A Lakhatási Minimum tagszervezetei tiltakoznak Vitézy Dávid és Ungár Péter kirekesztő és gyűlöletkeltő politikai megnyilvánulásaival szemben

A fővárosi önkormányzati választásokat megelőző időszakban Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt visszatérően olyan nyilatkozatokat tett, illetve olyan fizetett hirdetéseket tett közzé, amelyek összemosták a hajléktalanságot a bűnözéssel, erőszakos cselekményekkel, a nők szexuális zaklatásával, valamint az utazási feltételek megsértésével. A Lakhatási Koalíció szerint ez elfogadhatatlan, és szembe megy a Koalíció által az Önkormányzati Lakhatási Minimumban megfogalmazott elvekkel. 

A hajléktalanság egy lakhatási probléma, nem pedig egy rendészeti probléma. Az emberi méltóság alapvetésével összeegyeztethetetlen önmagában a hajléktalan élethelyzetük miatt a társadalomra veszélyesnek tekinteni azokat, akik lakhatásukat valamely okból elvesztették. Az utazási feltételeket megsértése, szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetése esetén, illetve annak rendészeti kezelése szempontjából pedig közömbös, hogy az érintett utasnak van-e lakástulajdona, esetleg lakást bérel, vagy szívességi lakáshasználó, vagy hajléktalan – mint ahogyan érdektelen az érintett etnikai vagy vallási hovatartozása is

Ezzel szemben az a beszédmód, amely a hajléktalan élethelyzetű embereket általában az utazási feltételeket megsértő csoportnak, a közösségi közlekedés hajléktalan emberek által történő használatát (ami történhet az utazási feltételek maradéktalan betartásával is) pedig önmagában problémának állítja be, alkalmas arra, hogy tovább növelje egy egyébként is kiszolgáltatott, a megalázó bánásmód és jogsértés veszélyének fokozottan kitett társadalmi csoporttal szembeni előítéleteket és indulatokat. 

A politikai közbeszédben terjedő, általánosító üzenetek számtalan olyan ember méltóságát sértik, akik nem vétkesek az adott társadalmi csoporttal összefüggésbe hozott problémákban. A társadalom egyes csoportjainak bűnbaknak való beállítása társadalmi problémákkal – ebben az esetben a közösségi közlekedést használó utasok biztonságát vagy biztonságérzetét veszélyeztető jelenségekkel – kapcsolatban növelhetik az ellenük irányuló hátrányos megkülönböztetés és gyűlölet-bűncselekmények kockázatát. 

A választott tisztviselőknek és a politikusoknak fokozott felelőssége van a közbeszéd alakításában. Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltnek és az összes további önkormányzati jelöltnek is figyelmébe ajánljuk az Önkormányzati Lakhatási Minimumot, mely megfelelő szakpolitikai válaszokat tartalmaz a hajléktalanság problémájának megoldására. 

A Lakhatási Minimum mellett már több, mint 75, az önkormányzati választásokon induló jelölt elköteleződött. Felkérjük Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltet is, hogy mint felelős politikus, a gyűlöletbeszéd helyett átfogó lakás-, szociális és várospolitikai eszközök mellett köteleződjön el a hajléktalanság felszámolása érdekében.

Previous
Previous

Módosították a végrehajtási törvényt, a “leszázalékolós” árverési szabályok viszont maradtak

Next
Next

Az Utcajogász a Belügyminisztériumhoz fordult a vállalkozásukat szüneteltető kisgyermekes anyák érdekében