Elérhető Ćosić Horvátország elleni ügyének magyar fordítása
2009 januárjában meghozott ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy Horvátország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikkét, amikor a horvát bíróság nem vizsgálta, hogy a lejárt lakásbérleti szerződéssel rendelkező lakó kilakoltatása arányos jogkorlátozásnak minősül-e a kilakoltatással elérni kívánt cél tükrében.
A döntés szerint a már jogcím nélküli lakáshasználót is megilleti az Egyezmény 8. cikke szerinti védelem, tehát pusztán attól, hogy egy bérleti szerződés lejárt, nincs helye automatikusan a kilakoltatás elrendelésének.
Az ügyről
1984-ben a tanár foglalkozású kérelmező a Jugoszláv Néphadseregtől kapott bérlakást. A bérleti szerződés 1990-ben lejárt. 1991-ben, a hadsereg teljes tulajdonának átvételével az állam lett a lakás tulajdonosa. Mivel a kérelmező nem kapott cserelakást, a szerződés lejárta után továbbra is a lakásban maradt, és változatlanul fizette a bérleti díjat az államnak. Az állam 1999-ben lakáskiürítési eljárást indított ellene. Az elsőfokú bíróság 2002-ben helyt adott az állam keresetének, és elrendelte a kérelmező kilakoltatását, annak ellenére, hogy a kérelmezőnek nem volt máshol lakhatása. A kérelmező fellebbezéseit a nemzeti bíróságok elutasították.
A Bíróság ítélete
Bár a kérelmezőt a Bíróság ítéletének meghozataláig nem lakoltatták ki, a bírósági határozat, amely a lakás kiürítésére kötelezte, mégis az otthon tiszteletben tartásához való jogába való beavatkozásnak minősült.
Az Egyezmény 8. cikke által védett jogokba beavatkozó intézkedésekhez vezető döntéshozatali eljárásnak tisztességesnek kellett lennie, és tiszteletben kellett tartania az e rendelkezés által az egyén számára biztosított érdekeket.
Minden olyan személynek, akit az otthonától való megfosztás veszélye fenyeget, elvben lehetőséget kell kapnia arra, hogy egy ilyen súlyos intézkedés arányosságát és ésszerűségét a vonatkozó egyezményi elvek fényében határozzák meg, annak ellenére, hogy a nemzeti jog szerint a lakás használatára vonatkozó joga megszűnt.
A kérelmező esetében a nemzeti bíróságok megállapításai arra a következtetésre korlátozódtak, hogy az alkalmazandó nemzeti jog szerint a kérelmező elvesztette a lakás használatára való jogosultságát, és így a lakás kiürítésének van helye.
Az elsőfokú bíróság - bár elismerte a kérelmező nehéz szociális helyzetét - kifejezetten kijelentette, hogy döntését kizárólag az alkalmazandó jogszabályokon kell alapulnia.
A nemzeti bíróságok tehát elmulasztották a kérelmezővel szemben alkalmazandó intézkedés (kilakoltatás) arányosságának vizsgálatát. A Bíróság tehát úgy ítélte meg, hogy a kilakoltatási eljárás során a kérelmező nem részesült megfelelő eljárási biztosítékokban, így sérült az Egyezmény 8. cikke.
Annak érdekében, hogy a magyar jogalkalmazásban is ismertté váljon a Bíróság döntése, az Utcajogász Egyesület önkéntese lefordította az ítéletet.
A fordítás pdf. formátumban innen tölthető le.
Részlet a Bíróság indokolásából
“21. A jelen ügyben a Bíróság megjegyzi, hogy a hazai hatóságok határozatainak megállapításai arra a következtetésre korlátozódtak, hogy az alkalmazandó nemzeti jogszabályok értelmében a kérelmezőnek nem volt jogszerű joga a lakás használatára. Az elsőfokú bíróság kifejezetten kijelentette, hogy bár elismerte a kérelmező nehéz helyzetét, döntését kizárólag az alkalmazandó jogszabályokra kellett alapoznia. A nemzeti bíróságok tehát arra a megállapításra szorítkoztak, hogy a kérelmező általi lakásfoglalást jogalap nélkül állapították meg, de nem végeztek további elemzést a kérelmezővel szemben alkalmazandó intézkedés arányosságát illetően. Az Egyezmény garanciái azonban megkövetelik, hogy a kérelmező otthonának tiszteletben tartásához való jogába való beavatkozás ne csak a jogszabályokon alapuljon, hanem a 8. cikk (2) bekezdése értelmében arányos is legyen az elérni kívánt céllal, figyelembe véve az eset különleges körülményeit. Továbbá, a nemzeti jog egyetlen jogi rendelkezése sem értelmezhető és alkalmazható olyan módon, amely összeegyeztethetetlen Horvátország Egyezményből eredő kötelezettségeivel."
ELSŐ SZEKCIÓ
ĆOSIĆ kontra HORVÁTORSZÁG ügy
(28261/06. sz. kérelem)
ÍTÉLET
STRASBOURG
2009. január 15.
VÉGLEGES
05/06/2009
Ez az ítélet szerkesztői változtatés tárgyát képezheti.
A Ćosić kontra Horvátország ügyben,
az Emberi Jogok Európai Bírósága (Első Szekció) Tanácsként tartott ülésén, melynek tagjai voltak:
Christos Rozakis, Elnök,
Nina Vajić,
Elisabeth Steiner,
Dean Spielmann,
Sverre Erik Jebens,
Giorgio Malinverni,
George Nicolaou, bírák,
and Søren Nielsen, Section Registrar (Jegyzőkönyv-vezető),
2008. december 11. napján tartott zárt ülést követően
a fenti napon a következő ítéletet hozza:
BEVEZETÉS
1. A jelen ügy alapjául egy horvát állampolgár, Katarina Ćosić asszony (a továbbiakban: kérelmező) által 2006. május 31-én a Horvát Köztársaság ellen az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 34. cikke alapján a Bírósághoz benyújtott 28261/06. számú kérelem szolgált.
2. A kérelmezőt S. Pavić, Požegában praktizáló ügyvéd képviselte. A horvát kormányt (a továbbiakban: kormány) meghatalmazottja, Š. Stažnik képviselte.
3. A Bíróság 2007. október 16-án úgy határozott, hogy a kérelmező otthonának tiszteletben tartásához való jogával kapcsolatos panaszt közli a kormánnyal. Úgy határozott továbbá, hogy a kérelem elfogadhatóságával egyidejűleg vizsgálja a kérelem érdemi részét is (29. cikk 3. §).
A TÉNYEK
I. AZ ÜGY KÖRÜLMÉNYEI
4. A kérelmező 1943-ban született és Požegában él.
1. Az ügy előzményei
5. A kérelmező Horvátország különböző általános iskoláiban szolgált tanárként. Szolgálatát 1966-ban kezdte meg egy čaglini általános iskolában. 1970-ben született egy fia, aki 2004-ig vele élt. Egyedülálló anyaként különleges védelmet élvező bérleti jogot (stanarsko pravo) kapott egy čaglini lakásra. A kérelmezőt 1984-ben áthelyezték egy általános iskolába Požegába, ugyanezen régió egyik városába. Az iskola biztosított számára egy lakást, amelyet ideiglenesen bérelt az akkori tulajdonostól, a Jugoszláv Néphadseregtől (YPA).
6. A bérleti szerződés 1990-ben lejárt. 1991-ben az állam átvette a YPA teljes vagyonát, így a lakás tulajdonosa lett. Az iskola ezután többször kérte a bérleti szerződés meghosszabbítását, de ezeket a kérelmeket az illetékes hatóságok figyelmen kívül hagyták. Mivel azonban nem kezdeményezték a kérelmező kilakoltatását, és a munkáltatója nem biztosított számára másik lakást, a kérelmező továbbra is a lakásban lakott, és havi bérleti díjat fizetett az államnak.
2. A kérelmező kilakoltatására irányuló eljárások
7. Az állam 1999. január 7-én polgári peres eljárást indított az iskola és a kérelmező ellen a Požegai Városi Bíróságon (Općinski sud u Požegi) a kérelmező kilakoltatása iránt. Az állam arra hivatkozott, hogy mivel a kérelmező bérleti szerződése lejárt, a kérelmező a továbbiakban nem rendelkezik törvényes jogcímmel (legal entitlement - fordító) a lakás használatára.
8. A bíróság 2002. október 30-án helyt adott az állam keresetének, és kötelezte a kérelmezőt, hogy tizenöt napon belül hagyja el a lakást, annak ellenére, hogy – mint megállapította –, a kérelmezőnek nem volt más lakhelye. A bíróság döntése azon alapult, hogy meggyőződött arról, hogy a lakás az állam tulajdonában van, és a kérelmezőnek nincs törvényes jogcíme a lakás használatára. Az ítélet megállapította:
"Az eljárás során bemutatott bizonyítékok alapján a bíróság megalapozottnak találja a felperes keresetét.
Az 1991. október 2-i kormányrendelet következtében a volt YPA [Jugoszláv Néphadsereg] összes birtoka a Horvát Köztársaság tulajdonába került ...
A fenti rendelet hatályba lépése előtt a szóban forgó lakás bérletére vonatkozó szerződést ... a YPA ... és az iskola között ... kötötték meg ... A szerződést határozott időre kötötték – 1990. december 31-ig, amikor az iskola köteles volt visszaadni a lakást ... A szerződés megkötésére a YPA finanszírozásáról szóló, akkor hatályos törvény 36. szakasza alapján került sor ... Ez a törvény lehetővé tette a YPA számára, hogy bérbe adja ingatlanát ... A [YPA és az iskola közötti] szerződés alapján az iskola ... további szerződéseket kötött a másodrendű alperessel, Katarina Ćosićcsal, lehetővé téve számára a lakás ideiglenes használatát, és kötelezve őt a bérleti díj, valamint a lakás használatával kapcsolatos minden egyéb költség megfizetésére, fenntartva a másodrendű alperes azon kötelezettségét, hogy a szerződés lejárta után a lakást visszaadja a YPA-nak.
Sem az [eredeti] szerződés, sem az iskola és a második alperes közötti további szerződések nem képezik alapját a szóban forgó lakásra vonatkozó különös védelmet élvező bérleti jog megszerzésének. ... Így, függetlenül attól, hogy [a másodrendű alperes] mennyi ideig lakott a lakásban, és függetlenül attól, hogy az alperesek a lakás birtokában maradtak a [lakásra vonatkozó] összes szerződés lejártát követően is, nincs jogalapja annak, hogy a másodrendű alperes bármilyen jogosultságot szerzett volna a szóban forgó lakásra nézve ...
Bár a bíróság tisztában van az alperesek irigylésre nem méltó helyzetével, döntését kizárólag a jogszabályok alapján kell meghoznia, ezért a tényállásra támaszkodva a jelen ítélet rendelkező részében foglaltaknak megfelelően határozott."
9. Az elsőfokú ítéletet a Požegai Megyei Bíróság (Županijski sud u Požegi) 2000. március 13-án, az Alkotmánybíróság (Ustavni sud Republike Hrvatske) pedig 2006. február 9-én helybenhagyta. Mindkét bíróság megerősítette az elsőfokú bíróság indokolását, amely szerint a kérelmezőnek nem volt törvényes jogcíme a lakás használatára.
II. RELEVÁNS HAZAI JOG
10. A tulajdonjogról és egyéb dologi jogokról szóló törvény (Zakon o vlasništvu i drugim stvarnim pravima, Hivatalos Közlöny 91/1996) 161. szakasz (1) bekezdése kimondja:
"A tulajdonosnak joga van arra, hogy tulajdonának visszaszolgáltatását (reposession) követelje attól a személytől, akinek az a birtokában van."
A JOG
I. AZ EGYEZMÉNY 8. CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE
11. A kérelmező kifogásolta, hogy a hazai bíróságok kilakoltatást elrendelő ítéletei megsértették az otthona tiszteletben tartásához való jogát, ellentétben az Egyezmény 8. cikkével, amely az alábbiak szerint rendelkezik:
“1. Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák.
2. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges.”
12. A Kormány vitatta a kérelmező állítását.
A. Elfogadhatóság
13. A Bíróság megállapítja, hogy ezen panasz nem nyilvánvalóan megalapozatlan az Egyezmény 35. cikkének 3. bekezdése értelmében. Megállapítja továbbá, hogy az semmilyen más okból nem elfogadhatatlan. Következésképpen azt elfogadhatónak kell nyilvánítani.
B. Az ügy érdeme
1. A felek beadványai
14. A kérelmező azt állította, hogy a hazai hatóságok megsértették az otthona tiszteletben tartásához való jogát azzal, hogy elrendelték a kilakoltatását abból a lakásból, ahol abban az időben több mint tizennyolc éve élt. Azt állította, hogy a szóban forgó lakás használatának jogát akkor szerezte, amikor általános iskolai tanárként Pozsegába helyezték át dolgozni Čaglinból, ahol köztulajdonban lévő lakás különös védelmet élvező bérleti jogával rendelkezett. A kérelmező azt állította, hogy a hazai bíróságok nem vették figyelembe mindezeket a körülményeket a kilakoltatásának elrendelése során, hanem csupán azon az alapon hozták meg döntésüket, hogy már nem volt törvényes jogcíme a lakás használatára.
15. A kormány azt állította, hogy a kérelmező otthonának tiszteletben tartásához való jogát nem sértették meg, mivel a kérelmező még mindig a lakásban lakott, és bár kilakoltatását bírósági ítélet rendelte el, ezen ítélet végrehajtása iránti eljárást nem indítottak.
16. Ezenkívül a kormány arra hivatkozott, hogy amennyiben a Bíróság megállapítja a kérelmező jogainak korlátozását, az a tulajdoni viszonyokat szabályozó jogszabályokon alapult. A kérelmező kilakoltatását elrendelő határozat továbbá legitim célt szolgált, nevezetesen az állam azon jogát, hogy tulajdonának visszaszolgáltatását követelje.
17. A korlátozás arányosságát illetően a kormány széles mérlegelési jogkörére hivatkozott, és azt állította, hogy a kérelmezőnek már nincs törvényes jogcíme a lakás használatára. Ezen felül a kérelmező nem kérte, hogy a lakást bérbe adják neki.
2. A Bíróság értékelése
18. Az Bíróság úgy ítéli meg, hogy a kérelmezőnek a lakás elhagyására vonatkozó kötelezettsége az otthona tiszteletben tartásához való jogának korlátozását jelenti, annak ellenére, hogy a kérelmező kilakoltatását elrendelő ítéletet még nem hajtották végre (lásd mutatis mutandis a 2007. október 9-i Stanková kontra Szlovákia ítéletet, 7205/02. sz. ügy, 7. §).
19. A szóban forgó birtokbavételi végzést a hazai bíróságok a tulajdonjogot szabályozó horvát jogszabályok alapján hozták, amelyek lehetővé teszik a tulajdonos számára, hogy vagyontárgyának visszaszolgáltatását követelje, ha a birtokosnak nincs jogalapja a birtoklásra. A Bíróság, megállapítva, hogy a hazai jog tiszteletben tartásának felülvizsgálatára vonatkozó hatásköre korlátozott (lásd többek között Allan Jacobsson kontra Svédország ügy [1. sz.], 1989. október 25., A. sorozat, 163. szám, 17. o., 57. §), meggyőződött tehát arról, hogy a hazai bíróságoknak a kérelmező kilakoltatását elrendelő határozatai összhangban álltak a hazai joggal. A Bíróság továbbá úgy véli, hogy a szóban forgó korlátozás az állam mint a lakás tulajdonosa jogainak védelmére irányuló legitim célt szolgált.
20. A központi kérdés tehát ebben a jelen ügyben az, hogy a korlátozás arányos volt-e az elérni kívánt céllal, és így "szükséges volt-e egy demokratikus társadalomban". Ki kell emelni, hogy ez a 8. cikk (2) bekezdése szerinti követelmény egyben eljárási és tartalmi kérdést is felvet. A Bíróság a Connors kontra Egyesült Királyság ügyben (66746/01. sz. kereset, 81–84. §, 2004. május 27.) – amely ügy a gyorsított birtokbaadási eljárásra vonatkozott – meghatározta az "otthonhoz" való jog korlátozása szükségességének értékelésére vonatkozó releváns elveket. A vonatkozó szakasz szerint:
“81. Egy korlátozás akkor tekinthető "egy demokratikus társadalomban szükségesnek" egy legitim cél érdekében, ha az "sürgető társadalmi szükségletre" ad választ, és különösen, ha arányos a kitűzött legitim céllal. Míg a hazai hatóságok feladata a szükségesség kezdeti értékelése, az arra vonatkozó végső értékelés, hogy a beavatkozás indokai relevánsak és elégségesek-e, a Bíróság által az Egyezmény követelményeinek való megfelelés tekintetében történő vizsgálat tárgyát képezi. ...
82. Ebben a tekintetben elkerülhetetlenül meg kell hagyni egy bizonyos mérlegelési mozgásteret a hazai hatóságoknak, amelyek az országuk létfontosságú erőivel való közvetlen és folyamatos kapcsolatuk miatt elvileg jobb helyzetben vannak a helyi szükségletek és feltételek értékeléséhez, mint egy nemzetközi bíróság. Ez a mozgástér a kérdéses egyezményes jog jellegétől, az egyén számára való jelentőségétől és a korlátozott tevékenységek, valamint a korlátozásokkal elérni kívánt cél jellegétől függően változik. A mozgástér általában szűkebb lesz, ha a szóban forgó jog döntő fontosságú az egyén intim vagy kulcsfontosságú jogainak tényleges gyakorlásához ... . Másrészt a szociális- vagy gazdaságpolitikák alkalmazását érintő területeken a mérlegelési jogkör széles, mint például a tervezéssel összefüggő kontextusban, amellyel kapcsolatban a Bíróság megállapította, hogy "[a]záltal, hogy a tervezési politikák kiválasztása és végrehajtása a helyi tényezők sokaságát magában foglaló mérlegelési jogkör gyakorlásával jár, a hazai hatóságok elvben széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek" ... . A Bíróság azt is kimondta, hogy az olyan területeken, mint a lakhatás, amelyek központi szerepet játszanak a modern társadalmak jóléti és gazdaságpolitikájában, tiszteletben tartja a jogalkotó döntését arról, hogy mi az általános érdek, kivéve, ha ez a döntés nyilvánvalóan nélkülözi az ésszerű alapot... . Megjegyzendő azonban, hogy ezen megállapítást az 1. Jegyzőkönyv 1. cikkével, és nem a 8. cikkel kapcsolatban tette, amely az egyén identitása, önrendelkezése, testi és erkölcsi integritása, másokkal való kapcsolatainak fenntartása, valamint a közösségben elfoglalt és biztonságos helye szempontjából központi jelentőségű jogokra irányul ... . Amennyiben a 8. cikkel összefüggésben általános szociál- és gazdaságpolitikai megfontolások merülnek fel, a mérlegelési jogkör terjedelme az ügy kontextusától függ, különös jelentőséget tulajdonítva a kérelmező személyes szférájába való beavatkozás mértékének ... .
83. Az egyén számára rendelkezésre álló eljárási biztosítékok különösen fontosak annak eldöntése szempontjából, hogy az alperes állam a szabályozási keret meghatározásakor a mérlegelési jogkörén belül maradt-e. A Bíróságnak különösen azt kell vizsgálnia, hogy a korlátozást jelentő intézkedések alapjául szolgáló döntéshozatali eljárás tisztességes volt-e, és hogy kellő tiszteletben tartotta-e a 8. cikk által védelmezett egyéni érdekeket ...".
21. A jelen ügyben a Bíróság megjegyzi, hogy a hazai hatóságok határozatainak megállapításai arra a következtetésre korlátozódtak, hogy az alkalmazandó nemzeti jogszabályok értelmében a kérelmezőnek nem volt jogszerű joga a lakás használatára. Az elsőfokú bíróság kifejezetten kijelentette, hogy bár elismerte a kérelmező nehéz helyzetét, döntését kizárólag az alkalmazandó jogszabályokra kellett alapoznia. A nemzeti bíróságok tehát arra a megállapításra szorítkoztak, hogy a kérelmező általi lakásfoglalást jogalap nélkül állapították meg, de nem végeztek további elemzést a kérelmezővel szemben alkalmazandó intézkedés arányosságát illetően. Az Egyezmény garanciái azonban megkövetelik, hogy a kérelmező otthonának tiszteletben tartásához való jogába való beavatkozás ne csak a jogszabályokon alapuljon, hanem a 8. cikk (2) bekezdése értelmében arányos is legyen az elérni kívánt céllal, figyelembe véve az eset különleges körülményeit. Továbbá, a nemzeti jog egyetlen jogi rendelkezése sem értelmezhető és alkalmazható olyan módon, amely összeegyeztethetetlen Horvátország Egyezményből eredő kötelezettségeivel. (lásd a fent hivatkozott Stanková kontra Szlovákia ügyben hozott ítélet 24. §-át).
22. E tekintetben a Bíróság ismételten hangsúlyozza, hogy a lakóhely elvesztése az otthon tiszteletben tartásához való jog korlátozásának a legszélsőségesebb formája. Minden olyan személynek, akit ilyen nagyságrendű korlátozás veszélye fenyeget, elviekben lehetővé kell tenni, hogy az intézkedés arányosságát és ésszerűségét független bíróság ítélje meg az Egyezmény 8. cikke szerinti elvek fényében, függetlenül attól, hogy a hazai jog szerint használathoz való joga megszűnt (lásd McCann kontra Egyesült Királyság, 19009/04 sz. ügy, 50. §, 2008. május 13.).
23. Márpedig a jelen ügy körülményei között a kérelmezőnek nem volt ilyen lehetősége. Ebből következik, hogy a megfelelő eljárási biztosítékok hiánya folytán a jelen ügyben megsértették az Egyezmény 8. cikkét.
II. AZ EGYEZMÉNY 6 CIKK (1) BEKEZDÉSÉNEK ÉS 14. CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE
24. A kérelmező kifogásolta a hazai bíróságok előtti eljárás tisztességtelen jellegét és azt állította, hogy hátrányosan megkülönböztették. Az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdésére és 14. cikkére hivatkozott.
25. A birtokában lévő összes adat fényében, és amennyiben a kifogásolt esetek a hatáskörébe tartoznak, a Bíróság úgy ítéli meg, hogy a kérelemnek ez a része nem utal az Egyezmény megsértésének látszatára. Következésképp ezen része az Egyezmény 35. cikk 3. bekezdése alapján nyilvánvalóan megalapozatlan, és azt az Egyezmény 35. cikk 4. bekezdése alapján elutasítja.
III. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA
26. Az Egyezmény 41. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:
“Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek megsértését állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak részleges jóvátételt tesz lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos elégtételt ítél meg a sértett félnek.”
A. Az okozott kár
27. A kérelmező 60.300 euró összegű vagyoni kártérítést, továbbá 10.000 euró összeget követelt nem vagyoni kár megtérítése címén.
28. A kormány azt állította, hogy nem áll fenn okozati összefüggés a kérelmező állításai és a követelt vagyoni kár között. A nem vagyoni kárra vonatkozó követelést a kormány túlzó mértékűnek ítélte.
29. A vagyoni kártérítésre vonatkozó követeléssel kapcsolatban a Bíróság megállapítja, hogy a kérelmező nem nyújtott be olyan bizonyítékot, amely alátámasztaná állítását, és amely okozati összefüggésben állna a megállapított egyezménysértéssel. Ezért az ezen jogcímre alapított követelést elutasítja (lásd még Angelova and Iliev kontra Bulgária, 55523/00. sz ügy 125. §, 2007. július 26., és Chassagnou és társai kontra Franciaország [GC], 25088/94., 28331/95. és 28443/95. sz. ügyek, 130. §, ECHR 1999-III).
30. Másrészről, bár a Bíróság a 8. cikk megsértését csak eljárási szempontból állapította meg, úgy véli, hogy a kérelmezőt bizonyos nem vagyoni kár érte, különösen a frusztráció és az igazságtalanság érzése, amelyet az Egyezmény megsértésének megállapítása nem kompenzál kellőképpen. (lásd még Connors kontra Egyesült Királyság, 66746/01. sz. ügy, 114. §, 2004. május 27.). A méltányossági alapon hozott döntés alapján a kérelmezőnek e jogcímen 2.000 eurót ítél meg, az ezen összeg után esetlegesen felszámítandó adóval növelt összegben.
B. Költségek és kiadások
31. A kérelmező emellett 369,97 euró összeget követelt a Bíróság felmerült költségek és kiadások címén.
32. A kormány nem tett észrevételeket.
33. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a kérelmező csak abban az esetben jogosult a költségek és kiadások megtérítésére, ha bizonyított, hogy azok ténylegesen felmerültek, szükségszerűek és mennyiségüket tekintve ésszerűek voltak. A jelen esetben, tekintettel a birtokában lévő adatokra és a fenti kritériumokra, a Bíróság úgy véli, hogy ésszerű a kért összeget megítélni, az ezen összeg után a kérelmezőt terhelő esetleges adóval növelve.
C. Késedelmi kamat
34. A Bíróság azt tartja megfelelőnek, ha a késedelmi kamat mértéke az Európai Központi Bank marginális hitelkamatlába plusz három százalékpont.
EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG
1. Megállapítja, hogy az Egyezmény 8. cikke szerinti, a kérelmező otthonának tiszteletben tartásához való jogára vonatkozó panasz elfogadható, a kereset többi része pedig elfogadhatatlan;
2. Fenntartja, hogy az Egyezmény 8. cikkét megsértették;
3. Fenntartja, hogy
a felelős Államnak a jelen ítélet jogerőre emelkedésétől számított három hónapon belül a következő összegeket kell megfizetnie a kérelmező számára az Egyezmény 44. cikk 2. bekezdésének megfelelően, amelyeket a felelős Állam hazai valutájára kell átszámítani az elszámolás napján érvényes árfolyamon:
2.000 (kétezer) eurót, továbbá az ezen összeget terhelő adók összegét, nem vagyoni kár címen;
369,97 (háromszázhatvankilenc euró kilencvenhét cent) eurót, továbbá az ezen összeget terhelő adók összegét, költségek és kiadások címen;
(b) a fent említett három hónap lejártát követően teljesítés időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank marginális kamatlábát három százalékponttal meghaladó értékű kamatot kell fizetni a fenti összeg után;
4. Elutasítja a kérelmező igazságos elégtétellel kapcsolatos további igényeit.
Készült angol nyelven, kihirdetésre került írásban 2009. január 15-én, az Eljárási Szabályzat 77. cikk 2. és 3. bekezdése alapján.
Søren Nielsen Christos Rozakis
Hivatalvezető Elnök
Fordította: Szabó Júlia
Az angol nyelvű szöveggel egybevetette: Molnár Noémi Fanni