NAIH: Mind a végrehajtói karnak, mind pedig a végrehajtóknak meg kell felelniük az átláthatóság követelményének

Az Utcajogász Egyesület megkeresésére a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság megerősítette, hogy mind a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar, mind pedig az egyes végrehajtók az információszabadság hatálya alatt állnak, így meg kell felelniük az átláthatóság törvényi követelményeinek.

Fotó: rtl.hu

Az Utcajogász 2022 júniusában kereste meg konzultációs beadvánnyal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot (NAIH). Beadványunkban kértük, hogy a NAIH ossza meg velünk a jogszabály-értelmezését a végrehajtókkal kapcsolatos átláthatósági követelmények kapcsán. 

Az információszabadság törvény hatálya alá két okból tartozhatnak szervek. Egyrészről a törvény hatálya alá tartoznak a közfeladatot ellátó szervek (pl. minisztériumok, önkormányzatok, kórházak, iskolák). A törvény szerint ugyanis:

“26. § (1) Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szervnek vagy személynek (a továbbiakban együtt: közfeladatot ellátó szerv) lehetővé kell tennie, hogy a kezelésében lévő közérdekű adatot és közérdekből nyilvános adatot - az e törvényben meghatározott kivételekkel - erre irányuló igény alapján bárki megismerhesse.”

A közfeladatot ellátó szervek mellett szintén számot kell adniuk gazdálkodásukról azoknak a szerveknek, akik az államháztartás alrendszerébe tartozó valamely személlyel pénzügyi vagy üzleti kapcsolatot létesítenek.

A NAIH gyorsan, egy hónapon belül válaszolt megkeresésünkre és megerősítette, hogy mind a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar, mind pedig az egyes végrehajtók az információszabadság törvény hatálya alatt állnak, ugyanis közfeladatot látnak el. Így a végrehajtók az átláthatósági követelményekkel érintett szervek első csoportjába tartoznak.

Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK)

A végrehajtási törvény szerint a MBVK-ra a köztestületi szabályokat kell alkalmazni. A köztestületekre vonatkozó törvény szerint pedig a köztestület a tagsága által végzett tevékenységhez kapcsolódó közfeladatot lát el. A MBVK feladatait a végrehajtási törvény részletezi. Ebből következik, hogy az MBVK közfeladatot lát el, így meg kell felelnie az átláthatósági követelményeknek.

A Fővárosi Ítélőtábla a kérdés kapcsán egyszer már állást foglalt, amikor 2017-ben kimondta, hogy a MBVK végrehajtáshoz kapcsolódó feladatai ellátása során közfeladatot lát el és 

“(e)zért, mint az Infotv. hatálya alá tartozó egyéb közfeladatot ellátó szerv a kezelésében lévő, tevékenységére és gazdálkodására vonatkozó adatok közérdekű adatok, amelyeket az alperes bárki számára megismerhetővé kell tegyen.” (Pf.20596/2017/4. számú határozat)

Végrehajtók

A NAIH az Utcajogásznak küldött válaszában megerősítette, hogy nem csak a Kar, de a Kar tagjai, azaz az egyes végrehajtók is az információszabadság törvény hatálya alatt állnak.

Állásfoglalásában a NAIH felhívta a figyelmet az Alkotmánybíróság 3076/2017. (IV.28.) AB határozatára, melynek indokolása szerint: 

„(...) a végrehajtói működés az állam legbensőbb szuverenitásához tartozó közhatalmi funkció gyakorlása és a végrehajtók eljárásuk során közhatalmat gyakorolnak. A végrehajtók ugyanis részletesen megszabott eljárási rend keretei között és meghatározott díjazás fejében kizárólag végrehajtással összefüggő közfeladatokat láthatnak el.” ([54] bekezdés). 

Mivel a végrehajtók közfeladatot látnak el, a NAIH szerint is

“(...) megállapítható, hogy az önálló bírósági végrehajtók, mint közhatalmat gyakorló személyek, közfeladatot látnak el, amely során az Infotv. személyi hatálya alá tartoznak.”

A NAIH NAIH-5717-2/2022. számú állásfoglalása a Hatóság honlapján is közzétételre került.

Mi következik ebből?

Az, hogy mind a MBVK, mind pedig az egyes végrehajtók az információszabadság törvény hatálya alatt állnak, azt jelenti, hogy meg kell felelniük a törvény által meghatározott átláthatósági követelményeknek. 

Közérdekű adatigénylések

A törvény szerint így mind a MBVK, mind pedig az egyes végrehajtók kötelesek 15, de legfeljebb 30 napon belül válaszolni a nekik küldött közérdekű adatigénylésekre. 

Az adatigénylés közérdekű adatok kiadására irányulhat, nem pedig az egyes, folyamatban létő eljárásokról való tájékoztatásra. 

Így például adatigénylésben kérhető, hogy a végrehajtó tájékoztassa az adatigénylőt, hogy milyen időpontokban biztosít ügyfélfogadást, mekkora volt a behajtásokból származó bevétele vagy éppen hány és milyen végzettségű alkalmazott dolgozik irodájában.

Közzétételek

Az adatigénylések megválaszolása mellett a végrehajtóknak van még egy kötelezettségük: külön kérés nélkül közzé kell tenniük honlapjukon vagy a Közadat.hu központi honlapon a törvény által meghatározott közérdekű adatokat. 

A honlapon közzéteendő adatokat a törvény 1. melléklete sorolja fel. Ilyen adatok a szervezeti, személyi, tevékenységre, működésre és a gazdálkodásra vonatkozó adatok. Az adatokat pedig a végrehajtóknak bizonyos időszakonként frissítenie kell.
Az Utcajogász Egyesület tapasztalatai szerint amíg a MBVK közzétételi kötelezettségének honlapján eleget tesz, addig a végrehajtók többsége azonban nem.

Previous
Previous

Ombudsman: Mulasztott a Pest Megyei Kormányhivatal

Next
Next

Váratlan követelés a múltból? Mit lehet tenni?