A koldulás nem szabálysértés, hanem bizonyos esetekben a túlélés egyetlen lehetősége

Az Utcajogász Egyesület bírósághoz fordult annak a halláskárosodott férfinak az ügyében, akit a VI. kerületi Rendőrkapitányság az Eucharisztikus Világkongresszus idején koldulás miatt 50.000 forintra bírságolt 2021 szeptemberében. Bár a bíróság a pénzbírságot figyelmeztetésre enyhítette, az Utcajogász alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy kimondassa, a másokat nem zavaró koldulás büntetése alkotmányellenes. 

A szervezet panaszában hangsúlyozta, hogy a büntetés szükségtelen, mert az eljárásra nem a járókelők panaszai alapján került sor, a koldulás pedig a férfi túléléséhez volt szükséges. Az Utcajogász ügyfele hajléktalanszállón lakik, egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy megélhetéséről és lakhatásáról önerőből gondoskodjon. A bíróság végül a pénzbírság helyett figyelmeztetést alkalmazott, ugyanakkor nem adott igazat az Utcajogásznak abban, hogy nem történt szabálysértés.

A jelenleg hatályos Szabálysértési törvény három típusát különíti el a koldulásnak mint szabálysértésnek. Az egyik típusa az, amikor valaki gyermekkorú személy társaságában koldul, a másik, amikor valaki házról házra vagy lakásról lakásra járva kéreget, a harmadik pedig az, amikor valaki nyilvános helyen megszólítja a járókelőket. E harmadik akkor is szabálysértésnek minősül, ha a kolduló személy kérése udvarias, sőt, akkor is, ha a másik személy örömmel tesz eleget a segítségkérésének. Az Alkotmánybírósághoz beadott panasz ez utóbbi tényállás megsemmisítését kéri.

Az Utcajogász szerint az emberek anyagi szükség miatt koldulnak, amelynek a helyszíni bírsággal, pénzbírsággal vagy elzárással való szankcionálása alkalmatlan a koldulás társadalmi okainak megszüntetésére. Ezt támasztja alá az a tény, hogy bár a koldulás szabálysértése az egyik leggyakrabban alkalmazott szabálysértési tényállás (4-5000 eset évente), a bírságok megfizetésére csak elenyésző arányban kerül sor (2016 óta a befizetések aránya nem érte el a 7%-ot).

A koldulás büntetése azért is különösen problémás, mert a szociális jogszabályok lehetővé teszik egyes csoportok kizárását a szociális ellátórendszerből, ráadásul a meglévő állami ellátások összege olyan alacsony, hogy abból aligha lehet túlélni. Ilyen esetekben az egyének arra kényszerülhetnek, hogy egyéni adományokból jussanak hozzá a minimális létfenntartáshoz szükséges javakhoz. A koldulás így számukra szükségszerű, olyan kényszerhelyzet, amely az élethez való alapvető joguk érvényesítését szolgálja. Ennek büntetésével a jogalkotó az anyagi létminimumot vonja meg a rászoruló emberektől.

Az Utcajogász panaszára a Belügyminisztérium is reagált. A BM szerint „a koldulás jelensége a társadalom szubjektív biztonságérzetét vitán felül negatív irányba befolyásolja”, mivel „a zaklató jellegű koldulás megvalósítása esetén a célszemélynek nincs lehetősége kitérni, így nyilvánosan, akaratán kívül kényszerítik annak azonnali eldöntésére, hogy hajlandó-e pénzt adni vagy sem”, továbbá megjegyzi azt is, hogy „a koldulás szabálysértése a gyakorlatban magában hordozza az egyéb, a koldulással összefüggésben elkövetett szabálysértések megvalósításának lehetőségét (pl. garázdaság), fokozott veszélyét.” 

Az Utcajogász válaszbeadványában felhívta a figyelmet arra, hogy „a miniszteri álláspont semmilyen adattal nem támasztja alá sem azt, hogy a szubjektív biztonságérzetre való negatív hatás megvalósulna, sem azt, hogy milyen összefüggés mutatható ki más szabálysértések megvalósításával.” Emellett a járókelők közterületi nyugalmához és háborítatlansághoz való joga nem az Alaptörvényben biztosított alapjog. A szegénység társadalmi problémáját a koldulás szankcionálása nem, hanem egyedül a pénzbeli ellátások rendszerének javítása tudná megoldani. A 2008 óta változatlanul 28.500 forintos összegű öregségi nyugdíjminimum, ami a legtöbb állami ellátás alapja, nem alkalmas emberek túlélésének biztosítására.