivatkoztak. A lakók kilakoltatását nem lehetett az új tulajdonos birtokbavételének végrehajtásával foganatosítani, mivel ehhez más típusú bírósági határozatra és más típusú végrehajtható okiratra volt szükség. A két különálló eljárást a Polgári perrendtartásról szóló törvény 74.1 és 74.2 fejezete szabályozta (lásd a fenti 31-32. bekezdést). Bár a két eljárás hasonló volt, a birtokbavételi eljárás nem foglalkozott a lakóhelyiségben lakó személyek lakhatási jogával. Ezt a kérdést a bérleti szerződés érvénytelenségének megállapítására vagy megszüntetésére irányuló eljárás megindításával kellett kezelni. Az így születő ítélet a lakóhelyiségekből való kilakoltatásra vonatkozna, és a rendelkező része konkrét személyek és tárgyak eltávolításáról döntene. A végrehajtónak kiállítandó végrehajtható okiratot ezt követően ugyanígy fogalmaznák meg. A konkrét esetben a végrehajtó a lakás ajtajának felfeszítésével, a bérlők holmijának zsákokba helyezésével és a lakásból való kivitelével a megfelelő jogalap nélkül kezdte meg a kilakoltatást.
40. 2016. június 20-án a Legfelsőbb Bíróság egy, a lakásbérleti szerződés idő előtti megszüntetésére vonatkozó polgári perben (C33265210/SKC-244/2016. sz. eljárás) kimondta, hogy a Lakásbérletről szóló törvény szabályozza a lakásbérleti szerződés megszüntetésének valamennyi esetét és a bérlők kilakoltatására vonatkozó eljárást, és ezen rendelkezésektől megállapodással nem lehet eltérni, még akkor sem, ha ahhoz a bérlő kifejezetten hozzájárult. A törvényben szabályozott valamennyi kilakoltatási eset kapcsolódott a Lakásbérletről szóló törvény 28. szakaszához, amely imperatív rendelkezésként előírta, hogy azt a bérlőt, aki a bérbeadó felszólítására nem hagyja el a lakóhelyiséget, bírósági eljárás útján ki lehet lakoltatni. A bérleti jogviszony bérbeadó általi felmondása nem szüntette meg a szerződést, csupán feljogosította a bérbeadót a bírósági eljárás megindítására. A 28. szakasz magában foglalta a lakó önkényes kilakoltatásának tilalmát, valamint tiltotta azt is, hogy a bérlők saját kezükbe vegyék az ügyet a lakhatási jogaik védelme érdekében.
41. A Legfelsőbb Bíróság 2014. szeptember 18-án egy polgári peres ügyet (SKC-2465/2014. sz.) vizsgált, amelyet a lakók indítottak a lakás új tulajdonosa és a végrehajtó ellen. Védelmet kértek az új tulajdonos birtokba lépésekor bekövetkező esetleges kilakoltatásukkal szemben, mivel a végrehajtó ismételten a lakás kiürítésére szólította fel őket annak ellenére, hogy tájékoztatták a fennálló lakásbérleti szerződésükről és arról, hogy a lakásban lévő ingóságok az ő tulajdonukat képezik. A Legfelsőbb Bíróság visszautasította az eljárás megindítását, megállapítva, hogy a felperesek jogait nem sértették meg vagy vitatták. A végrehajtónak a birtokbavétel foganatosításáról szóló értesítését a korábbi tulajdonosnak címezték, és a bíróságnak a birtokbavételről szóló döntése csak a kötelezettet érintette; a bérlőket vagy a lakásban lakó más személyeket nem. A tulajdonosváltás ellenére a lakók fenntartották a lakás birtoklásának és használatának jogát, és a Lakásbérletről szóló törvény értelmében a lakók és más személyek kilakoltatásának kérdésében a bíróságnak kellett döntenie. Erre tekintettel a lakók nem emelhettek kifogást a bírósági végrehajtó azon értesítése ellen, hogy a kötelzetettnek eleget kell tennie a birtokbavételről szóló bírósági határozatnak, mivel az nem érintette a jogaikat.
III.EGYÉB HAZAI FORRÁSOK
42. Az Ombudsman 2013-as éves jelentésében külön fejezetet szentelt "A birtokba vételnek", amely az alábbiakat állapította meg:
“A jelentéssel érintett időszakban az Ombudsmani Hivatalhoz folyamatosan érkeztek beadványok a lakásokból való állítólagos önkényes kilakoltatásokkal vagy az új tulajdonos birtokba lépésekor végrehajtott kilakoltatási kísérletekkel kapcsolatban, amelyek nemcsak a kötelezett, hanem a lakásban élő harmadik személyek ellen is irányultak. A kérelmek gyakran nemcsak a lakhatáshoz való jog, hanem az otthon és a magánélet sérthetetlenségének megsértését is feltárták. Az állami rendőrség nem avatkozott bele az ilyen vitákba, mivel azokat magánjellegűnek tekintette, míg a végrehajtók mint az állami hatóság képviselői engedélyezték, sőt néha részt is vettek az ilyen jogellenes tevékenységekben. ...
Az Ombudsman már kifejtette azon álláspontját, hogy az állami rendőrség képviselőinek és a felesküdött végrehajtóknak az alapvető jogok megsértésére aktívan reagálniuk kellene, és azokat meg kellene akadályozniuk, megelőzve az új ingatlantulajdonosok és a biztonsági cégek önbíráskodását."
Az Ombudsman ezután utalt a különböző kormányzati szervek közötti egyeztetésre, amely során minden résztvevő fél elismerte a területen fennálló problémákat, különös tekintettel arra, hogy a tulajdonosok és a bérlők jogai nincsenek megfelelő egyensúlyban. Az Ombudsman a hazai törvények módosítására szólította fel, és bírálta a minisztériumokat, amiért egyikük sem vállalt felelősséget a kérdésért, hanem egymás között hárították azt tovább.
43. Az Ombudsman 2014-es éves jelentésében külön fejezetet szentelt "A lakástulajdonosok és a bérlők jogainak kiegyensúlyozása" címmel, amely az alábbiakat állapította meg:
“A lakástulajdonosok és a lakók közötti folyamatosan feszült viszony a jelentési év közepén éleződött ki. Az Ombudsmanhoz aggasztó beadványok érkeztek magánszemélyektől, akik felhívták a figyelmet a lakástulajdonosok által alkalmazott törvénytelen módszerekre, amelyekkel nem megfelelő életkörülményeket teremtenek, különösen az olyan alapvető szolgáltatások biztosításának elmulasztására, mint a csatornázás, a fűtés, a lakás egy részének áramellátása, a meleg vagy hideg vízellátás, a hulladék elszállítása, valamint a szennyvízcsövek leszerelése. A fent említetteket kifejezetten azt a célt szolgálták, hogy a ház lakói elhagyják a lakásokat.
Az egyes kérelmekben leírt események, például az ajtó zárak vagy az ajtó kulcsok átadása nélküli cseréje, a bérlők ajtajának bedeszkázása [aiznaglošana] vagy összehegesztése [aizmetināšana] és lakat felszerelése, az önbíráskodással és az otthon sérthetetlenségének megsértésével rokoníthatók.
A lakók gyakran panaszkodtak arra, hogy a fent leírt intézkedések miatt nem jutottak hozzá személyes tárgyaikhoz, irataikhoz, gyógyszereikhez és készpénzükhöz. Egyes esetekben a lakásban maradt egy háziállat, vagy a bejárati ajtót úgy cserélték ki, hogy eközben a lakó a lakásban tartózkodott. Tehát a lakókat valójában bírósági határozat nélkül kilakoltatták, kénytelenek voltak az utcán, hajléktalanszállón vagy lépcsőházban élni, vagy ismerőseiknél menedéket keresni. ...
Kezdetben megfigyelhető volt, hogy a rendőrség rendszeresen tartózkodott az ilyen helyzetekbe való beavatkozástól, és azokat polgári jogi jogvitáknak tekintette.
Az Ombudsman álláspontja szerint az [Alkotmány] által biztosított alapvető jogok megsértésére irányuló intézkedések a körülményektől függetlenül nem megengedettek. Ebben a tekintetben fontos, hogy az állam képes legyen megfelelő időben reagálni azokra a helyzetekre, amikor a lakástulajdonosok jogellenes intézkedései veszélyeztetik a lakók jogait, vagy fordítva, mivel a Lakásbérletről szóló törvényben előírt vitarendezési mechanizmus, a bírósági eljárás megindítása nem kellően hatékony.
A lett parlament [Saeima] emberi jogi és szociális ügyekkel foglalkozó bizottsága többször is tárgyalt a fent leírt kérdésről. Üdvözlendő, hogy ezek a megbeszélések az állami rendőrség álláspontjának megváltozását eredményezték: a rendőrség [most már] elismeri, hogy a tulajdonosnak a bérlő akarata ellenére a bérlő lakásába való behatolása a személy otthona sérthetetlenségének megsértését jelenti, és hogy az ajtó zárak vagy az ajtók kicserélésével a bérlő lakásba való belépésének megakadályozása a lakástulajdonosok önbíráskodásával határos, és büntetőjogi felelősséget von maga után. Az állami rendőrség iránymutatásokat dolgozott ki a rendőr munkatársai számára a lakók jogainak az ingatlantulajdonosok jogsértéseivel szembeni védelme érdekében, a lakók ingóságaikkal való szabad rendelkezési jogának helyreállítása, valamint az otthon sérthetetlenségének biztosítása érdekében, jelenlétükkel biztosítva a közrendet és a lakók otthonukba való bejutásának lehetőségét.
Idővel kiderül majd, hogy ezek az iránymutatások hogyan valósulnak meg a gyakorlatban, bár valószínűleg változtatni fognak azon a korábbi gyakorlaton, amely szerint a rendőrség tartózkodott minden intézkedéstől, és az ilyen helyzeteket polgári jogi vitáknak tekintette, kivéve, ha fizikai erőszakot észleltek."
44. Az Ombudsman 2015. június 27-én levélben fordult a gazdasági miniszterhez, az igazságügyi miniszterhez és a rigai városi tanács illetékes osztályához, amelyben a hazai jog sürgős módosítását kérte az árverésen szerzett ingatlanok birtokba vételével kapcsolatos tipikus problémák megoldása érdekében.
Olyan helyzeteket tárt fel, amikor az új tulajdonosok azt állították, hogy nem voltak tudatában annak, hogy a lakóhelyiségekben bérlők laknak, bár ezt megkérdőjelezte a hitelintézetek leányvállalatai tekintetében, amelyek a leggyakoribb elkövetői az otthon sérthetetlenségéhez való jog megsértésének.
A gyakorlatban ez gyakran azt jelentette, hogy az új tulajdonos birtokba vételekor a lakókat kilakoltatták az utcára, vagy nem megfelelő életkörülményeket teremtettek számukra, hogy nyomást gyakoroljanak rájuk a távozás érdekében. Az ilyen kétes intézkedéseket a hitelintézetek leányvállalatai hajtották végre, amelyek gyakran azt állították, hogy az ingatlant tehermentesen vásárolták meg, és nem kötik őket az előző tulajdonosok által kötött szerződések. Bár az ilyen kilakoltatásoknál jelen voltak a végrehajtók és a rendőrök is, nem ismertették a felekkel a legmegfelelőbb jogi megoldásokat.
45. 2015-ös éves jelentésében az Ombudsman ismételten a fentiekkel egyező megállapításokat tett, hozzátéve, hogy az akkori Lakásbérleti törvényben meghatározott, bírósági eljárásra épülő vitarendezési mechanizmus nem kellően hatékony. Azokban a helyzetekben ugyanis, amikor a háztulajdonosok veszélyeztették a bérlők jogait, az alapvető jogaikat aránytalanul hosszú ideig – az ügy bírósági eldöntéséig – korlátozták. Ez azt eredményezhette, hogy a bérlők nem tudták használni a lakásukat.
3. A JOG
I.AZ EGYEZMÉNY 8. CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE
46. A kérelmező azt kifogásolta, hogy jogellenesen lakoltatták ki otthonából. A rendészeti szervek az önbíráskodó magatartás engedélyezésével, a végrehajtó pedig az otthona felnyitásával és a holmijának elszállításával megsértette az Egyezmény 8. cikkében biztosított magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogát, illetve megakadályozták annak zavartalan élvezetében.
47. A Bíróság mint a tényállás jogi minősítésének ura, úgy véli, hogy ezen panaszt az Egyezmény 8. cikke által is biztosított lakás (otthon - fordító) tiszteletben tartásához való jog szempontjából kell vizsgálni, amely cikk szerint:
„1. Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák.
2. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges.”
A.Elfogadhatóság
48. A kormány három elfogadhatatlansági okra hivatkozott. Azzal érveltek, hogy a lakás nem tekinthető a kérelmező "otthonának"; hogy a kérelmező nem hivatkozhat arra, hogy az Egyezmény 34. cikke értelmében vett "áldozat"; és hogy a kérelmező nem merítette ki a rendelkezésre álló hazai jogorvoslati lehetőségeket.
1. A lakás a kérelmező "otthonának" minősült-e
49. A Bíróság úgy találta, hogy az a kérdés, hogy a lakás a kérelmező otthonának minősül-e, a 8. cikk alkalmazhatóságára vonatkozik, és ezért azt az elfogadhatósági szakaszban kell vizsgálni (lásd Denisov kontra Ukrajna [GC], 76639/11. sz. ügy, 93. §, 2018. szeptember 25.).
(a)A felek beadványai
50. A kormány azt állította, hogy a lakás nem volt a kérelmező "otthona", mivel a bejelentett lakóhelye egy másik településen volt, többek között azokban az időszakokban is, amikor a lakás használatára vonatkozó szerződések hatályban voltak. Ezenkívül azon időszakok, amelyek alatt ezek a szerződések a lakás használatát engedélyezték, nem haladták meg az egy évet és tíz hónapot. Végül, a kérelmező 2012. december 12-én, a jogainak állítólagos megsértésekor már nem lakott a lakásban.
51. A kérelmező azt állította, hogy a hazai jog szerint az a tény, hogy egy személy a bejelentett lakcímen él, csupán megdönthető vélelem. A kérelmező 2009 szeptemberétől 2012 novemberéig, azaz több mint három évig ténylegesen a lakásban lakott. Ezt a tényt, azon túl, hogy a Bírósághoz benyújtott különböző okiratok bizonyítják, és a hazai bíróságok is elismerték, a kormány sem vitatta. Az oka, amiért 2012. december 12-én nem lakott ott, a SIA Ektornet Residential Latvia jogellenes intézkedései, amelyekkel eltávolították a lakásból, azaz éppen a jogainak kifogásolt megsértése volt.
(b) A Bíróság értékelése
52. A Bíróság következetes álláspontja szerint a 8. cikk értelmében vett "otthon" fogalma nem korlátozódik a jogszerűen lakott vagy jogszerűen létesített helyiségekre. Az "otthon" önálló fogalom, amely nem függ a hazai jog szerinti meghatározástól. Az, hogy egy adott helyiség olyan "otthonnak" minősül-e, amely a 8. cikk 1. bekezdésének védelmét élvezi, a ténybeli körülményektől függ, nevezetesen attól, hogy elegendő és folyamatos kapcsolat áll-e fenn egy adott hellyel (lásd például Sargsyan kontra Azerbajdzsán [GC], 40167/06. sz. ügy, 253. §, EJEB 2015, és Prokopovich kontra Oroszország, 58255/00. sz. ügy 36. §, EJEB 2004-XI. sz. ügy (kivonatok)). Így a Bíróság "otthonnak" tekintett egy lakást, ha az a kérelmezők tényleges lakóhelye volt, még akkor is, ha a bejelentett lakcímük máshol volt (lásd a fent hivatkozott Prokopovich, 35-39. §§, és Yevgeniy Zakharov kontra Oroszország, 66610/10. sz. ügy, 29-32. §, 2017. március 14.), és bizonyos helyzetekben még akkor is, ha a kérelmezők nem állandó jelleggel éltek az adott lakásban, vagy bizonyos ideig nem laktak ott (lásd McKay-Kopecka kontra Lengyelország (dec.), 45320/99. sz. ügy, 2006. szeptember 19.; Khamidov kontra Oroszország, 72118/01. sz. ügy, 127. §, 2007. november 15.; és Bjedov kontra Horvátország, 42150/09. sz. ügy, 58. §, 2012. május 29.; lásd még a fent idézett Sargsyan, 254. §).
53. A Bíróság megjegyzi, hogy sem a hazai eljárás során, sem a Bíróság előtt soha nem vitatták, hogy a kérelmező ténylegesen a lakásban lakott volna, és nem merült fel az a feltételezés, hogy a kérelmezőnek más otthona is lenne. A lakás több mint három éven keresztül a kérelmező tényleges lakóhelye volt 2012 novemberéig, amikor is megtagadták tőle a további hozzáférést. Az sem volt vitatott, hogy legalább egy bizonyos ideig jogszerűen tartózkodott ott, és hogy a beavatkozás idején a hazai bíróságok előtt folyamatban volt egy, az ott lakáshoz való jogára vonatkozó eljárás. Az a tény, hogy a kérelmezőt a lakásból eltávolították – amely a Bíróság előtt kifogásolt események egyike volt – nem szolgálhat alapjául annak, hogy a lakás ezáltal megszűnt az "otthona" lenni, mivel ez értelmetlenné tenné az önkényes beavatkozásokkal szembeni védelmet. A nyilvántartásba vétel hiánya sem elegendő annak megállapításához, hogy a kérelmező nem ott alakította ki otthonát.
54. Következésképp a kérelmezőt elegendő és folyamatos kapcsolat fűzte a lakáshoz ahhoz, hogy azt "otthonának" lehessen tekinteni, és a 8. cikk alkalmazandó a kilakoltatására vonatkozó panaszra.
2.A kérelmező áldozati státusza
(a)A felek beadványai
55. A kormány álláspontja szerint a kérelmező nem hivatkozhat arra, hogy az Egyezmény 34. cikke értelmében áldozatnak minősül. Először is, a lakás használatára vonatkozó szerződések 2011. július 1-jei lejárta után a kérelmezőnek már nem volt jogalapja arra, hogy ott tartózkodjon. Másodszor, a kérelmező tévesen vélte úgy, hogy 2012. december 12-én kilakoltatták. A birtokbavétel nem érintette a kérelmezőt, mivel a kötelezett – a lakás korábbi tulajdonosa – kiürítési kötelezettsége nem terjedt ki a bérlő kilakoltatására. Lakóhelyiségből csak olyan bírósági határozat alapján lehetett kilakoltatni valakit, amely kifejezetten elrendelte a kilakoltatást. A kérelmező kilakoltatását elrendelő határozat nem született, ezért őt soha nem lakoltatták ki.
56. A kérelmező álláspontja szerint joga volt a lakásban tartózkodni, mivel a megkötött szerződések biztosították számára a jogot, hogy kérje a bérleti jogviszony meghosszabbítását. Ezen túlmenően folyamatos egyeztetéseket folytattak, amelyek során egy bérleti szerződéstervezet is készült. Még ha a kérelmező lakásban való tartózkodása a hazai jog szerint jogellenesnek is minősülne, ez semmilyen következménnyel nem járna az áldozati státuszának megállapítására nézve. Nem férhetett kétség ahhoz, hogy a kérelmezőt személyesen érintette a kilakoltatásához vezető eseménysorozat. A kormány álláspontja figyelmen kívül hagyta az ügy tényleges körülményeit, nevezetesen azt, hogy a kérelmezőt jogellenesen, kényszerítő intézkedésekkel lakoltatták ki.
(b)A Bíróság értékelése
57. A Bíróság megjegyzi, hogy az Egyezmény 34. cikke értelmében vett áldozati státusz arra a kérdésre vonatkozik, hogy a kérelmezőt közvetlenül vagy közvetve érintette-e az állítólagos jogsértés (lásd például: Vallianatos és társai kontra Görögország [GC], 29381/09. és 32684/09. sz. ügyek, 47. §, EJEB 2013 (kivonatok)). A jelen ügyben nem kétséges, hogy a kérelmezőt közvetlenül érintették a kifogásolt állítólagos jogsértések. A kormánynak a lakásban való tartózkodáshoz való törvényes jog hiányára vonatkozó érvei nem relevánsak a kérelmező áldozati státuszának meghatározása szempontjából. Az az érv azonban, hogy a kérelmezőt valójában nem lakoltatták ki, a beavatkozás megtörténtére vonatkozik, és azt az alábbiakban elemezzük (lásd a 82. pontot).
3.A hazai jogorvoslati lehetőségek kimerítésének hiánya
(a)A felek beadványai
(i)A kormány
58. A Kormány álláspontja szerint a kérelmező nem merítette ki a rendelkezésre álló hazai jogorvoslati lehetőségeket, mivel: (i) a lakás tulajdonosa ellen indított polgári peres eljárást egészen az igazságszolgáltatás legfelsőbb szintjéig folytatnia kellett volna, valamint (ii) polgári pert kellett volna indítania a végrehajtó ellen.
59. Álláspontjuk szerint, mivel a bérlőknek nincs joguk panasszal élni a birtokbavételi eljárással kapcsolatban, a kérelmezőnek a SIA Ektornet Residential Latvia ellen benyújtott kereset útján kellett volna kérnie a tényleges birtoklása megújítását. Bár kezdeményezett ilyen eljárást, azt később visszavonta, és így a lakásban való tartózkodási jogával kapcsolatos jogvita lezáratlan maradt. A büntetőjogi jogorvoslat nem tekinthető alkalmasabb eljárásnak a kérelmezőt ért jelentős sérelmek orvoslására, mivel az csak pénzbeli vagy nem vagyoni kártérítés nyújtására volt alkalmas, a lakás további bérlésének lehetőségét nem biztosíthatta.
60. A kérelmező azon állításával kapcsolatban, hogy tulajdonának egy részét megrongálták, illetve nem adták vissza, a kormány azt állította, hogy a kérelmező a Polgári Törvénykönyv 1635. és 1779. szakasza alapján kártérítést kérhetett volna a végrehajtótól. Ennek alátámasztására a Kormány kezdetben két ítéletet terjesztett elő. A Legfelsőbb Bíróság 2014. december 30-i ítélete (2016. március 23-tól hatályos, C04443711. sz. ügy) egy bérlő részben megítélt kártérítési kérelmére vonatkozott, aki arra hivatkozott, hogy a végrehajtó a birtokbavétel végrehajtása során jogellenesen távolította el az ingóságait. A Rigai Területi Bíróság 2016. szeptember 26-i ítélete (2016. október 27-től hatályos, C04236114. sz. ügy) az új tulajdonos és a végrehajtó ellen benyújtott, a lakásban a birtokbavételt követően hagyott ingóságok tekintetében elutasított kártérítési követelésre vonatkozott. A kormány ezt követően további két olyan ítéletet nyújtott be, amelyeket régebbi ügyekben hoztak végrehajtókkal szemben a feladataik ellátása során okozott, a birtokbavétellel össze nem függő károk miatt.
(ii)A kérelmező
61. A kérelmező állítása szerint kimerítette az összes rendelkezésre álló hazai jogorvoslati lehetőséget, mivel három különböző eljárást is kezdeményezett. Elsősorban megpróbált panaszt tenni a végrehajtó magatartása ellen, amelyet az új tulajdonos birtokbavételének kikényszerítésekor tanúsított, és a panaszt jogerős határozattal elutasították, amely megállapította, hogy a kérelmezőnek mint bérlőnek nincs joga ilyen panasszal élni.
62. Másodsorban, a bérleti jogviszonyának elismerésére irányuló polgári perben a kérelmező valóban visszavonta keresetét, mivel a SIA Ektornet Residential Latvia helyébe az eljárásban a lakás jóhiszemű megszerzője lépett. Mivel jogait többek között a SIA Ektornet Residential Latvia sértette meg, a kérelmező úgy vélte, hogy a párhuzamos büntetőeljárásban hatékonyabb jogorvoslathoz juthat. E harmadik jogorvoslati lehetőség tekintetében minden lehetőséget kimerített, és a büntetőeljárást megszüntető határozat ellen már nem lehetett fellebbezni. Mivel a kérelmező megindította a büntetőeljárást, a hazai jogorvoslatok kimerítése szempontjából nem lehetett tőle megkövetelni, hogy mindkét eljárást egyidejűleg folytassa le.
63. Ami a végrehajtó elleni keresetindítás lehetőségét illeti, a kormány által szolgáltatott példák több mint másfél évvel azutánról származnak, hogy a kérelmező benyújtotta kérelmét a Bírósághoz. Ráadásul nem utaltak arra, hogy ez a gyakorlat jól megalapozott lenne, különösen mivel a második esetben a keresetet elutasították.
(b) A Bíróság értékelése
64. A Bíróság ismételten hangsúlyozza, hogy a hazai jogorvoslatok kimerítésének szabálya azt követeli meg, hogy a kérelmező igénybe vegye a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket, amelyek megfelelő kárpótlást nyújtanak az állítólagos jogsértések tekintetében (lásd például Akdivar és társai kontra Törökország, 1996. szeptember 16., 66. §, Reports of Judgments and Decisions 1996-IV).
65. A Bíróság megjegyzi, hogy a jelen ügy arra a panaszra vonatkozik, hogy a kérelmezőt önkényesen, jogszerű kilakoltatási határozat nélkül lakoltatták ki, és nem arra a kérdésre, hogy a kérelmező a lett jog szerint "bérlő" volt-e, és hogy jogosult volt-e ezen az alapon visszaköltözni a lakásba, amely a bérleti jogviszony elismerésére és a tényleges birtoklás visszaállítására irányuló polgári per tárgyát képezte. A kérelmező Bírósághoz benyújtott panaszának lényege tehát az, hogy anélkül lakoltatták ki, hogy a lakásban való tartózkodási jogát - vagy annak hiányát - a hazai bíróságok előzetesen megállapították volna. Ennek megfelelően annak utólagos megállapítása, hogy a kérelmezőnek volt-e joga a lakásban élni, nem foglalkozna azzal a lényegében eltérő állítással, hogy önkényesen és az otthona tiszteletben tartásához való jogának megsértésével lakoltatták ki (amint azt a Riga Város Kurzeme Kerületi Bíróság is megállapította - lásd a fenti 28. pontot). Különösen annak megállapítása, hogy a kérelmező a kilakoltatás konkrét időpontjában bérlő volt-e vagy sem, nem lenne hatással annak a kérdésnek a meghatározására, hogy a kilakoltatása megfelelt-e a lakóhelyiségből való kilakoltatásra vonatkozó hazai jogszabályi követelményeknek (lásd a fenti 32. pontot). Továbbá a jogellenes behatolás és a lakás használatának ellehetetlenítése esetén a lakáshasználati jog puszta helyreállítása nem jelenti a lakás, valamint a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog helyreállítását (vö. Novoseletskiy kontra Ukrajna, 47148/99. sz. ügy, 78. §, EJEB 2005-II (kivonatok)). Ennek megfelelően a kérelmező által indított polgári peres eljárás nem volt alkalmas arra, hogy a Bíróság előtt állított jogsértések tekintetében jogorvoslatot nyújtson, és a kérelmezőnek nem kellett volna azt a 8. cikk szerinti panasza tekintetében a hazai jogorvoslat kimerítése céljából folytatnia.
66. A végrehajtóval szembeni kártérítési igény érvényesítésének lehetőségével kapcsolatban a Bíróság megjegyzi, hogy a kormány állításai, valamint az általuk hozott ítélkezési példák az ingóságokban okozott károkra vonatkoznak (lásd a fenti 60. pontot). Ezen ügyek egyike sem arra vonatkozó keresetet vizsgált, hogy a végrehajtó a birtokbavételi végzés foganatosítása során jogellenesen lakoltatta ki a bérlőt vagy az ott lakó személyt, és ezzel megsértette az otthon tiszteletben tartásához való jogát. A kormány nem utalt arra, hogy ilyen keresetet elő lehetne terjeszteni. Ugyanakkor egyértelműen bebizonyosodott, hogy a bérlőknek nincs joguk panaszt tenni a végrehajtó intézkedéseivel szemben az új tulajdonos birtokbavételének végrehajtása során – az ilyen kereset a korábbi tulajdonos ellen irányul (lásd a fenti 24. és 36. bekezdést). Ennek megfelelően a Bíróság megállapítja, hogy a kérelmező ingóságaiban okozott kárért a végrehajtóval szemben benyújtott kereset nem foglalkozna a kérelmező otthonának tiszteletben tartásához való jognak a Bíróság előtt állított megsértésével, és a Kormány nem terjesztett elő olyan polgári jogi jogorvoslati lehetőséget, amely e sérelmeket orvosolná.
2. Következtetés
67. A fentiekben kifejtett okokból a Bíróság elutasítja a kormány jogorvoslati lehetőségek kimerítésével kapcsolatos kifogásait. A Bíróság továbbá megállapítja, hogy a panasz nem nyilvánvalóan megalapozatlan és nem elfogadhatatlan az Egyezmény 35. cikkében felsorolt egyéb okok alapján sem. Ezért azt elfogadhatónak kell nyilvánítani.
B) Az ügy érdeme
1.A kérelmező
68. A kérelmező azt állította, hogy kétségtelenül megsértették az otthona tiszteletben tartásához való jogát. 2012 nyarán a lakás áram- és vízellátását jogellenesen kikapcsolták. 2012. november 8-án és 9-én a SIA Ektornet Residential Latvia képviselői erőszakkal behatoltak a lakásba, kicserélték a zárat, és fegyveres biztonsági őröket rendeltek ki, hogy megakadályozzák a kérelmezőt abban, hogy belépjen az otthonába. 2012. december 12-én a végrehajtó erőszakkal végrehajtotta az új tulajdonos birtokba vételére vonatkozó végzést, és a kérelmező ingóságait egy vagyonkezelőre ruházta át. Ennek következtében a kérelmezőt érvényes kilakoltatási végzés nélkül kilakoltatták a lakásából. Ezzel elvesztette az otthonát, amely az otthon tiszteletben tartásához való jog megsértésének legszélsőségesebb formája.
69. A kilakoltatása nem felelt meg a törvényi előírásoknak, mivel a Lakásbérletről szóló törvény 28. szakasza kötelezően (imperatív módon) előírta, hogy kilakoltatásra csak érvényes kilakoltatási határozat alapján kerülhet sor, még akkor is, ha a lakóingatlant jogellenesen foglalták el. Így, bár a birtokbavételt a törvénynek megfelelően hajtották végre, a kérelmező ebből következő kilakoltatása jogellenes volt. A rendőrség nem intézkedett, és hagyta, hogy a kérelmező emberi jogait megsértsék. Ráadásul segítették a végrehajtót a lakásba való erőszakos behatolásban. A kérelmező nem értett egyet a kormány azon állításával, hogy a végrehajtónak nem volt tudomása arról, hogy a kötelezetten kívül más személy is tartózkodhat a lakásban. A végrehajtó állítólagos kísérletei, hogy erről információt szerezzen, formális ellenőrzések voltak, amelyek célja annak a látszatnak az igazolása volt, hogy a lakásban nem lakik senki. A valóságban a végrehajtó a SIA Ektornet Residential Latvia-tól könnyen megszerezhette volna a lakást ténylegesen elfoglaló személyekre vonatkozó információt.
70. A beavatkozás feltehetően azt a törvényes célt szolgálta, hogy biztosítsa más személyek jogait, azaz a SIA Ektornet Residential Latvia számára a tulajdonának békés használatához való jogát. A beavatkozás azonban nem volt szükségesnek tekinthető egy demokratikus társadalomban, mivel nem volt kellően arányos intézkedés. A lett hatóságok mind a polgári, mind a büntetőeljárás során a kérelmező általi lakáshasználat jogszerűségének vizsgálatára szorítkoztak, és nem vizsgálták a kérelmező kilakoltatásának jogszerűségét, arányosságát és ésszerűségét. A kérelmező így nem rendelkezett megfelelő eljárási biztosítékokkal.
2. A Kormány
71. A Kormány azt állította, hogy az ügy nem érinti az állam olyan intézkedését, amely a kérelmező jogainak megsértésének tekinthető. A kérelmező egyértelműen félreértelmezte a birtokba vételi eljárás fogalmát, amelyet annak biztosítása érdekében hajtottak végre, hogy az új tulajdonos képes legyen ténylegesen rendelkezni az ingatlan felett. A birtokbavételi eljárás az új tulajdonosra (a jogosultra) és a korábbi tulajdonosra (a kötelezettre) volt kötelező, nem pedig bármely más személyre, aki nem volt a végrehajtást elrendelő végzés szerinti fél. A kérelmezőt soha nem lakoltatták ki a lakásból, mivel nem született vele szemben ilyen határozat vagy ítélet.
72. A végrehajtó a birtokbavételt megelőzően igyekezett minden lényeges információt beszerezni – ellenőrizte, hogy a lakásba bejelentette-e valaki a lakóhelyét, illetve kötött-e vagy jegyzett-e be a lakásra vonatkozóan bármilyen szerződést, és a birtokbavételről szóló értesítést elküldte a szóban forgó ingatlanba. Semmilyen, a végrehajtó rendelkezésére álló információ nem utalt arra, hogy a kötelezetten kívül más személy is lakott volna a lakásban a birtokbavételkor. Tekintettel a birtokbavételi eljárást szabályozó jogi keretekre, az állam eleget tett az érintett érdekek közötti méltányos egyensúly megteremtésére vonatkozó kötelezettségének.
73. A hazai jogrendszer átfogó és elégséges biztosítékokat tartalmazott a kérelmező otthona tiszteletben tartásához való joga tekintetében. Elsősorban, a végrehajtók nem voltak felelősek az új tulajdonos és a bérlő közötti szerződéses jogviszony jogszerűségéért, és az ilyen vitákat polgári peres eljárásban kellett rendezni. A kérelmező benyújtotta az erre irányuló keresetet, de azt visszavonta anélkül, hogy a bérleti jogával kapcsolatos jogvitát lezárták volna. Másodszor, büntetőeljárás indult annak megállapítására, hogy történt-e önbíráskodás, vagy az otthon sérthetetlenségének megsértése, és megállapítást nyert, hogy a kérelmezőnek nem volt joga a lakásban tartózkodni, tehát a SIA Ektornet Residential Latvia és a végrehajtó intézkedései nem voltak jogellenesek. Harmadszor, a végrehajtó magatartását fegyelmi eljárás keretében felülvizsgálták, és az Igazságügyi Minisztérium nem állapított meg olyan körülményt, amely a fegyelmi felelősségre vonását indokolta volna.
3. A Bíróság
(a)A kérelmezőnek az új tulajdonos cselekményeivel szembeni védelmére vonatkozó pozitív kötelezettségek állítólagos elmulasztása
74. A Bíróság ismételten hangsúlyozza, hogy bár a 8. cikk elsősorban az egyént hivatott védeni a hatóságok önkényes beavatkozásával szemben, a 8. cikk megkövetelheti azt is, hogy az utóbbiak hozzanak intézkedéseket a jogok biztosítása érdekében, még az egyének közötti kapcsolatok területén is (lásd a fent hivatkozott Novoseletskiy, 68. §; Moldovan és társai kontra Románia (2. sz.), 41138/98. és 64320/01. sz. ügyek, 93. §, EJEB 2005-VII. sz. ügy (kivonatok); valamint Kapa és társai kontra Lengyelország, 75031/13. sz. és 3 másik ügy, 150. §, 2021. október 14.). Az állam pozitív és negatív kötelezettségeinek értékelése tekintetében alkalmazandó elvek nagyjából hasonlóak, és annak meghatározását igénylik, hogy az egyén és a közösség egészének egymással versengő érdekei között méltányos egyensúly jött-e létre (lásd Hatton és társai kontra Egyesült Királyság [GC], 36022/97. sz. ügy, 98. §, EJEB 2003-VIII; Lăcătuş és társai kontra Románia, 12694/04. sz. ügy, 84. §, 2012. november 13.; valamint Burlya és társai kontra Ukrajna, 3289/10. sz. ügy, 162. és 169-70. §§, 2018. november 6.).
75. Az otthon megsemmisítésével kapcsolatos panaszok tárgyalásakor a Bíróság már megállapította, hogy egy szerződő állam hatóságainak a magánszemélyek olyan cselekményeibe való hallgatólagos beleegyezése, amelyek a joghatósága alá tartozó más személyek egyezményes jogait sértik, az államnak az egyezmény szerinti felelősségét vonhatja maga után (lásd Moldovan és társai, 94. §, valamint Lăcătuş és társai, 83. §, mindkettő fent idézett). Amikor a rendőrség nem avatkozott be, és nem tette meg a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy véget vessen a kérelmező otthonának tiszteletben tartásához való joga harmadik személyek általi megsértésének, a Bíróság ugyancsak úgy találta, hogy nem tették meg az illetékes hatóságoktól általában elvárható erőfeszítéseket, és ez a 8. cikk megsértésének megállapításához vezetett (lásd Surugiu kontra Románia, 48995/99. sz. ügy, 60-68. §, 2004. április 20.). Annak értékelése során, hogy egy állam eleget tesz-e pozitív kötelezettségeinek, a Bíróság figyelembe vette a büntetőeljárás hatékonyságának kérdését is (lásd a fent idézett Burlya és társai ügy 161. és 169-70. §-ait).
76. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából látható, hogy bizonyos körülmények között az államoknak pozitív kötelezettségük van arra, hogy megfelelő intézkedéseket tegyenek a segítséget kérő egyén megsegítésére, ha egy magánszemély támadja az otthonának tiszteletben tartásához való jogot. Ezt a kötelezettséget kifejezetten felhívja, ha egy magánszemély rendőrségi védelmet kér az őt erőszakkal, törvényes felhatalmazás nélkül kilakoltatni próbáló személyekkel szemben. Az államok széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek a fentiekkel kapcsolatban bevezetendő intézkedések megválasztása tekintetében, feltéve, hogy azok hatékonyak lehetnek az otthon tiszteletben tartásához való jog védelme szempontjából.
77. A jelen ügyben a SIA Ektornet Residential Latvia magánvállalkozás, a lakás tulajdonosa, saját hatáskörben és az erre felhatalmazó hatósági határozat nélkül eljárva betörte a kérelmező lakásának ajtaját, kicserélte az ajtózárat, és fegyveres biztonsági őröket alkalmazott, hogy megakadályozza a kérelmező további bejutását az otthonába. A kérelmező számos alkalommal hívta a rendőrséget. A rendőrök ki is mentek és szemügyre vették a helyszínt, és egyértelműen megállapíthatták, hogy a kérelmező minden valószínűség szerint a szóban forgó lakásban lakik, így a kialakult helyzet alakulásával tisztában voltak. A Bíróság úgy ítéli meg, hogy ilyen körülmények között felhívásra került az alperes állam pozitív kötelezettsége, hogy biztosítsa a kérelmező otthonának tiszteletben tartásához való jogának hatékony védelmét. Ennek ellenére a rendőrség nem avatkozott be, a folyamatban lévő polgári jogi vitára (lásd a fenti 10. pontot), vagy az előző tulajdonos azon állítására hivatkozva, hogy a lakás nem volt bérbe adva (lásd a fenti 12. pontot).
78. Amint azt fentebb kifejtésre került, az otthon tiszteletben tartásához való jog védelme nem korlátozódik a jogszerűen elfoglalt helyiségekre (lásd a fenti 52. bekezdést és az ott hivatkozott hivatkozásokat). A hazai jog is kimondja, hogy – amint azt a hazai hatóságok, beleértve a rendőrséget és a kormányt is hangsúlyozták –, senkit sem lehetett érvényes kilakoltatási határozat nélkül kilakoltatni, és ez a feltétel a lakóhelyiségeket önkényesen elfoglaló személyekre is vonatkozott (lásd a fenti 10., 30., 31-32., 39-41. és 55. bekezdést). A városi rendőrség ezt a tényt el is magyarázta a SIA Ektornet Residential Latvia képviselőinek, anélkül, hogy további intézkedéseket tett volna (lásd a fenti 10. bekezdést). Nincs arra utaló jel, hogy a rendőrség felszólította volna őket, hogy hagyjanak fel a kérelmező lakásba való bejutásának korlátozásával, vagy figyelmeztette volna őket az otthon sérthetetlenségének megsértése miatti esetleges büntetőjogi felelősségre. Ehelyett a kérelmezőt arról tájékoztatták, hogy a rendőrségen tehet panaszt (lásd a fenti 10-11. pontot). Tekintettel arra a hazai jogi követelményre, hogy kilakoltatásra csak bírósági határozat alapján kerülhet sor, a hazai hatóságok számára nyilvánvalónak kellett volna lennie, hogy a folyamatban lévő jogvitára nem lehet hivatkozni egy személy saját lakásából kényszerrel történő eltávolítása érdekeben, és az nem mentesítheti a hatóságokat a 8. cikkben biztosított jog harmadik személy általi megsértése miatti mulasztás alól (vö. a fent idézett Surugiu, 63. §).
79. Továbbá, a kérelmező kérései ellenére a rendőrség a jogvita későbbi szakaszában sem tett semmilyen gyakorlati lépést, még a büntetőeljárás megindítása után sem, annak ellenére, hogy a kérelmező tartósan ki volt zárva az otthonából (lásd a fenti 13. és 19. pontot). Így a rendőrség elmulasztott bármilyen intézkedést tenni egy olyan helyzetben, amikor a kérelmezőtől a fegyveres biztonsági őrök a hazai jog szerinti jogalap nélkül megtagadták az otthonába való bejutást (lásd a fenti 28., 30. és 31-32. bekezdéseket). A Bíróság úgy véli, hogy ez a mulasztás nemcsak hogy nem akadályozta meg, hanem közvetve ösztönözte is a magánjogi szervezet további jogellenes cselekedeteit. A Bíróság ezzel kapcsolatban utal az Ombudsman azon megállapításaira is, amelyek szerint a rendőrség ilyen passzivitása az adott időszakban általános gyakorlat volt, és csak később dolgoztak ki olyan iránymutatásokat, amelyek előírják a rendőrség számára, hogy az ingatlantulajdonosok jogellenes intézkedéseivel szemben biztosítsák a közrendet és a bérlők hozzáférését az otthonukhoz (lásd a fenti 42-44. bekezdéseket).
80. A Bíróság ismételten hangsúlyozza, hogy a pozitív kötelezettségek teljesítését biztosító eszközök megválasztása az állam mérlegelési jogkörébe tartozik. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából nem következik, hogy az egyének közötti kapcsolatok terén az otthon tiszteletben tartásához való jog biztosítását célzó intézkedések elfogadására vonatkozó kötelezettség szükségszerűen büntetőjogi jogorvoslat biztosítását követeli meg (lásd a fent idézett Moldovan és társai ítélet 96. pontját). Mindazonáltal a jelen ügyben büntetőjogi nyomozást folytattak többek között annak megállapítása érdekében, hogy megvalósult-e az otthon sérthetetlensége megsértésének bűncselekménye. Ezen nyomozás a releváns részében annak megállapításával zárult, hogy a kérelmező nem a lakás bérlője, hanem "a helyiséget használó személy" volt, tekintettel a szerződésben használt nyelvezetre és arra, hogy nem jelentette be ottani lakóhelyét (lásd a fenti 21. pontot). A határozatok nem elemezték, hogy a kérelmező ténylegesen a lakásban lakott-e, és hogy az a lakás az "otthonának" minősülhetett-e, amely sérthetetlenségének védelme megillette volna (lásd a fenti 52-53. pontot). Mivel a kérelmező otthonához való jogát nem tekintették érintettnek, nem értékelték a SIA Ektornet Residential Latvia azon cselekményeinek jogszerűségét, amelyekkel a kérelmezőt az otthonából kényszerrel eltávolította. Ennek megfelelően a büntetőeljárás nem elemezte az összes, ügyben releváns tényt, ezért túlságosan szűkkörű volt, így gyakorlatilag nem nyújtott semmilyen védelmet egy olyan helyzetben, amikor a személy otthona tekintetében a bérleti joga vitatott volt.
81. A fentiekre tekintettel a Bíróság megállapítja, hogy a hatóságok nem tették meg a megfelelő intézkedéseket a kérelmező otthonának tiszteletben tartásához való jogának biztosítása érdekében, annak ellenére, hogy a kérelmező védelmet kért az őt erőszakkal, törvényes felhatalmazás nélkül kilakoltatni próbáló személyekkel szemben. Következésképpen megsértették az Egyezmény 8. cikkét.
(b) A kérelmező állítólagos jogellenes kilakoltatása otthonából a végrehajtó által
82. Az ügyben érintett felek nem értettek egyet abban, hogy az ügy körülményei a kérelmező kilakoltatásának minősülnek-e. A kormány megismételte, hogy nem adtak ki kilakoltatási határozatot, és hogy a birtokbavételi eljárás nem érintette a kérelmező jogait. A Bíróság azonban megállapítja, hogy a birtokbavételi eljárás során a végrehajtó erőszakos behatolást hajtott végre, kicserélte az ajtózárat, és elvitte a kérelmező holmiját. Ezek a cselekmények ténylegesen megakadályozták, hogy a kérelmező a továbbiakban hozzáférjen a lakáshoz. A kormány azt sem állította, hogy a kérelmező a 2012. december 12-i eseményeket követően továbbra is a lakásban tartózkodhatott volna. A kormány álláspontjával ellentétben az a tény, hogy ezeket a cselekményeket kilakoltatási határozat nélkül hajtották végre, nyilvánvalóan nem szolgálhat alapul arra a következtetésre, hogy nem történt beavatkozás.
83. A Bíróság tudomásul veszi a kormány azon érvelését is, hogy a végrehajtó ellenőrizte a rendelkezésre álló adatokat, és semmilyen rendelkezésére álló információ nem utalt arra, hogy az adóson kívül más személy is lakna a lakásban. A Bíróság azonban nem tartja hihetőnek, hogy a végrehajtó nem tudott arról, hogy a kérelmező a lakásban lakik, és a bérleti jogával kapcsolatos folyamatban lévő vitáról. Ezzel összefüggésben a Bíróság utal a végrehajtó azon kötelezettségére, hogy a bírósági végzés végrehajtása során ellenőrizze a releváns körülményeket; az új tulajdonos és a kérelmező közötti tárgyalásokra, majd a konfliktusra; valamint a folyamatban lévő polgári és büntetőeljárásra (lásd a fenti 9. és 19. pontot). Ezen túlmenően a kérelmező a birtokbavételi eljárás során megjelent a lakásnál, és azt állította, hogy ő a lakó. Ez a tény nem késztette a végrehajtót a végrehajtási eljárás felfüggesztésére vagy a helyzet egyéb módon történő újraértékelésére (lásd a fenti 16. pontot). Továbbá a Bírósághoz benyújtott anyagból kitűnik, hogy a rendőrség is tájékoztatta a végrehajtót a folyamatban lévő büntetőeljárásról (lásd a fenti 15. és 22. pontot). Ennek ellenére a végrehajtó foganatosította a végrehajtást, amely a kérelmező kilakoltatását jelentette, és otthona elvesztését eredményezte, amely az otthon tiszteletben tartásához való jog megsértésének legszélsőségesebb formája (vö. a fent hivatkozott Prokopovich-ügy 41-42. §-ával, lásd még McCann kontra Egyesült Királyság, 19009/04. sz. ügy, 50. §, EJEB 2008).
84. Bár a Bíróságnak elsősorban azt kell értékelnie, hogy az otthon tiszteletben tartásához való jogba való beavatkozás szükséges volt-e egy demokratikus társadalomban (az ilyen értékelésre vonatkozó elveket lásd Connors kontra Egyesült Királyság, 66746/01. sz. ügy, 81-84. §, 2004. május 27.), az is egyértelműen megállapítható, hogy az ilyen beavatkozás sérti a 8. cikk rendelkezéseit, hacsak nem igazolható, hogy az "a törvénnyel összhangban" történik (lásd Chapman kontra Egyesült Királyság [GC], 27238/95. sz. ügy, 78. §, EJEE 2001-I). Ezen kritérium megköveteli, hogy a kifogásolt intézkedésnek legyen valamilyen alapja a hazai jogban, és utal a kérdéses jogi aktus minőségére is, megkövetelve, hogy az érintett személy számára hozzáférhető, és a hatásait tekintve előrelátható legyen (lásd Slivenko és társai kontra Lettország (dec.) [GC], 48321/99. sz. ügy, 100. §, ECHR 2002-II (kivonatok)).
85. A kormány mindazonáltal nem hivatkozott semmilyen jogalapra a kérelmező otthonának tiszteletben tartásához való jogába való beavatkozásra, ehelyett azzal érvelt, hogy a birtokba vételi eljárásnak nem kellett volna semmilyen hatással lennie a bérlőre. A hazai jogból és a Bírósághoz benyújtott forrásokból az következik, hogy a bérlők és ingóságaik eltávolítása a birtokbavételi eljárás során nem volt összeegyeztethető a lett joggal, amely kötelezően előírta, hogy egy személyt csak a kilakoltatását elrendelő bírósági határozat alapján lehet kilakoltatni. Ez akkor is így van, ha a bérleti jogviszony vitatott volt. A Lakásbérletről szóló törvény 44. szakaszával összhangban ez a követelmény azokra a helyzetekre is vonatkozott, amikor a lakóhelyiséget önkényesen, azaz érvényes lakásbérleti szerződés nélkül foglalták el (lásd a fenti 30., 31-32., 39-41. és 55. pontot).
86. A jelen ügyet meg kell különböztetni az olyan esetektől, amikor a kilakoltatás birtokbavételi határozaton alapult (lásd például a fent hivatkozott McCann-ügy 48. pontját, és a Ćosić kontra Horvátország, 28261/06. sz. ügy, 19. pont, 2009. január 15.). Jelen esetben a birtokbavételi végzés kizárólag a korábbi és az új tulajdonos közötti kapcsolatra vonatkozott, a kérelmezőnek a lakásban való tartózkodási jogára nem. Bár a kormány azzal érvelt, hogy a végrehajtót nem terheli felelősség a bérleti jogviszony jogszerűségéért, és az ezzel kapcsolatos esetleges vitákat polgári peres eljárásban kell rendezni, a Bíróság megállapítja, hogy azzal, hogy a végrehajtó a kérelmezőt és a holmiját eltávolította a lakásból, közvetlenül bekapcsolódott a bérleti jogvitába. Ráadásul ezáltal az ingatlan tulajdonosának érdekében járt el anélkül, hogy a jogvita körülményeit a bíróság értékelte volna.
87. A kormány azon érvelésével kapcsolatban, mely szerint a kérelmező polgári peres úton kérhette volna a lakás fizikai birtoklásának visszaállítását, a Bíróság úgy véli, hogy egy olyan mechanizmus, amelynek keretében a bérlők utólagosan kérhetik annak megállapítását, hogy joguk volt-e abban a lakásban lakni, ahonnan már eltávolították őket, nem tekinthető olyan megfelelő eljárási biztosítéknak, amely alkalmas arra, hogy megakadályozza az otthon tiszteletben tartásához való jogba való indokolatlan beavatkozást. Ez aránytalanul nagy terhet ró a bérlőkre, akiknek polgári peres úton kell megvédeniük jogaikat, miután már elvesztették otthonukat. Akár sikerrel járt volna a kérelmező, akár nem, nyilvánvalóan jogvita állt fenn közte és a lakás új tulajdonosa között (vö. a fent hivatkozott Connors-ügy 92. §-ával), és a hazai jog előírta, hogy az ilyen jogvitákat a kilakoltatás előtt bíróságnak kell eldöntenie. A Bíróság rámutat arra, hogy a jelen ügyben nem az a döntő kérdés, hogy a kérelmezőt annak ellenére lakoltatták-e ki, hogy a lakásban való tartózkodásra joga volt – a kormány erre a kérdésre összpontosított –, hanem az, hogy anélkül lakoltatták ki, hogy a lakásban való tartózkodásra való jogát, vagy annak hiányát előzetesen bírósági úton megállapították volna, tehát a hazai jog követelményeivel ellentétesen.
88. E tekintetben a jelen ügyet meg kell különböztetni a Vrzić kontra Horvátország (43777/13. sz., 2016. július 12.) és az F.J.M. kontra Egyesült Királyság ((dec.), 76202/16. sz., 2018. november 6.) ügyektől is, amelyekben a Bíróság a bíróságok által elrendelt kilakoltatásokat elemezte, és tisztázta, hogy az Egyezmény nem írja elő, hogy a bérlőknek joguk legyen arányossági vizsgálatot kérni, ha a birtokbavételt magántulajdonosok kérik. Ezzel szemben a jelen ügy a kérelmező azon panaszára vonatkozik, hogy kilakoltatták anélkül, hogy e beavatkozás jogszerűségét megállapították volna, ráadásul olyan helyzetben, amikor az előzetes bírósági felülvizsgálat követelményét a hazai jog kifejezetten előírta (lásd a fenti 32. pontot).
89. A Bíróság hangsúlyozza továbbá az eljárási biztosítékok fontosságát annak megállapítása során, hogy az alperes állam a szabályozási keret meghatározásakor a mérlegelési jogkörén belül maradt-e. A Bíróság különösen azt vizsgálja, hogy az otthon tiszteletben tartásához való jogba való beavatkozást eredményező intézkedésekhez vezető döntéshozatali eljárás tisztességes volt-e, és kellő mértékben tiszteletben tartotta-e a 8. cikk által védett egyéni érdekeket (lásd a fent hivatkozott Connors-ügyben hozott ítélet 83. pontját). A lett jogszabályi keret tartalmazott bizonyos eljárási biztosítékokat, különösen azt a fent említett imperatív követelményt, hogy a kilakoltatás csak a kilakoltatásról szóló bírósági döntés alapján hajtható végre. Ezenkívül a rendőrség jelenléte a birtokbavételi eljárás során szintén az önkényes beavatkozások elleni védelmet szolgálta. Jelen esetben azonban ezek az eljárási biztosítékok gyakorlatilag hatástalanok voltak, mivel a hazai hatóságok nem tartották be őket. A biztosított jogok védelmére létrehozott rendelkezések kevéssé célravezetők, ha azokat nem hajtják végre megfelelően (vö. Oluić v. Horvátország, 61260/08. sz. ügy, 63. §, 2010. május 20.). Továbbá a fegyelmi és büntetőjogi felelősségre vonatkozó szabályozási keret puszta megléte nem tekinthető olyan eljárási biztosítéknak, amely alkalmas az indokolatlan beavatkozások megelőzésére, vagy annak biztosítására, hogy a beavatkozást megtestesítő intézkedésekhez vezető eljárás során kellő mértékben tiszteletben tartsák az Egyezmény által védett érdekeket.
90. Ennek megfelelően a Bíróság megállapítja, hogy a kérelmező jogaiba való beavatkozásnak, amely a birtokbavételi eljárás során a kilakoltatásához vezetett, nem volt törvényes alapja, és hogy a hazai jogban előírt eljárási biztosítékok nem akadályozták meg ezt az önkényes beavatkozást. Ezért megsértették az Egyezmény 8. cikkét.
II. AZ EGYEZMÉNY 13. CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE A 8. CIKKEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN
91. A kérelmező kifogásolta, hogy nem állt rendelkezésére az Egyezmény 13. cikkében foglaltaknak megfelelő hatékony jogorvoslat az otthonához való jogának megsértése miatt, amely cikk a következőképpen rendelkezik:
"Bárkinek, akinek a jelen Egyezményben meghatározott jogait és szabadságait megsértették, joga van ahhoz, hogy a hazai hatóság előtt a jogsérelem hatékony orvoslását kérje az esetben is, ha e jogokat hivatalos minőségben eljáró személyek sértették meg."
A.Elfogadhatóság
92. A kormány álláspontja szerint, mivel a kérelmezőnek nincs a 8. cikk szerinti megalapozott igénye, panasza nem tartozhat a 13. cikk hatálya alá, vagy pedig nyilvánvalóan megalapozatlan.
93. A kérelmező vitatta ezen álláspontot.
94. A 8. cikk megsértésére vonatkozó fenti megállapítások fényében (lásd a fenti 81. és 90. bekezdést) a Bíróság úgy véli, hogy a kérelmező panasza megalapozott lehet. A Bíróság megállapítja továbbá, hogy ezen panasz nem nyilvánvalóan megalapozatlan és nem elfogadhatatlan az Egyezmény 35. cikkében felsorolt egyéb okok alapján sem. Ezért azt elfogadhatónak kell nyilvánítani.
B.Az ügy érdeme
95. A kérelmező azt állította, hogy nem állt rendelkezésére az Egyezmény 8. cikkében biztosított, az otthona tiszteletben tartásához való jogának megsértésével kapcsolatos panaszaira vonatkozó hatékony jogorvoslati lehetőség.
96. A kormány nem terjesztett elő további érveket.
97. A Bíróság ismételten hangsúlyozza, hogy az Egyezmény 13. cikke biztosítja a hazai jogorvoslat rendelkezésre állását az Egyezményben foglalt jogok és szabadságok érdemi érvényesítésére, lehetővé téve az illetékes hazai hatóság számára, hogy egyrészt foglalkozzon a "megalapozott panasszal", másrészt pedig megfelelő jogorvoslatot nyújtson. A hazai jogorvoslatnak a gyakorlatban és a jogban is "hatékonynak" kell lennie (lásd például Lindstrand Partners Advokatbyrå AB kontra Svédország, 18700/09. sz. ügy, 117. §, 2016. december 20.). A hatékonyság követelménye magában foglalja, hogy a jogorvoslat hozzáférhető legyen, ésszerű kilátásokat kínáljon a sikerre, és alkalmas legyen arra, hogy vagy megakadályozza az állítólagos jogsértést vagy annak folytatását, vagy megfelelő elégtételt nyújtson a már bekövetkezett jogsértésért (lásd például Avanesyan kontra Oroszország, 41152/06, 27. sz. ügy §, 2014. szeptember 18.).
98. A Bíróság elsősorban megállapítja, hogy a hazai jog alapján a kérelmező nem volt jogosult panaszt tenni a végrehajtóval szemben, mivel ő nem volt sem végrehajtást kérő, sem kötelezett a birtokbavételi végzés foganatosítása során (lásd a fenti 24. és 36. pontot). Ez a hazai jogi megközelítés figyelmen kívül hagyja azt a hatást, amelyet a végrehajtóknak a birtokbavétel során tett önkényes intézkedései gyakorolhatnak az ingatlan bérlőire. Azáltal, hogy a kérelmező nem tehetett panaszt amiatt, hogy a végrehajtó túllépte a birtokbavételi eljárás törvényi kereteit, és megsértette az otthona tiszteletben tartásához való jogát, megfosztották attól a lehetőségtől, hogy a végrehajtó eljárásának jogszerűségét gyorsan bírálják el egy olyan szakaszban, amikor a kedvező eredmény még a lakhatáshoz való joga helyreállítását vonhatta volna maga után.
99. Ami az egyéb polgári jogi jogorvoslatok rendelkezésre állását illeti, a kormány nem hivatkozott arra, hogy a kérelmező akár az új tulajdonos, akár a végrehajtó ellen keresettel élhetett volna az otthona tiszteletben tartásához való jogába történő önkényes beavatkozás miatt. Amint azt fentebb említettük, a bérleti jogviszony elismerésére, a fizikai birtoklás helyreállítására vagy a tárgyai elvitelével okozott károk megtérítésére irányuló keresetek nem foglalkoznának azzal az állítással, hogy a kérelmezőt megfosztották az otthonához való hozzáféréstől és kilakoltatták anélkül, hogy a lakhatáshoz való jogát előzetesen bíróság megvizsgálta volna (lásd a fenti 65-66. bekezdéseket). A kérelmező polgári jogi igényét vizsgáló hazai bíróság is úgy ítélte meg, hogy a lakóhelye sérthetetlenségének esetleges megsértése tekintetében a büntetőeljárás a legmegfelelőbb jogorvoslat, mivel a polgári jogi igény érvényesítésének lehetőségét a büntetőeljárás során történő bűnösség megállapításához kötötte (lásd a fenti 28. pontot). Következésképpen a Bíróság nem tartja megalapozottnak, hogy a kérelmező számára polgári jogi jogorvoslati lehetőség állt volna rendelkezésre az Egyezményben foglalt jogainak védelme érdekében. A Bíróság továbbá utal az Ombudsmannak a bérleti jogviták rendezésére szolgáló polgári jogi jogorvoslat eredménytelenségére vonatkozóan tett megállapításaira (lásd a fenti 43. és 45. pontot).
100. Végül, a büntetőjogi jogorvoslati lehetőség rendelkezésre állt, és a büntetőeljárás során megvizsgálták, hogy a magánszemélyek, valamint a bírósági végrehajtó intézkedései megsértették-e a kérelmező otthona tiszteletben tartásához való jogát. Azonban, amint azt a fentiekben megállapítottuk az állam azon pozitív kötelezettségével kapcsolatban, hogy segítse a kérelmezőt az otthonától való megfosztására irányuló magán intézkedésekkel szemben, a büntetőeljárás túlságosan szűkkörű volt, és nem nyújtott hatékony védelmet egy olyan helyzetben, amikor a lakhatási jogokat vitatták (lásd a fenti 80. pontot). Hasonlóképpen, a végrehajtó magatartása tekintetében a vizsgálat értékelése a birtokbavételi eljárás jogszerűségére korlátozódott, anélkül, hogy a kérelmező mint ott lakó személy ellen irányuló intézkedések jogszerűségét vizsgálta volna. Ráadásul magát a tényt, hogy a kérelmezőt a lakás tulajdonosa távolította el kényszerrel az otthonából, ellene használták fel, mivel azt a következtetést vonták le belőle, hogy amikor a végrehajtó a birtokbavételt végrehajtotta, a lakást már nem otthonaként használta (lásd a fenti 21. pontot).
101. Ennek megfelelően a büntetőeljárás sem a magánszemélyek, sem a bírósági végrehajtó intézkedéseivel szemben nem nyújtott hatékony védelmet a kérelmező jogainak. A Bíróság úgy véli, hogy a kérelmezőnek nem róható fel, hogy a hathónapos határidő meghatározása céljából ezt a jogorvoslati lehetőséget vette igénybe, mivel a hazai jog és annak a hazai hatóságok általi értelmezése arra utalt, hogy ez a jogorvoslati lehetőség ésszerű kilátásokat kínált a sikerre (lásd a fenti 28., 30. és 37. pontot). Mindazonáltal a hazai hatóságok hozzáállása miatt a kérelmező ügyében nem akadályozta meg az állítólagos jogsértést vagy annak folytatását, és nem nyújtott számára jogorvoslatot, elsősorban a lakás tulajdonosa és a kérelmező közötti bérleti jogviszonnyal kapcsolatban folyamatban lévő polgári jogi vita miatt. A Bíróság emellett figyelembe veszi az Ombudsman megállapításait e jogorvoslat korlátozott hatékonyságáról más helyzetekben (lásd a fenti 42-44. bekezdéseket).
102. A fentiekre tekintettel a Bíróság megállapítja, hogy a kérelmező nem rendelkezett hatékony jogorvoslati lehetőséggel az otthona tiszteletben tartásához való jogának megsértésével szembeni panaszával kapcsolatban. Következésképp az Egyezmény 13. cikkét a 8. cikkével összefüggésben megsértették.
III. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA
103. Az egyezmény 41. cikke előírja::
"Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek megsértését állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak részleges jóvátételt tesz lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos elégtételt ítél meg a sértett félnek."
A.Az okozott kár
104. A kérelmező 5.211,40 euró összegű vagyoni kártérítést követelt az elvesztett ingóságaiért, valamint 3.550 euró összeget elmaradt haszon címén. Emellett 100.000 euró összeget követelt nem vagyoni kár megtérítése címén.
105. A kormány azt állította, hogy a kérelmező ingóságaiban keletkezett kárra vonatkozó követelés elfogadhatatlan, mivel a leltárban szereplő összes ingóságot visszaszolgáltatták a kérelmezőnek. Ezen túlmenően a kérelmezőnek joga volt kártérítési igényt előterjeszteni a végrehajtóval szemben. Előadták továbbá, hogy a kártérítési igényt nem támasztották alá semmilyen okirattal, és hogy a nem vagyoni kárra vonatkozó követelés nyilvánvalóan indokolatlan és túlzó mértékű.
106. A Bíróság utal a fenti következtetéseire, amelyek a kérelmező otthonának tiszteletben tartásához való jogának megsértése és az ingóságaiban okozott kár közötti különbségtételre, valamint az e követelésekkel kapcsolatos megfelelő hazai jogorvoslatokra vonatkoznak (lásd a fenti 66. pontot). Ennek megfelelően a Bíróság nem lát ok-okozati összefüggést a megállapított jogsértések és a vagyoni kárra vonatkozó kereset e része között, ezért azt elutasítja.
107. Az elmaradt haszonra vonatkozó követeléssel kapcsolatban a Bíróság megállapítja, hogy azt semmilyen bizonyíték nem támasztja alá. Ezért nem vonható le az a következtetés, hogy a megállapított jogsértések bármilyen ilyen jellegű kárt okoztak volna. A Bíróság ezért az erre irányuló követelést elutasítja.
108. Másrészről a Bíróság álláspontja szerint a kérelmezőt nem vagyoni kár érte, és e jogcímen 8.000 eurót ítél meg a kérelmező részére, az esetlegesen felszámítandó adóval növelt összegben.
B.Költségek és kiadások
109. A kérelmező emellett 5.422,98 euró összeget követelt a hazai szinten felmerült költségek és kiadások címén, amelyből 1.316,47 euró összeg a jogi segítségnyújtás és az állami díjak kifizetésének költségeire vonatkozott; a fennmaradó összeget nem részletezte. A Bíróság előtt felmerült jogi költségek tekintetében a kérelmező 8.150,56 euró összeget igényelt, és benyújtotta a Bíróság előtti képviseletre vonatkozó jogi szolgáltatási szerződést és egy számlát.
110. A kormány álláspontja szerint ezen állításokat nem támasztják alá olyan okiratok, amelyek igazolják, hogy a kifizetések valóban megtörténtek, eltekintve a körülbelül 400 euró összegű állami díjak megfizetésétől.
111. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a kérelmező csak abban az esetben jogosult a költségek és kiadások megtérítésére, ha bizonyított, hogy azok ténylegesen felmerültek, szükségszerűek és mennyiségüket tekintve ésszerűek voltak. A hazai eljárás tekintetében, a fenti kritériumokra és a rendelkezésére álló dokumentumokra figyelemmel (az elvégzett munkaórákat és az elvégzett munka típusát feltüntető számlák, valamint az állami díjakra vonatkozó fizetési meghagyások), a Bíróság a jogi költségek és állami díjak megtérítése iránti kérelemnek 1.316,47 euró összegben helyt ad. A Bíróság a hazai szinten felmerült költségekre és kiadásokra vonatkozó kérelmeket egyebekben bizonyítottság hiányában elutasítja.
112. A Bíróság előtt felmerült jogi költségek tekintetében a Bíróság ismételten hangsúlyozza, hogy a képviselői díjak ténylegesen felmerült költségnek minősülnek, ha azokat a kérelmező megfizette, vagy köteles megfizetni (lásd Merabishvili kontra Grúzia [GC], 72508/13. sz, ügy, 371. §, 2017. november 28.). A jelen ügyben a jogi szolgáltatási szerződés és a kérelmező által benyújtott számla bizonyítja, hogy köteles volt megfizetni a felmerült jogi költségeket. Másrészről a benyújtott okiratok nem tartalmazzák a kiszámlázott összeg bontását, és nem tartalmaznak munkaidő-nyilvántartást. Következésképpen, tekintettel a követelt jelentős összegre, e követelésnek nem lehet teljes egészében helyt adni, és csökkentést kell alkalmazni. Tekintettel az ügy jellegére és méltányos mérlegelés alapján az Bíróság a kérelmező részére 4.000 euró összeget ítél meg az Bíróság előtt felmerült jogi költségek címén.
C. Késedelmi kamat
113. A Bíróság azt tartja megfelelőnek, ha a késedelmi kamat mértéke az Európai Központi Bank marginális hitelkamatlába plusz három százalékpont.
EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG:
Többségi döntéssel megállapítja, hogy a kérelem elfogadható;
Hat szavazattal – egy ellenszavazat mellett – megállapítja, hogy az Egyezmény 8. cikkét megsértették;
Hat szavazattal – egy ellenszavazat mellett – megállapítja, hogy 8. cikkel együtt olvasott 13. cikkére vonatkozóan jogsértés történt
Hat szavazattal – egy ellenszavazat mellett – megállapítja, hogy,
(a)a felelős Államnak a jelen ítélet jogerőre emelkedésétől számított három hónapon belül a következő összegeket kell megfizetnie a kérelmező számára az Egyezmény 44. cikk 2. bekezdésének megfelelően:
(i)8.000 (nyolcezer) eurót, továbbá az ezen összeget terhelő adók összegét, nem vagyoni kár címen;
(ii)5.316.47 (ötezerháromszáztizenhat euró negyvenhét cent) eurót továbbá az ezen összeget terhelő adók összegét, költségek és kiadások címen;
(b) a fent említett három hónap lejártát követően teljesítés időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank marginális kamatlábát három százalékponttal meghaladó értékű kamatot kell fizetni a fenti összeg után;
5. A kérelmező igazságos elégtétellel kapcsolatos további igényeit elutasítja.
Készült angol nyelven, kihirdetésre került írásban 2022. szeptember 8-án, az Eljárási Szabályzat 77. cikk 2. és 3. bekezdése alapján.
Martina Keller Síofra O’Leary
hivatalvezető-helyettes elnök
Az Egyezmény 45. cikkének 2. bekezdésével és az Eljárási Szabályzat 74. cikkének 2. bekezdésével összhangban O'Leary bíró különvéleménye csatolásra került az ítélethez.
S.O.L.
M.K.
(Síofra O’Leary bíró különvéleményt fűzött a döntéshez.)
Fordította: Gyárfás Enikő és Szabó Júlia
Az angol nyelvű szöveggel egybevetette: Molnár Noémi Fanni