13 éve az ügyfeleinkért...

Az egyetlen szervezet vagyunk, ami szegény emberek jogvédelmével foglalkozik.

Az Utcajogász Egyesület sok különböző területen tevékenykedő jogászból áll: vannak közöttünk ügyvédek, jogtanácsosok, ügyvédjelöltek, doktoranduszok és joghallgatók is. Közös bennünk, hogy mindannyian úgy gondoljuk: a jogérvényesítés lehetősége annak is jár, akinek nincs pénze ügyvédet fogadni. Fő tevékenységünk a jogi segítségnyújtás a szegénységben, főleg hajléktalanságban vagy rossz lakhatási körülmények között élő embereknek.

Jogsegélyszolgálatunk ingyenesen vehető igénybe. Bárki írhat nekünk vagy felkeresheti Blaha Lujza téri ügyfélfogadásunkat. A hozzánk fordulókat nem irodában, hanem az utcán kihelyezett asztal mellett fogadjuk. Személyes, telefonos és emailes tanácsadásunkat 2010 óta működtetjük és önkéntes munkával tartjuk fenn.

Munkánk során gyakran találkozunk a jogrendszer hiányosságaival, igazságtalanságaival. Egy olyan társadalomért küzdünk jogi eszközökkel, amelyben érvényesül a szociális biztonsághoz való jog, mindenkinek esélye van a méltó lakhatásra és senkit nem lehet csak azért hátrányosan megkülönböztetni vagy büntetni, mert hajléktalan vagy szegény.

A jogrendszer igazsgátalanságaival szemben rendszeresen fellépünk: Alkotmánybírósághoz fordulunk, panaszt nyújtunk be az alapvető jogok biztosánál, közérdekű bejelentést teszünk a kormányhivatalnál, kérelmet intézünk a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz. Monitorozzuk az az ügyfeleink életét befolyásoló törvényeket és az önkormányzatok lakhatási és szociális jogi rendeleteit, törvénymódosítási javaslatokat dolgozunk ki és szakmai anyagokat véleményezünk.

Küldetésünk

 

Az utcajogász csapata

Célunk…

…a lakhatás és a szociális jogok igazságos szabályozásának és alkalmazásának elérése. Ezen belül különösen az önkormányzati- és magán lakásbérlethez, a szociális ellátásokhoz és a lakcímbejelentéshez kapcsolódó szabályozással és gyakorlattal foglalkozunk.

a valós jogegyenlőség elérése, fellépünk a hajléktalanságban és szegénységben élő emberek hátrányos megkülönböztetésével és a hajléktalanság kriminalizációjával szemben, küzdünk a végrehajtási szabályok igazságosabbá tételéért és jogszerű alkalmazásáért.

… a jogi tájékozottság növelése a hajléktalanságban és szegénységben élő emberek és az őket segítők körében. Ennek érdekében közérthető jogi kisokosokat készítünk és terjesztünk, valamint képzéseket, képesség-fejlesztő alkalmakat tartunk.

 

Miért van szükség az Utcajogász munkájára?

➤ Azért, hogy a szegénységben élő, különösen a hajléktalan és rossz lakáskörülmények között élő emberek ingyenes, könnyen elérhető, hatékony és speciális szaktudást követelő jogi segítséghez juthassanak.

➤ Azért, hogy kikényszerítsük az önkormányzatokból és az államból az emberhez méltó bánásmódot, a megfelelő lakhatás és szociális ellátás biztosítását.

➤ Azért, hogy ne a hajléktalan embereket büntesse az állam, hanem a hajléktalanságot szüntesse meg.

➤ A lakhatással összefüggő eladósodottság és lakhatási bizonytalanság enyhítéséért.

➤ A kilakoltatások megelőzése és bizonyos esetekben, megakadályozása érdekében.

➤ A lakhatással, szociális ellátással, önkormányzati működéssel kapcsolatban minél nagyobb számban tájékozottak és jogtudatosak legyenek az emberek.

➤ A lakhatási szegénységben érintett emberek is aktívan kivehessék részüket a lakhatási és szociális igazságosságért folytatott küzdelmünkben, mint az Utcajogász “nem jogász” önkéntesei, akik nélkül a “Blahás” jogsegély nem jöhetne létre.

Kik vagyunk?

  • Dietz Henrietta

    önkéntes utcajogász, ügyvéd

  • Erdőhegyi Márta

    segítő

  • Grosicsné Nagy Katalin

    társelnök

  • Herdt Éva

    önkéntes utcajogász

  • Horváth Lili

    önkéntes utcajogász

  • Kerese Virág

    társelnök

  • Kiss Natália

    társelnök

  • Magassy Mercédesz

    önkéntes utcajogász

  • Mekler Kinga

    esetkezelési koordinátor

  • Miklós János

    önkéntes utcajogász

  • Molnár Noémi Fanni

    jogegyenlőségi koordinátor, ügyvéd

  • Murányi László

    segítő koordinátor

  • Nagyabonyi-Gondy Mónika

    önkéntes utcajogász

  • Neumann Péter

    adományszervező munkatárs

  • Ormódi József

    segítő

  • Puskás Panni

    sajtós munkatárs

  • Szabó Ádám

    önkéntes utcajogász

  • Szatmári Andrea

    önkéntes utcajogász

  • Szente András

    önkéntes utcajogász

  • Tér Katalin

    önkéntes utcajogász, ügyvéd

  • Tomcsik Dóra

    önkéntes utcajogász

  • Ujfalusi Bettina

    önkéntes utcajogász

Eszközeink

Jogsegely

Ingyenes köztéri / távolsági jogsegély

A jogi tanácsadáson túl beadványokat, kérelmeket írunk, és ha szükséges, bíróságon képviseljük a hozzánk fordulók ügyét. Nem ügyfeleink helyett, hanem velük együttműködve, jogi tájékozottságukat és érdekérvényesítő képességüket fejlesztve lépünk fel.

Kilakoltatas

Projektek a rendszerszintű változásért

Az Utcajogászt legtöbben köztéri jogsegélyszolgálatáról ismerik. A szervezet másik fontos pillérét a szakmai projektek jelentik, amelyeken keresztül rendszerszintű változásokért küzdünk. Ennek eredménye például, hogy néhány fővárosi önkormányzat - javaslatainkat figyelembe véve - változtatott hatályos lakásrendeletén.

Strategiai perek

Stratégiai perek

A több esetre vagy jogszabályra, közpolitikára, intézményi gyakorlatra hatással lévő ügyekben szakmai csapatmunkán alapuló jogi képviseletet látunk el hazai és nemzetközi bíróságokon. 

Adatkeres

Adatkérés és -elemzés

Közérdekű adatkéréseket adunk be lakhatási és szociális jogok témájában az átláthatóság és felelős állami működés kikényszerítése, valamint érdekérvényesítő munkánk és az ügyeink segítése érdekében. 

Jogszabalyok velemenyezese

Jogszabályok és gyakorlati alkalmazásuk véleményezése

Készülő vagy új törvényeket, rendeleteket, illetve módosításokat véleményezünk és rendszerszintű megoldási javaslatokat fogalmazunk meg az igazságosabb, egyenlőbb és az emberi méltóságot garantáló lakhatási és szociális szabályozás és jogalkalmazás érdekében.

Jogtudatossag

Jogtudatosság növelés

A jogszabályokat és helyes alkalmazásukat könnyen érthetően bemutató „jogi kisokosokat”, videókat készítünk és terjesztünk, valamint ezekkel kapcsolatos képzéseket, workshopokat, és foglalkozásokat tartunk sokféle célcsoportunkak, gyermekotthonok lakóitól kezdve ügyvédi irodákig.

Sikereink

➤ A Fővárosi Törvényszék és az Utcajogász alkotmánybírósági indítványának hatására a végrehajtási törvényt módosító javaslatot nyújtott be a Kormány, amely jelentős javulást eredményezhet az adós jogorvoslati lehetőségeit illetően.

➤ Az Utcajogász bejelentésére az NMHH Médiatanácsa megbírságolta a Metropolt és kimondta, hogy a tavaly augusztusban megjelent cikk megsértette a kirekesztés tilalmára vonatkozó törvényt, amikor hajléktalan embereket erőszakos koldusbandaként ábrázolt.

Pert nyertünk Budapest Főváros Kormányhivatala ellen egy édesanya ügyében, akinek korábban elutasították csecsemőgondozási díj iránti kérelmét. A Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy a törvény által akalmazott megkülönböztetésnek nincs alkotmányosan elfogadható indoka.

➤ Megkeresésünk hatására a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar javította a honlapján található téves tájékoztatást.

Sikerült megakadályoznunk, hogy egy kórházi dolgozót utcára tegyen az erzsébetvárosi önkormányzat és lakáspert nyertünk egy mentális betegségben szenvedő ügyfelünk esetében.

➤ A Fővárosi Önkormányzat az Utcajogász szinte összes javaslatát figyelembe vette lakásainak bérbeadásáról szóló rendelete módosításakor. Többek között eljárási garanciákat vezettek be a bérlők védelmében, kikerült a rendeletből egy tervezett diszkriminatív szabály, és a családon belüli erőszak áldozatainak élethelyzetét is külön figyelembe vehetik a méltányossági alapon kötött bérleti szerződések esetében. 

➤ Elértük, hogy az Alkotmánybíróság 2020-ban kimondjagyermekek nem büntethetők prostitúció miatt és a szabálysértési törvény módosítására kötelezte a kormányt, többek között a megfelelő jogorvoslati lehetőség biztosítása érdekében. 

➤ Egy ügyfelünk esetében a Kúria kimondta, hogy a rendőrség nem alkalmazhat bilincset, ha az eljárás alá vont személy együttműködik a rendőri intézkedés során.

➤ Három év pereskedés után pert nyertünk a Kúrián a Fővárosi Kormányhivatal ellen, amiben a bíróság kötelezte a kormányhivatalt sérelemdíj megfizetésére, amiért jogtalanul zárta ki ügyfelünket az aktív korúak ellátásából, illetve arra is, hogy levélben kérjen bocsánatot, amelyért megsértette ügyfelünk személyiségi jogait. A teljesítési határidő leteltével végrehajtási eljárást indítottunk a kormányhivatal ellen.    

➤ Bírósági úton segítettünk több ügyfelünknek a kormányhivatal által jogosulatlanul megvont szociális ellátással kapcsolatban. Egy esetben elértük, hogy a bíróság új eljárás lefolytatására kötelezze a hatóságot, egy másikban, hogy kimondja a kormányhivatal törvénysértő módon utasította el ügyfelünk méltányossági kérelmét. Még több folyamatban lévő ügyben küzdünk ezért. 

➤ Több esetben kilakoltatásokat előztünk meg a végrehajtási eljárásokban nyújtott jogi segítséggel.  

➤ Elértük, hogy a rendőrség visszavonja a hajléktalan emberre kiszabott 25 ezer forintos szabálysértési bírságot a kijárási tilalom megsértéséért, elismerve, hogy a férfinak nem volt hova mennie.  

➤ A Város Mindenkié csoportot mi képviseltük azokban az ügyeikben, amikor a bíróság kötelezte az Országos Rendőr-főkapitányságot fagyhalál adatok, illetve két esetben is a fővárosi V. kerületi önkormányzatot lakhatási adataik kiadására