Idén is megtartottuk Utcajogász Maratonunkat

A kilakoltatási moratórium végéhez igazítva, május 5-én tartottuk a III. Utcajogász Maratont a Blaha Lujza téren, ahol meghosszabbított ügyfélfogadási időben lehetett hozzánk fordulni jogi problémákkal. Az egyesület iránt érdeklődők a lakhatáshoz kapcsolódó programokon vehettek részt.

Az történt, amire számítottunk: délután kettőtől este nyolcig a szokottnál is több ügyfél érkezett hozzánk a maratoni napon – jogászainknak egy percnyi pihenőjük sem volt. Ez egyszerre tölt el minket örömmel és szomorúsággal. Örömmel azért, mert úgy tűnik, egyre többen vannak, akik értesültek róla, lehet tőlünk tanácsot, segítséget kérni. Szomorúsággal pedig azért, mert tapasztalataink szerint egyre többen vannak azok, akiknek szükségük van a tanácsunkra, segítségünkre. Sokan kérdezik tőlünk, hogy mennyire érezzük a gazdasági visszaesés következményeit, a válaszunk pedig mindig az, hogy nagyon. Egyrészt ügyfeleink megnövekedett számában, másrészt abban, hogy már nemcsak a legszegényebbek fordulnak hozzánk segítségért, hanem olyan középosztálybeliek is, akiknek veszélybe került az egzisztenciája.



Az Utcajogász Maraton elsősorban a meghosszabbított ügyfélfogadásról szól, de fontosnak tartjuk, hogy különböző kísérőprogramokkal felhívjuk a figyelmet szervezetünkre. Idén irodalmi és rajzpályázatot hirdettünk gyerekeknek értékes nyereményekért, a műveiket pedig kiállítottuk a maraton napján a Blaha Lujza téren. A pályázat a „De a legjobb otthon!” címet viselte, az alkotások pedig azt mutatták meg, hogy a pályázó gyerekek számára milyen az ideális otthon, ahol jól és biztonságban érzik magukat. Köszönjük szépen minden jelentkezőnek, hiszen a segítségükkel egy hosszú délutánon keresztül színes és vidám lett a Blaha Lujza tér körülöttünk.

Este az Aurórában vitaszínházat tartottunk, amelyben Szivák-Tóth Viktor rendező-drámatanár és Boznánszky Anna színész-drámatanár közreműködtek. Az eseményen a lakhatás legvitásabb kérdései kerültek elő, amelyekről minden jelenlévő elmondhatta a véleményét. Inspiráló volt megtapasztalni, hogy sokan milyen sokfélét gondolunk a problémakör egyes részkérdéseiről.

Köszönjük mindenkinek, aki munkájával, felajánlásaival hozzátett ahhoz, hogy az Utcajogász Maraton ilyen jól sikerüljön!




Previous
Previous

Gyengül a jogi segítségnyújtáshoz való jog, több feladat hárul a civilekre és a bíróságokra

Next
Next

Az Utcajogász elnyerte a NIOK Alapítvány Civil Díját