Volt egyszer egy pályázat…

Áprilisban pályázatot hirdettünk gyermekeknek “…De a legjobb otthon!” elnevezéssel. Olyan verseket, prózákat és rajzokat vártunk, amelyek azt mutatják meg, hogy a pályázó gyermekek számára milyen az ideális otthon, ahol jól érzik magukat, milyen környezetben, kikkel és mit csinálnak szívesen. A pályázat apropója az volt, hogy április végén ért véget a téli kilakoltatási moratórium. Magyarországon nem tiltja törvény, hogy gyermekes családot lakoltassanak ki. Bő évtizedes tapasztalatunk van arról, hogy erre rendszeresen sor is kerül. Sajnos a szabályozás azóta sem változott, hogy A Város Mindenkié csoporttal közösen törvényjavaslatot nyújtottunk be 2018-ban annak érdekében, hogy elhelyezés nélkül ne lehessen családokat kilakoltatni. A beérkezett pályaművekből készített válogatásból kiállítást rendeztünk 2023. május 5-én a Blaha Lujza téren. Gyermeknap alkalmából a kiállítást most online is közzé tesszük!

A szomjas fácska hálája

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy szép nagy, terebélyes bükkfa a mezőn, az erdő mellett, aki már nagyon-nagyon szomjazott, hiszen már régóta nem esett eső. Hiányzott is már neki a tápláló májusi esővíz, ám sajnos nem volt a közelben senki, aki megöntözte volna.
Egyszer csak arra járt Furulyácska, az aprócska, színes énekesmadár, aki épp új otthont keresett magának, mert el kellett hagynia a szülői fészket, ugyanis egy ragadozó madár elfoglalta a fészküket, amikor épp eleséget kerestek maguknak.
 Furulyácska nagyon szeretett furulyázni, innen is kapta a nevét. A kismadárka a segítőkészségéről volt híres már a szülői fészekben is.
– Fácska, téged nem öntöztek meg? Megöntözzelek gyorsan? – kérdezte becézgetve a bükkfát.
– Igen, köszönöm, jólesne egy kis hideg víz – felelte a fácska.
– Akkor segítek rajtad. Csak várj egy kicsit, szerzek segítséget! Mindjárt jövök!
– Kedves tőled, köszönöm – felelte hálálkodva a bükkfa.
Furulyácska elrepült az erdő szélére a rét mellé, és énekelve hívta a többi madárkát:
– Gyertek, gyertek! Segítsetek! Egy szép bükkfa szomjazik, már nagyon rég nem öntözték meg, segítsetek nekem megöntözni, hogy ne száradjon ki!
 A vezényszóra annyi madár jött elő, hogy ihaj-csuhaj.
– Mondd csak, hol van az a fácska? – kérdezte a többi madár Furulyácskától.
– Kövessetek, mutatom az utat! Repüljetek utánam! Figyeljetek! Osszuk meg a munkát! – javasolta Furulyácska repülés közben a többieknek. – Ti hozzatok vizet a patakból kis levél kosárkában, én meg addig itt maradok és vigyázok a fácskára.
A madarak sürgősen készítettek egy-egy kis kosarat lehullott falevelekből, belemerítették ezeket a kis levélkosarakat a vízbe, majd máris ott termettek a fácskánál. Azonnal megöntözték.
– Köszönöm a jóakaró segítőimnek! – mondta a fácska a madaraknak.
 – Hálám jeléül adok nektek egy kis hárfácskát. Ez egy nagyon különleges hárfácska, ugyanis tud beszélni. Bármit mondtok neki, ő azt vissza tudja mondani. Azt is, hogy „Segítség!”. Ha bajban vagytok, mondjátok a hárfának, hogy „Segítség!”, és ha én meghallom, akkor azon nyomban ott termek a segítségetekre.
A kismadarak megköszönték az ajándékot, és repültek tovább a dolgukra. Pár órával később Furulyácska énekszóval hívta a többi madarat.
– Mit szólnátok, ha összegyűlnénk a réten, és egy picit beszélgetnénk meg koncerteznénk?
A többi madár rábólintott. Amikor mind ott voltak, beszélgettek egy kicsit, majd elkezdtek koncertezni a kis hárfával. Igen ám, de ekkor... eleredt az eső.
– Hát, most mit tegyünk? – kérdezte Furulyácska. – Nehéz koncertezni ebben az esőben... De van egy ötletem! Szólaltassuk meg a hárfácskát! Mondd utánunk, kedves hárfa, hogy „Segítség”!
A fácska nyomban ott is termett, ahogy ígérte.
– Mit segíthetek, kedves cimboráim?
– Az a gond, hogy zuhog az eső, és jó lenne valamilyen menedéket találnunk, hogy folytathassuk a koncertet. És te vagy a legjobb menedékünk. Alád bújhatunk mindannyian?
– Hát persze! Gyertek csak, gyertek! Sok jó madár kis helyen is elfér! Mindenkinek jut hely a lombkoronám alatt.
– Köszönjük szépen! Így tudjuk folytatni a koncertet, és most legalább te is hallhatod.
A koncert remekül sikerült, mindenki nagyon örült. Ahogy elállt az eső, kibújtak a fácska alól a madarak.
– Fácska, te megmentetted a koncertet! Nagyon szépen köszönjük! – kiáltották lelkendezve.
 Miután a madarak megszáradtak, mindannyian hazarepültek. Kivéve Furulyácskát. Neki nem volt hova repülnie, hiszen emlékezzetek vissza, gyerekek, el kellett hagynia a szülői fészket, mert más madár foglalta el és éppen útra kelt új otthont keresni magának. Ekkor a fácska úgy döntött, hogy ott marad a réten, hiszen igencsak megtetszett neki ez a hely. Furulyácskának pedig felajánlotta, hogy maradjon vele, és lakjon rajta. Furulyácska megörült ennek, és boldogan beleegyezett.
– Otthon, édes otthon – sóhajtott, majd álomba merült a nehéz nap után.
A többiek mindennap meglátogatták őket, és együtt koncerteztek a fácskán. Ha nem hiszel nekem, akkor keresd meg a fácskát a réten te magad.

De a legjobb otthon

Mi az otthon? Egy ház? Vagy a család?

Talán egy segítőkész barát?

Mindenkinek mást jelent e a szó,

Valakinek oly megnyugtató.

Otthon nem csak egy ház lehet,

Akár egy ember vagy a szeretet.

Te hol érzed magad otthon?

Neked hol a legjobb, mi az otthon?

Hol az a hely, ahol megpihenhetsz?

Ki az a társ aki mellett élhetsz?

Gondolkodj kicsit el rajta,

Ne legyél hát mogorva.

Sokan mondják a legjobb otthon,

De ezt én talán megcáfolom.

Nincs mindig, boldogság ott ahol élsz,

De ha igazán otthon érzed magad,

talán nincs olyan amitől félsz.

A legjobb otthon

Van nekem egy házam, ahol soha nincsen lázam.

Béke van és nyugalom, sok Ropi a polcomon.

Tablet, laptop, fociskártya, ami kell az meg van itt, ja.

Kutyusom baldachinos ágyban várja, hogy haza érjek hozzája.

Megsimogassam a fejét, megsimogassam mindenét.

A szobámban van még pár polc, rajta társas százhetvennyolc.

Ott van velem még apa és anya, nekem csak velük teljes az otthonom, biza.

Na jó, a kishúgom is jöhet, ha nem pisil be és nem ütöget.

Otthon

Álmodik.

Szürke, penészes falak

Helyett színes tapétákat.

Az ő szobájukban lehetne sárga.

A falak borzongató kopaszsága

Helyett festményeket, képeket.

Amin ők vannak rajta.

Fehérkeretes ablakokat

A paladeszkák helyett.

Meleget, ami kiűzi a süvítő szelet.

Padlót, szőnyegeket.

A döngölt föld helyett.

Rendes asztalt a konyhába,

Rendes mosogatót, egy tűzhelyet.

A fürdőszobába egy kádat,

S nem csempékből összeeszkábált valamit,

Ami úgy néz ki, mint egy zuhanykabin.

Kényelmes puha ágyakat,

Sima fehér paplannal.

Egy szép kanapét a nappaliba,

Esetleg még egy fotelt.

A kemény székek helyett.

Szép otthont álmodik a gyermek.

Bár a penészes falas ház is jobb volt,

Mint ami velük van most.

Mint hogy reggel,

Mikor felkel,

Elsőként amit megpillant: az ég.

S amit a legelőször érez: a hideg szél.

Otthonom

Legjobb otthon nekem mindig az,
ahol együtt van a család,
a lakás tele virággal,
a konyhában sül a kalács.

Ablakok vannak mindenhol,
besüt a meleg nyári fèny,
játszhatok a testvèremmel,
s mire vègzünk, kèsz az ebèd.

Zuhanykabin halk rádióval,
falon tèvè, hűtő tele,
asztalomon sok-sok játèk,
valóság ez, nem csak mese.

Kis kuckómban színes falak,
finom illat árad szèjjel,
puha ágyam vár rám este,
manók vigyázzák álmom èjjel.

Varázslatos otthon

Mindennap fáradtan hazatérve

Úgy vágyom az otthon melegére,

Elém terem dörmi nevű kislegényem

Felgyorsul a szívverésem.

Rab nem vagy, mégis itt maradsz,

Hiszen otthon érzed magad

Két kis tappancs simogatja nyakad

El halványul a harag.

Falaiban rejtett emlékek

Rágondolok rögtön elvérzek

S a falra felnézek

Mindenre emlékszek

E helynek megvan a maga varázsa

S rabul ejtett egy csapásra.

De a legjobb otthon

Reggel mikor oly kómásan ébredek,

Egyértelműn kiül arcomra az értelem.

Miért kell elhagynom az otthonom?

Ezt a kérdést folyton mormolom.

Nehéz a kezdés ilyenkor hétköznap,

Nincs kedvem iskolába menni ma.

Szomorúan nézek vissza a házra,

Mindig csak állok egy válaszra várva.

Mi a fenéért nem maradhatok itthon?

Mert legalább itt jót ebédelnék bizton.

Minden, ami kényelem és biztonság,

Kint egy pillanat alatt rögtön tovaszáll.

Egy gondolat bánt igazán engemet.

Miért nem maradhatok itthon bent?

Amúgy is az időjárás kint rettenet,

Ami a föld alá temeti életkedvemet.

Bezzeg  saját kis birodalmamban,

Ahol már senki nem vág a szavamba,

Na ott van az életem igazi békéje,

Még az öcsém sem jöhet akármikor be.

A szép szobám, az erődítményem,

Sokat elárul arról, milyen is vagyok én.

Mert én vagyok a hely királynője.

Igazgatom, mint egy ország vezetője.

Még a plüssök is nekem hajbókolnak,

Emellett velem mindig a zenére tombolnak.

Takarítom, rendezem és rendben tartom,

Így biztosan minden holmim megtalálom.

Lehetne mindig, örökre szünnap,

El tudnám viselni minden hétköznap.

Nem lenne reggeli sietés, kapkodás,

És a korai ébredést is kaphatná más.

Na de most eltűnhet ez az álmom,

Az indulás tényét lassan elfogadom.

Rendbe szedem magam unottan,

Ülhetek a tanórákon majd jó hosszan.

Eltűnődöm néha, milyen a felnőttkor,

Na meg azon, hogy jöhetek kettőkor.

Újra belépek a csodák birodalmába,

Mikor visszatérek a saját lakásomba.

Lassan letudva egy újabb hétköznap,

S nem gondolok a holnapra még ma.

Délután otthon nem csak üldögélek,

Ismét szabadon kiteljesedek végre.

Nem hiányzik otthon tényleg semmi,

Hisz a családommal jó együtt lenni.

Na jó, néhány barátnő is néha eljöhet,

A közös időszak egy vidám szösszenet.

Már nem zavarnak a szürke napok,

Hisz csak a vidám dolgokra gondolok.

Lehet kint hideg, meleg, vagy sár,

De legjobb otthon mindig megvár.

Otthon

Az otthonunk árulkodik rólunk,

Nem csak egy hely,

Ahol néha megjelenünk,

Hanem a hely, ami összeköt bennünk..

Mindig mikor haza térek,

Még a falak is melegek,

S elkezdenek suttogni,

S mindig érzem: de jó újra itthon lenni!

Oly sokat őriz e hely,

S gondosan melenget minket,

Akárhányszor térünk vissza,

Mosolyt csal mindig az arcunkra!

Emlékszem mikor kicsi voltam,

S édesanyám kiáltotta

"Fiam, gyere, vár a vacsora."

Szerintetek szaladtam?

Naná, hogy inkább játszodtam!

Volt egy domb a házzal szembe,

Oda két lábam vitt fel,

De minden egyes naplementével,

Tudtam ám, hogy haza szaladni kell.

S oly sok dolog köt e helyré,

Mit felejteni nem szeretnék.

Fáradt lelkem, ha pihenni vágysz,

Tudd, Itt mindig menedéket találsz!

Ha kertes házban élnék

Szeretek panelházban lakni,

De jobb lenne kertes házban élni.

Lehetne saját állatom,

Nagy felelősség, ha gondozom.

Kutya, cica, törpemalac

Jól éreznék magukat.

Azért írtam ezt a verset,

Hogy boldog legyen tőle a lelkem.

Az èn otthonom

A mi házunk nekem a legjobb,

bár nem lakunk sokan benne:

anyu, a tesóm, Gyuri ès èn,

a lakás így is szeretettel van töltve.

A szobámban csupa jó minden,

Legók, kirakók, autók, könyvek.

Hètvègèn takarítunk ès ha minden ragyog,

a barátaim is nèha feljöhetnek.

Sárga a szobám, hisz a kedvenc színem,

a szekrènyem zöld, a parketta barna.

A falon lógnak a sport èrmeim,

a konyhaasztalon mindig vár egy finom piros alma!

Mindenhol jó, de a legjobb otthon!

Amikor egy hosszabb napunk van, akkor jó hazatérni a meleg és szeretettel teljes otthonunkba.

Azért a legjobb otthon lenni, mert itt van fedél a fejünk felett. Van menedékünk, ahová, ha eső vagy vihar van, be tudunk térni.

Azért jó otthon lenni, mert van ágyunk, ahová egy hosszú nap után ledőlhetünk. Nincs annál jobb érzés, mint az elfáradt végtagokat vízszintes helyzetbe helyezni. Itt nyugovóra térhetsz.

Azért jó hazatérni, mert van fűtés. Ha kint hideg van és egy hosszabb időtartam után a kipirosodott és piros arcunkkal bemegyünk a meleg házba és „bekuckózunk”, olyan jó érzés az a meleg, amit máshol nem tudsz átélni. Ez az otthon melege.

Azért jó az otthonunkban, mert itt olyan tárgyak vannak, amikkel elfoglalhatjuk magunkat, amikhez kötődünk, ragaszkodunk. Itt sokkal többnek érezhetjük magunkat, mint máshol. Itt lesz kerek egész minden.

És végül azért jó a saját hajlékunkban, mert itt van a családunk. A szeretett és értünk mindenre képes családunk. Akik támaszt nyújtanak a leglehetetlenebb pillanatokban is. A családom és a barátaim segítettek felépülni abból az állapotból, amikor azt éreztem, hogy soha nem fogom elfelejteni azt a szörnyűséget, amit 2022. január 11-én átéltem. Amikor az egyetlen nagyapámat elveszítettem.

Az otthonunk minden olyat megad, amit más hely nem tud nekünk nyújtani. Az otthont nem lehet csak úgy elvenni. Az mindenkinek egy menedék. Ne vegyük el senkitől! Don Bosco azt mondta: „Tegyetek jót mindenkivel, rosszat senkivel!” Legyen így, mert mindenhol jó, de a legjobb otthon!

„…De a legjobb otthon!”

Van nekem egy otthonom,

Abban van egy galambom,

Az a galamb édesanyám,

Aki az én kincsesládám.

Ez a láda drága kincs,

Ki megoldja gondjaim,

Gondjaimnak mélypontját,

Bajaimnak névsorát.

Ő nekem az otthonom,

Ő nekem a vagyonom,

És mindig csak azt gondolom:

Te vagy az én angyalom!

Néha-néha vitázol,

Néha te is hibázol,

De szíved mindig haza talál,

Haza, hol madár kiált.

Hangosan ő ezt kérdezi:

Hol van ki őt szereti?

Otthon van és várakozik,

otthon, ahol jó neki.

És hol van ez a jó otthon?

Erre a válasz már a számon:

A jó otthon ott van,

édesanyám karjaiban.