Utcára kerülni nem csak télen jelent problémát - kezdődik a kilakoltatási moratórium időszaka

November 15-én kezdődik a kilakoltatási moratórium, amely április végéig tart. Bár ennek hatására a téli hidegben nem kerülnek utcára az emberek, az Utcajogász továbbra is úgy látja, hogy a moratórium intézménye nem oldja meg a lakhatási válság egyre szélesedő problémáját.

A civil szervezet jogsegélyének – amelyet ingyenesen működtet hajléktalanságban és lakhatási szegénységben élő emberek számára – esetszáma a tavalyi évben a gazdasági válság következtében radikálisan megemelkedett. Az idei évben arra számítottak a szervezet jogász önkéntesei, hogy ez a szám alacsonyabb lesz, ám a hozzájuk fordulók száma jelentősen nem csökkent. Idén januártól október végéig 472 ügyfél kereste fel a Blaha Lujza téri személyes ügyfélfogadást, és 400 ember fordult a szervezethez e-mailben.

A kilakoltatási moratórium intézménye 2003 óta létezik Magyarországon. Ám a végrehajtási eljárások ezen időszakok alatt sem állnak, kizárólag a kilakoltatások foganatosítása az, ami halasztásra kerül. Ilyenkor felgyűlik az elintézésre váró ügyek száma a végrehajtóknál, amelyet a tavaszi időszakban nagy kilakoltatási hullám követ. A lakhatási szegénységben élő, adóssággal küzdő emberek problémáit ugyanis általában nem oldja meg ez a pár hónapnyi haladék. A tavalyi évben összesen 2305 lakáskiürítést foganatosítottak, az idei év első felében pedig (amelyből négy hónap moratóriumi időszak volt) 737-et. A közhiedelemmel ellentétben kilakoltathatók olyan emberek is, akik tartós betegséggel élnek és ápolásra szorulnak, és elveszthetik lakhatásukat kisgyermekes családok is. Mivel az ezt követő elhelyezés legtöbb esetben nincs megoldva, a kilakoltatás a gyermekes családok szétesését, a gyerekek állami gondozásba helyezését eredményezi.

Az Utcajogász felhívja a figyelmet arra, hogy a kilakoltatás egy hosszú jogi folyamat utolsó állomása. A jogerős bírósági döntést követően, legyen szó bérleti szerződés felmondásáról vagy saját tulajdonú ingatlan árverezéséről, már csak halasztásra van lehetőség, ezért különösen fontos, hogy az ügyfelek korábban, még a bírósági döntést megelőzően forduljanak a szervezet jogsegélyszolgálatához.

Az Utcajogász véleménye szerint ugyanakkor a lakhatás problémájának megoldása állami feladat, amelynek legfontosabb jogi lépései a következők lennének:

  1. Magyarország ratifikálja a Módosított Európai Szociális Karta azon cikkét, amely kimondja, hogy elő kell segíteni a megfelelő színvonalú lakáshoz való hozzájutást; meg kell előzni és fokozatosan csökkenteni kell a hajléktalanságot; valamint elérhetővé kell tenni a lakások árát azok számára, akik nem rendelkeznek megfelelő erőforrásokkal.

  2. Alkotmányos szinten rögzíteni kell, hogy mindenkit megillet az emberhez méltó lakhatáshoz való jog.

  3. Mivel a lakhatásra alkalmas férőhelyek száma korlátozott, olyan állami lakáspolitikára van szükség, amely biztosítja az emberhez méltó lakhatást és szabályozza a lakásbérleti piacot.

  4. Hatályon kívül kell helyezni az Alaptörvény azon cikkét, amely felhatalmazást ad a közterületi hajléktalanság büntetésére.

  5. A nemzeti vagyon részét képező lakóingatlanokból ne lehessen elhelyezés nélkül kilakoltatni senkit.

  6. A lakásbérleti piac szabályozásának a szerződő felek egyenlőségét kell elősegítenie, és figyelemmel kell lennie arra, hogy a lakhatásra alkalmas férőhelyek száma korlátozott.

  7. A lakáskiürítések iránti eljárásokat összhangba kell hozni az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatával, amely az otthonvédelem érdekében megköveteli a jogkorlátozás arányosságát.

  8. Hatályon kívül kell helyezni az önkényes beköltözés szabálysértési tényállását, és szankcióként csak olyan jogkövetkezményt lehessen meghatározni, amely nem ad lehetőséget szabadságkorlátozásra.

  9. Módosítani szükséges a bírósági végrehajtási szabályokat és rendelkezni kell arról, hogy lakóingatlan árverésére a jelenlegi 500 ezer Ft összegű tartozásnál magasabb tartozás esetén kerülhet sor. Az összeget szükséges lenne a piaci viszonyok változásának megfelelően dinamikusan szabályozni és évente indexálni. A lakóingatlan-árverés során a százalékos leértékelés szabályainak alkalmazását meg kell szüntetni.

  10. Szintén a bírósági végrehajtás szabályainak módosítását követeli meg, hogy az önkényesen elfoglalt lakás kiürítésére irányuló eljárásban is lehetőség legyen a lakás elhagyására kötelezett fél bíróság általi meghallgatására és hogy a kiürítésről rendelkező döntés elleni jogorvoslat hatékony legyen.



Az Utcajogász Egyesület szakmai tapasztalataival bármely olyan párt, képviselő rendelkezésére áll, amely vagy aki jogalkotási lépéseket kíván tenni ezen jogalkotási célok megvalósítása érdekében.

Previous
Previous

Az Alkotmánybíróság szerint nem alkotmányossági kérdés, hogy egy 1 millió értékű autót 10 ezer forintért is el lehet árverezni

Next
Next

FŐVÁROSI LAKÁSPÁLYÁZATOK (október)