Tréninget tartottunk VIII. kerületi szociális szakembereknek
2026. 05. 23.

Május 21-én Józsefváros érdeklődő szociális szakembereinek tartottunk tréninget az adósságkezelés és a lakhatás témakörében. A tréningnap létrejöttét a Fővárosi Szolidaritási Alap támogatta.

Izgalmas helyen, a Koltói Anna parkban, a FiDo házban tartottuk május 21-i tréningünket a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ munkatársainak. Mint megtudtuk, a FiDo elnevezés nem egy rajzfilmfigura neve, mint ahogy azt a hangzása alapján sejtettük, hanem a ház elhelyezkedésére utal, hiszen a Fiumei út és a Dobozi utca sarkán található.

Tréningnapunkon az adósságkezelés és a lakhatás témakörét részleteztük jogi szempontok alapján, interaktív eszközökkel, a résztvevők intenzív közreműködésével. Az adósság/tartozás keletkezésétől a végrehajtási eljárás lezárásáig tartó folyamatot ismertettük, amelynek vizuális megjelenítésében nagy segítséget nyújtott előre elkészített folyamatábránk. A tárgykörön belül belül kiemelkedő érdeklődéssel fordultak a résztvevők az elévülés, az engedményezés, a fizetési meghagyásos eljárás, a letiltás és a végrehajtás felfüggesztése altémák felé.

 

 

A lakhatás körében igyekeztünk praktikus ismeretekkel is bővíteni a résztvevők tudását – elsősorban a bérleti szerződés megkötése és megszűnése kapcsán. Beszéltünk a hozzátartozók lakásba való befogadásáról, a bejelentésről, a lakbéremelésről és természetesen a lakás kiürítésére irányuló eljárásokról is. De előkerült a strómanság témája, a mások irataival való visszaélés következményei is.

A képzési nap tartalmas és lendületes, míg a résztvevő szociális szakemberek  elkötelezettek, érdeklődők és nyitottak voltak. Inspiráló napot töltöttünk a FiDo házban.

 


Az Utcajogász munkáját a Fővárosi Szolidaritási Alap támogatja.