Súlyosan szigorodnak a közmunka feltételei

A Parlament által 2020. május 19-én elfogadott legújabb salátatörvény harminchét törvényt módosít (a T/10309. számú törvényjavaslat). A módosítások jelentős része ez év július 1-jén lép hatályba, ideértve a 105. §-át is, amely a közfoglalkoztatásról szóló törvényt (2011. évi CVI. törvény) módosítja.

A július 1-jén hatályba lépő módosítást különösen kegyetlen lépésnek tartjuk a jelenlegi helyzetben, amikor még nem lehetünk biztosak abban, hogy a veszélyhelyzet fenntartását a kormány meddig tartja indokoltnak, hogy az ezzel összefüggő intézkedések miatt hányan nem találnak állást a munkaerőpiacon és hányan kényszerülnek az álláskeresési ellátások feltételeként „együttműködni” a foglalkoztatási szervvel és ennek keretében a rendkívül rosszul fizetett közfoglalkoztatási programokban is részt venni. Ugyanis a közfoglalkoztatás feltételrendszerének súlyos szigorításáról van szó.

Július 1-jét követően – amikor a válság enyhítését célzó kormányzati közmunkaprogramok várhatóan beindulnak –

az álláskeresőket ki kell zárni három hónapra a közfoglalkoztatásból rendezetlen lakókörnyezet miatt, még akkor is, ha az egyéb feltételeknek megfelelnek.

(ha közvetlen lakókörnyezetének rendezetlen állapota miatt valamelyik hatóság egészségre vagy közbiztonságra vonatkozó kockázatot állapított meg, vagy a jegyző a helyi önkormányzati rendeletben előírt kötelezettségek megszegését állapította meg). A módosított törvényben sor kerül a fogalmak értelmezésére is.

Közvetlen lakókörnyezet a lakhatás helyéül szolgáló ingatlan (építmény, kert, udvar), valamint a kapcsolódó utcafronti közterület.

Rendezetlen állapotnak kell tekinteni, ha

• az ingatlanon hulladék-felhalmozás vagy egészségre káros anyagok tárolása történik,
• az ingatlanon balesetveszélyes építmény található,
• az ingatlan elhanyagolt állapota a növényi és állati kártevők, kórokozók elszaporodását elősegíti,
• az ingatlanról az állatok közterületre kijutása akadálytalanul történik,
• az ingatlanhasználó az ingatlannal kapcsolatban a helyi önkormányzati rendeletben előírt kötelezettségeket nem teljesíti.

Az már csak egy apró jogalkotási nonszensz, hogy a felsorolás elemeiről nem lehet megállapítani, hogy azoknak egyszerre kell fennállniuk a rendezetlen állapot megállapításához (úgynevezett konjunktív feltételek-e) vagy egyenként, külön-külön bármelyik elégséges.

A közfoglalkoztatás kizáró feltételeinek a „tiszta udvar, rendes ház” szabályaival való bővítése viszont az előbbinél még sokkal súlyosabb aggályokat is felvet.

Az állásukat elvesztő emberek megélhetését az álláskeresési járadék (munkanélküli segély) legfeljebb három hónapig segíti Magyarországon, ami a legrövidebb időszak az OECD államokban (lsd. OECD Employment Outlook (2018)). Ha nem sikerül állást találni a nyílt munkaerőpiacon, akkor az állami foglalkoztatási szerv (munkaügyi központ) segítségét lehet kérni. Piaci állás hiányában (leegyszerűsítve) két lehetőség van a jövedelemszerzésre: a közfoglalkoztatási programban való részvétel a minimálbér nagyjából 50%-a körüli bérért, vagy ha erre sincs mód, akkor foglalkoztatást helyettesítő támogatás igénylése, melynek összege 22.800 forint havonta.

2017-ben az Alkotmánybíróság (AB) a közfoglalkoztatást egyfajta köztes jogviszonyként értékelte, megállapítva, hogy

„a közfoglalkoztatás intézménye eltérően ítélhető meg az egyéb munkaerőpiaci foglalkoztatási jogviszonyoktól, és az a szociális ellátások és a nyílt munkaerőpiac között elhelyezkedő köztes területként jellemezhető”.

(30/2017. (XI. 14.) AB határozat [54])

Az AB azt is megállapította, hogy a jogalkotó munkaviszonyként tekint a közfoglalkoztatási jogviszonyra, mivel arra főszabályként a Munka törvénykönyvét rendeli alkalmazni, és erre utal az is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal a foglalkoztatási mutatóban figyelembe veszi a közfoglalkoztatott személyeket is. A munkaviszony jelleget támasztja alá az is, hogy a közfoglalkoztatás időtartama nyugdíjszerző időnek minősül, valamint az, hogy egyidejűleg nem folyósítható a foglalkoztatást helyettesítő támogatás. ([56], [57]) Viszont

„a közfoglalkoztatási jogviszony tartalmi értelemben egy olyan sajátos, atipikus munkaviszony, ami a funkcióját illetően a szociális rendszerhez kapcsolódik, azaz a vizsgált foglalkoztatási forma a szociálpolitika és a foglalkoztatáspolitika metszéspontjában helyezkedik el. Alkotmányjogi értelemben ez két államcél vonatkozásában értelmezhető, amelyeket az Alaptörvény XII. cikk (2) bekezdése […], valamint a XIX. cikk (1) bekezdése […] fogalmaz meg.” 

([60] bekezdés)

Az alapjogi biztos által benyújtott utólagos normakontroll indítvány a közfoglalkoztatásról szóló törvény több olyan szakasza ellen irányult, ami a közfoglalkoztatásban való részvétel feltételeit határozta meg. Az egyik támadott rendelkezés, az akkori (4a) bekezdés b) pontja, azok kizárásáról rendelkezett, akik az önkormányzati rendeletben előírt, a lakókörnyezet (kert, udvar, jogszabályban meghatározott, az ingatlanhoz kapcsolódó közterület) rendezettségének biztosítására vonatkozó kötelezettségét nem teljesítik. Ez az ombudsman szerint hátrányos megkülönböztetést valósított meg más munkavállalókhoz képest.

Az Alkotmánybíróság vagyoni helyzet szerinti rejtett diszkriminációt állapított meg, továbbá azt is kimondta, hogy a magánszférához való jogot is sérti, és a korlátozást nem indokolja megfelelően, hogy közfeladatot látnak el, ha az nincs összefüggésben az elvégzendő munka tartalmával.

Ezért az AB megsemmisítette az érintett rendelkezést, a kapcsolódó eljárási szabályokkal együtt. (közfeladat az a feladat, amit jogszabály közfeladatnak minősít. (2011. évi CXCV. (Áht) 3/A§))

A most elfogadott módosítás egyik eleme - az, amelyik az önkormányzati rendeletben előírt kötelezettségek megsértését határozza meg kizáró okként - szinte szó szerint megegyezik a korábbi megsemmisített rendelkezéssel. Az Alaptörvény e tárgyban releváns szabályai a 2017-es AB döntés óta nem változtak, tehát ma ez ugyanúgy alaptörvény-ellenes, mint három évvel ezelőtt. Ami az önkormányzati rendeletek e tárgyban hozott rendeleteit illeti, azok enélkül az új, közfoglalkoztatást érintő szankció nélkül is erősen megkérdőjelezhetők. (Lsd. ezzel kapcsolatban pl. az Utcajogász Egyesület közösségi együttélési rendeleteket is vizsgáló Büntető Önkormányzatok című kiadványának általános megállapításait.)

A módosítás másik eleme, amely a hatáskörrel rendelkező hatóságok által már megállapított jogsértések esetében teszi lehetővé a közfoglalkoztatásból való kizárást, további aggályokat vet fel. Senki sem vitatja, hogy káros és elítélendő az ingatlan udvarán másokat veszélyeztető módon hulladékot tárolni, vagy nem gondoskodni arról, hogy az állatok ne tudjanak kijutni az udvarról, és az is teljesen elfogadható, ha az állam a testi épségünket oly módon is igyekszik óvni, hogy nem engedi balesetveszélyes ingatlanokban élni állampolgárait. Ezeknek a veszélyes magatartásoknak a megelőzését és megakadályozását szolgálják a már meglévő szabálysértési és közigazgatási jogi (hulladékgazdálkodás, környezetvédelem, állatvédelem, építési hatósági ügyek) rendelkezések, amelyek a szükségesnek tartott szankciókat is meghatározzák. Ha valaki megsért egy ilyen szabályt, számíthat az állam valamely hatáskörrel rendelkező szervének büntetésére és további intézkedéseire. 

Mi indokolja azt, hogy a törvényekben meghatározott szankciókon felül az érintett személytől további büntetésként a megélhetési források megszerzésének lehetőségét is elvonják?

Az előterjesztő indokolása szerint:

„A közfoglalkoztatotti körbe – vagyoni és szociális helyzettől, valamint nemtől és életkortól függetlenül – bármely álláskereső személy bekerülhet, aki nem jogosult pénzbeli álláskeresési ellátásra. Így a bevezetni kívánt rendelkezés nem korlátozódik egy meghatározott társadalmi csoportra. […] A magánszférához való jog körében az elhanyagolt, rendezetlen lakókörnyezethez való jog nem is értelmezhető, különösen úgy, ha egy ilyen állapot más személyeknek a tiszta, egészséges környezethez való jogát csorbítja.”

(Az eredeti törvényjavaslat indokolása, 103. oldal)

Az esetleges alkotmányos aggályokra előzetesen reagáló indokolásnak ellentmond a fent már idézett AB határozat, amelyben a testület megállapította egyebek között azt is, hogy

„[a] közfoglalkoztatásban részt vevő személyek így tipikusan nehéz anyagi helyzetben lévő, a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegéhez tartozó személyek, mindezt jól mutatja, hogy a minimálbérnél is alacsonyabb a közfoglalkoztatási jogviszonyban általuk megkereshető összeg. […] Ezt támasztja alá továbbá az Állami Számvevőszéknek a közfoglalkoztatás és a hozzá kapcsolódó képzési programok támogatási rendszere hatékonyságának, eredményességének ellenőrzéséről szóló 2013-as jelentése is. A dokumentum szerint ’[a] közfoglalkoztatás támogatási rendszere eredményesen járult hozzá a szakképzetlen munkavállalók munkaerőpiacról történő kiszorításának megakadályozására, illetve az alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztatásának javítására irányuló célkitűzések megvalósulásához. Az időszak alatt a közfoglalkoztatásba bevontak 43–62%-a volt alacsony iskolai végzettségű, amely minden évben meghaladta a nyilvántartott álláskeresőkön belül az alacsony iskolai végzettségűek arányát."

Az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett azt, hogy igazolja-e bármiféle ésszerű indok a fenti, álláskeresők csoportján belüli megkülönböztetést. A jogalkotó indokolása szerint "abból kiindulva, hogy a közfoglalkoztatottak olyan értékteremtő munkákban vesznek részt, amelyek szervesen kapcsolódnak az önkormányzatok, más állami szervek közfeladataihoz, a közfoglalkoztatásban részt vevőkkel szemben feltételül szabja az általánosan elvárható erkölcsi, magatartási szabályok betartását". A jelen esetben megállapítható azonban, hogy nem pusztán a közfoglalkoztatottak látnak el állami szervek közfeladataihoz kapcsolódó munkát. Ebből következőleg nincs semmiféle észszerű oka annak, hogy az álláskeresőknek pusztán erre a körére különleges életvezetési előírásokat írjon elő a jogalkotó. A vizsgált esetben az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy „vagyoni helyzet” szerinti rejtett diszkrimináció esete áll fenn amiatt, hogy ténylegesen csak a hátrányos, kiszolgáltatott anyagi helyzetben élők esetére vonatkozik az a törvényi előírás, amely a munkavégzéstől független (lakókörnyezeti) feltételek teljesítését írja elő. Emiatt az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdését sértő alaptörvény-ellenes helyzet áll fenn annak következtében, hogy a törvényalkotó a kizárás szabályait a közfoglalkoztatási jogviszonyba kerülés előfeltételeként is alkalmazni rendelte. ([67]-[68] bekezdés)

A magyar állami hatalom nem először fordul büntető, kriminalizáló eszközökhöz a szociális segítség helyett.

2018 őszén a szabálysértési törvény egy tényállásává tették és így országosan tiltottá vált az életvitelszerű közterületen tartózkodás, azaz kriminalizálták a hajléktalanságot. Emellett számos önkormányzati rendelet is kimondottan regulázza a helyi lakosokat, elsősorban a szegény helyi lakosokat, ahelyett, hogy segítené őket.

Az Utcajogász Egyesület álláspontja továbbra is az, hogy a szegénységet kizárólag szociálpolitikai eszközökkel és nem kriminalizálással kell kezelni, így kérjük az alapvető jogok biztosát, hogy kérjen normakontrollt ismét az Alkotmánybíróságtól.

Fotó: patsanannnn on Unsplash