Elítélték a hajléktalan embereket bántalmazó mohácsi rendőröket

Az ügyet első fokon a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa bírálta el, ítélet október 16-án született. Az első- és másodrendű vádlott két év börtönbüntetést kapott négy évre felfüggesztve. A sértetteket a bíróságon az Utcajogász Egyesület képviselte. Az ítélet nem jogerős.

2021. február 23-án jelent meg a hír a sajtóban, hogy rendőrök bántalmaztak egy hajléktalan férfit Mohácson. A rendőrök ellen hivatalból eljárás indult. A nyomozás során kiderült, hogy a két rendőr járőrszolgálata során két kiszolgáltatott élethelyzetű hajléktalan embert is bántalmazott több alkalommal: indok nélkül egészen közelről tömegoszlatásra használt gázspray-vel fújták le őket, megalázóan beszéltek velük, egyiküket pedig az utcán éneklésre és léggitározásra szólították fel. A bántalmazások egy részét videóra vették, és egy kollégájuknak továbbküldték. Mindez a koronavírus-járvány idején történt, amikor a kijárási korlátozás miatt csak járőröző rendőrök és hajléktalan emberek voltak Mohács utcáin. Így utóbbiak még inkább kiszolgáltatott helyzetbe kerültek – a sértetteket több alkalommal megbüntették a kijárási korlátozás megszegése miatt –, előbbieknek pedig kevésbé kellett félniük a bántalmazások miatti felelősségre vonástól, hiszen azoknak szemtanúja nem lehetett.

A sértettek különleges bánásmódot igénylő személyekként kezelték a büntetőeljárásban, sérülékeny helyzetük pedig közrejátszott abban, hogy a bűncselekmények áldozataivá váljanak. Jog- és érdekérvényesítő képességük alacsony, feljelentést a bántalmazások után nem tettek. Egyikük azért, mert úgy gondolta, nem vették volna komolyan, másikuk természetesnek vélte, hogy így bánnak vele.

Az Utcajogász Egyesület szerint azonban az ügy nem egyszerűen két fiatal, tapasztalatlan rendőr törvénybe ütköző magatartását és hivatali visszaélését hozza felszínre, hanem egy olyan szervezeti kultúrát is megmutat, amelyből a két vádlott viselkedése részben következik. A vádlottak saját mobiltelefonjaikkal készített videófelvételei (amelyeken a sértettek bántalmazását és megalázását rögzítették, és amelyeket kollégájuknak is továbbküldtek) hozzájárultak a cselekmények felderítéséhez, és mint vallomásaikból kiderül, az ilyen típusú felvételek készítése nem volt korábban sem példa nélküli a rendőri állományban. Ebből pedig világossá válik az is, hogy a két rendőr nem tartott, nem kellett tartania attól, hogy tetteikért felelősségre vonják őket. Az általuk elkövetett bűncselekményeket – amelyeknek jogellenességével és megalázó jellegével tisztában voltak – egy erős hivatásrendbeli alapokon nyugvó szervezeti kultúra megelőzhetett volna. Azzal pedig, hogy megbánást nem tanúsítottak, nemcsak a sértettek felé nem tettek emberi lépést, de ami talán társadalmi szempontból még súlyosabb következmény: a rendőrségbe, a rendőri hivatás képviselőibe vetett társadalmi bizalmat is gyengítették.

Az ügyészség a vádlottakkal szemben letöltendő börtönbüntetést indítványozott. Ennél a bíróság enyhébb ítéletet hozott: két év börtönbüntetést, amelyet négy év próbaidőre felfüggesztett. A vádlottak nem éltek azzal a lehetőségükkel, hogy az utolsó szó jogán felszólaljanak. A védelem a tárgyalás során azt hangsúlyozta, hogy a sértettek nem tisztes polgárok, a vádlottak pedig nem követtek el bűncselekményt, és hogy az intézkedések megfeleltek a jogszabályoknak. A rend fenntartására pedig a védő szerint szükség van. Fellebbezésében felmentést vagy az ítélet enyhítését kérte, míg az ügyész az ítélet súlyosbítását. A per másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd.


Az Utcajogász jogsegélyhez forduló ügyfelek száma idén megkétszereződött. Támogasd az Utcajogászt, hogy annak is biztosíthassuk a jogi védelmet, akinek erre nem lenne lehetősége!
https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/tamogasd-az-utcajogasz-jogsegelyt-3055

Previous
Previous

Alapjogsértő, ha az anya nem kap CSED-et vállalkozása szüneteltetése miatt

Next
Next

Hajléktalanságban élsz? Neked is vannak jogaid!